Feltöltve: 2006-03-17 16:18:10
Megtekintve: 1675
Reménytelenül
Árnyak ette lelkem,
Örök sötétségben,
Vágyak között epekedve,
Szenved menthetetlen.
Viszonzatlan érzelmek,
Szüntelen tüze éget.
Hófödte tájból kies sivatag,
Melyet könnyem öntöz lankadatlan.
Óceán mélyén lelkek árjában,
Kárhozott máglyában,
Néhol fény csillan könnyem tükrében,
De elszáll az örök sötétségben.
Örök sötétségben,
Vágyak között epekedve,
Szenved menthetetlen.
Viszonzatlan érzelmek,
Szüntelen tüze éget.
Hófödte tájból kies sivatag,
Melyet könnyem öntöz lankadatlan.
Óceán mélyén lelkek árjában,
Kárhozott máglyában,
Néhol fény csillan könnyem tükrében,
De elszáll az örök sötétségben.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-05-15 13:44:18
Köszönöm:)
2006-05-14 20:46:49
Csak formailag.. őszintén szólva még nem olvastam ilyen formai verset, és én is sokszor próbáltam megfogalmazni, ezt az érzést, de Neked sikerült megfogalmazni, érthetően.. Gratulálok hozzá :)
2006-05-13 19:14:44
Köszönöm... Amugy miért találod érdekesnek?
2006-05-13 18:09:47
Hmm.. érdekes.. szívemből szóltál ;)