Ahogy a Hold megvilágította a tájat,
Körbevettek a sötét árnyak.
Múltam fájó emlékei vettek körül,
És a csillagok pislákoltak a felhők mögül.

Már nem fájtak annyira, mint rég.
Már nem ordított szívem régi szerelmemért,
Hisz a szél elfújta a felhőt,
És a csillagomat nem takarta szemem elől.

Ragyogott az égen mindennél szebben,
Éreztem ott van velem, bennem!
Örökre! Az én Szerelmem!