Távolról láttam a homályban,
Megbabonázott, csak ott álltam.
A lemenő nap fénye csillant meg szemén,
Rám nézett, majd markába hajtotta fejét.
Éreztem, hogy szél fúj felőle,
Éreztem, hogy kétség sugároz belőle.

Közelebb mentem hozzá,
Arcán keményebb lett minden vonás,
Ahogy ott ült mellettem,
A titkairól kérdeztem,
Ő az életéről mesélt,
Hogy mennyi mindent megélt.

Szerettem volna kideríteni minden titkát,
A tudásával hogyan babonázott meg minden királyt,
És hatalma előtt meghajolt a sötét középkori világ.

De fölötte is elmúlt az idő,
Mindent tudott, csak nem látta a jövőt,
A jövőt, melyben ő hamu lesz,
A jövőt, melyben egy ember selejt lett.
Nem számít az élet a tudás,
Csak hogy a pénzedért mi dukál.

Ezt mindet elmondtam neki.
Először nem mert rám nézni.
Később rám emelte tekintetét,
És csak én láttam szemében félelmét,
Értünk ejtett arany könnycseppjét.