Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Beetle_178
Alkotások száma: 75
Regisztrált: 2006-03-10
Belépett: 2017-10-15
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (9)
-Egyéb prózai alkotások (10)
-Dalszövegek (1)
-Versek (51)
Képgaléria
-Rajzok (1)
-Fotók (1)
Feltöltve: 2006-12-06 23:51:07
Megtekintve: 797
Asztrológia
- Sziasztok - mondtam nagyon nem akarva. Anita gúnyosan visszaköszönt, Laci viszont rám sem nézett. A szakításunkkor szívembe döfött kést még beljebb nyomta az az oldara tekintő szempár. Tudtam, hogy semmi keresnivalóm itt, én mégis elmentem hozzájuk. - Csak Mamikához jöttem. Asztrológiázni. - vetettem oda és beléptem Mamika szobájába.
- Szia Kata! Jó téged látni. Kivirágoztál! Csini vagy. - Lehuppantam az ágy mellé a földre, a szokásos helyemre. - Annyira hiányoztok. A beszélgetések, a grillezés. Tanácsot kérni jöttem hozzád. - Nem lepődött meg. Szemeiből megértés és bölcsesség sugárzott. Mikor annyi idős volt, mint én, akkor reménytelennek tűnő szerelem járt az életében. Sokat szenvedett mire elérte a célját. 15 éve boldog házas, az akkori nagy szerelemmel. Született három csodás gyermekük. Laci volt az egyik gyerek.
- Letelt az egy hónap, amit mondtál, de még mindig ugyanúgy fáj. Mit tegyek Mami, hogy jobb legyen? - kérdeztem kétségbeesetten, könnyeimmel küszködve. Lekuporodott mellém és átölelt. Olyan energiát éreztem felőle, hogy szinte beleremegtem. Vállára dőltem és zokogtam. Hajamat símogatta és éreztem, hogy kezd a szívem egyenletesen dobogni. Ilyen az anyai szeretet?! Én nem sokat kaptam belőle. Édesanyám egy örökmozgó volt. Sosem pihent. Világ csavargója Ő. Egy húron pendültek Lacival. Nagyon összhangban voltak. Furcsa. Én az Ő anyukájával vagyok így.
- Nyugodj meg Kicsi Lány, hozom a lap-top-ot és asztrológiázunk. Úgy is tett, ahogy mondta. Kivette az adatlapomat és a bolygóállásaimat, amit már pár hónapja beleszerkesztett a masinába. Hosszasan méregette az állásokat. Hirtelen elsápadt és könnyek szöktek a szemeibe. - Te babát vársz. Méghozzá az én unokámat. - Elmosolyodtam. - Megismételnéd? Rosszul hallottalak. - rámemelte tekintetét. - Babát vársz! - Ezt úgy mondta, mintha a legnagyobb álma teljesült volna. - Az lehetetlen. - suttogtam. Az asszony felállt. - Behívom Lacit. El kell neki is mondani. - elindult az ajtó felé. Hirtelen felugrottam. - Ne, kérlek, várj! - szóltam. Értetlenül bámult rám. - Meg akarok róla bizonyosodni. - mondtam neki. Legbelül tudtam, hogy igaza van, de nem akartam, hogy Laci tudja.
Minden jel terhességre utalt. Folyamatos rosszullétek, reggeli hányás. De a menstruációm nem maradt ki.
- Te is tudod, hogy baba lesz. A fiamnak tudnia kell róla és akkor újra együtt lehettek. - újra együtt csak ez járt a fejemben. Laci belépett a szobába. Hófehér nadrág és szintén fehér trikó volt rajta. Az a koncepció, amiért mindig is bolondultam. Az ágy szélén ültem. Járt az agyam.
Mamika szólásra nyitotta a száját, mire felpattantam és berohantam a mosdóba. Kijött a reggeli. Szédültem. Fullasztó meleg volt odabent. Füstölőillat mindenütt. Imádtam ezt a légkört, de most taszítóan hatott rám. Mire kiértem a mosdóból, Laca már tudta. Intett, hogy menjek be a szobába. Az ajtóban ránéztem Anitára. Gyűlölettel nézett rám. Mellette ült Mamika, aki viszont rámmosolygott, aztán írta tovább az sms-t. Így terjednek a hírek. Laci becsukta utánam az ajtót. Megálltunk egymással szemben. Szemei nem beszéltek. Leültem az ágyra. Vártam, hogy szóljon. Máskor kifejezetten élveztem a szótlanságot mellette, de most minden porcikám várta a szavakat.
- Ugye nem akarod megtartani? - kérdezte úgy, hogy rám sem nézett. Tudta, hogy imádom a gyerekeket. Azt is tudta, hogy biológiailag nem sok esélyt mondtak az orvosok babára. Egy fiatalkori betegség után szinte meddővé válltam. Ezért sem védekeztünk. Megbabonázva néztem rá. - Nem szeretném, ha megtartanád. - szólt ellenvetést nem tűrő hangon. - Pedig nem fogom elvetetni! - kiáltottam. Felpattantam az ágyról, feltéptem az ajtót. - Sziasztok! - vetettem oda és elkezdtem a lépcsőn lefele szaladni.
Ahogy a lépcsőfordulózoz értem, egy hűvös kéz szorítását éreztem karomon. Ezt meg kéne beszélnünk. Az én gyerekem is. suttogta Laci. Nem. Te nem akarod őt. Megértem. Menj csak vissza Anitához. Ő való neked. gúnyos nevetést hallattam. Magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Egész testemben remegtem. Mint az első csókunk, olyan volt. Minden elfolytott érzelem kitört. Hirtelen magamhoz tértem és kirántottam magam a karok szorításából.
Rosszul léptem és elvesztettem az egyensúlyomat. Úgy éreztem, mintha lebegnék. A teljes boldogság érzetében zuhantam a lépcsőn. Gyerekkoromban mindig szerettem volna repülni. Úgy szállni, hogy semmi sem tart vissza. Akkor apu karjaiban repkedtem, mint egy kis repülő.
Éles fájdalom nyilalt a hasamba. Hirtelen elfeledtem a boldog gyermekéveket és rádöbbentem, hogy én ezt nem adhatom meg a gyerekemnek. A méhem mintha kiszakadt volna. Combjaimon nedvességet éreztem. Alig tudtam mozogni. Laci arcát láttam utoljára és az édesanyja sikoltását hallottam: Az unokám halott!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-12-08 11:26:05
Köszönöm Bogumil. Ezzel a művemmel kiírtam, ezzel együtt kilöktem magamból egy embert. Az elvetélés, egy érzésem halálát jelenti. A szerelem halálát, amit éreztem egy "férfi" iránt. És most így jobban is érzem magamat. Új lehetőségeket látok, amiket eddig eltakart egy nagy fal, ami áttörhetetlennek tűnt. "Remélem", hogy boldog leszek végre és akkor kaphattok vidámabb műveket is :) Lae
2006-12-08 08:09:47
Hiába akarunk vidámabbat,ha az élet teli van tragédiákkal. Az írás a maga nemében jól megszerkeszett,kitűnően sikerült.Beetlenek ki kell írnia magából a depit. Az írás egyfajta gyógyír is a lelki sebekre.
2006-12-07 23:56:35
Köszönöm Meg :) Nem tudok vidám dologról írni :(( Egyszerűen nem megy. Talán, ha boldog volnék. De nem vagyok az!! Szeretlek. Lae