Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Att1la
Alkotások száma: 12
Regisztrált: 2006-03-08
Belépett: 2007-06-12
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (12)
Feltöltve: 2006-03-27 17:32:35
Megtekintve: 791
Rejtekhely (a Rózsakertben)
Késő őszi délután volt, amikor a lány az elhagyatott kert felé futott. A rendőrség üldözte, azt állítva, bűnös, pedig csak azért lopott, nehogy éhen haljon. Menekülnie kellett, hiszen nem kerülhetett börtönbe, és mivel a rendőrök az összes rejtekhelyét ismerték, az elhagyatott kertet választotta. Azt hallotta, segít a rászorulóknak elrejtőzni. Ahogy közeledett új búvóhelye felé, az út két oldalán lassan elfogytak a házak, majd végül csak a komor fák maradtak. Lombjukat már rég lehullatták és felkészültek a közelgő télre, ahogy a többi növény is: a virágok már elhervadtak, a fű megsárgult, a hegyoldalt pedig vastag avarszőnyeg borította. Amint közelebb ért a házhoz láthatta, mekkora károkat szenvedett a tűzben: az ablakok betörtek, a falak omladoztak, a tető sok helyen beszakadt és a második szintet használhatatlanná tette. A kertet hatalmas kőfal vette körül, amiben az idő hatalmas károkat okozott. A fal közelébe érve hallotta a rendőrautók szirénázását, így sietve kereste a repedést, melyen keresztül bejuthatott. Az egyiket épp megfelelőnek találta. Sietve mászott befelé az egyre hangosodó szirénázásban. Amikor bejutott a kertbe elhalt minden zaj. Nyugodtan és fáradtan ült le a fal tövében, hogy kipihenje magát. Szeme csukva volt a fáradtságtól. Halkan felnevetett. Most már szabad. Kifújta magát és úgy gondolta, még az alkonyati félhomályban keresnie kell egy helyet, ahol az éjszakát töltheti anélkül, hogy megfagyna. Ahogy kinyitotta a szemét, mesés látvány fogadta: a kert rózsái a legszebb vörösben izzottak, a fű zöld volt és a patakok csendben csörgedeztek. A falak és a kastély nem voltak olyan rossz állapotban, mint kívülről látszott. Lassan elindult, de alig mert hinni a szemének. Hirtelen elfelejtette miért jött ide; elfelejtette a rossz dolgokat is, amiket a kertről hallott. Kíváncsisága vitte előre. Látni akarta a kert minden részét; a szökőkutakat vagy a mohlepte angyalszobrot, melynek adakozásra tartott kezéből víz csordogált egy kőmedencébe. Ahogy egyre beljebb haladt a szépen gondozott ösvényeken, egyre jobban tetszett neki a hely. A gyönyörű rózsák, mintha éltek volna, szétnyíltak előtte és ,amit ő nem vett észre, be is zárultak mögötte. Sok mindent nem vett észre, hiszen a kíváncsisága és a lassan ereszkedő köd elvakította. Nem vette észre az aljasan utána kúszó indákat, az arcokat a patakokban, vagy a bokrok aljánál a földből kinyúló kezeket. Számára minden szép volt. Ez volt a tökéletes rejtekhely. Időközben leszállt az éj és sötétség borította be a kertet. A lány ideérkezése óta először félni kezdett, hiszen a sötétben semmit nem látott, viszont a tőle távol levő sarokból morgást és kaparászást hallott. A vaksötétben reszketve indult el a ház felé az általa helyesnek vélt irányba. A lény, mely az előbb morgott, a lány után indult, aki, miután ezt észrevette, rohanni kezdett. Többször elesett egy-egy kinyúló rózsa-gyökérben és ruháját, bőrét is feltépték a tövisek, amikor a ház egyik emeleti ablakában fény gyúlt, megvilágítva a kertbe vezető hátsó ajtót. Nem sokkal tévesztette el a helyes irányt. Minden erejét összeszedve rohanni kezdett az ajtó felé, miközben üldözője egyre közelebb került hozzá. Már majdnem elérte a menedéket, amikor a lény nagyot ugrott és végigkarmolta az oldalát. A fájdalom élesen hasított bele egész testébe, de nem hagyta abba a futást. Rohanás közben hátranézett, de csak a vörösen izzó szempárt látta a lényből. Lenyomta a kilincset és szinte beesett a régi stílusú konyhába. Az ajtót eltorlaszolta, így üldözője, aki egy utolsó ugrással neki csapódott, nem tudott bejutni. Mérgében hangosat üvöltött, majd újra csend lett kint. A lány az oldalához nyúlt, ahol a valami megkarmolta. A sebből ömlött a vér, de a ruháját felhasználva lassítani tudott rajta. Leült egy székre és végiggondolta, ami eddig történt vele. Ekkor eszébe jutottak a házról mesélt rémtörténetek. Az eltűnések, furcsa hangok és az, hogy mindenki messzire elkerüli. A feje fölött az emeleten lábak dobogását hallotta. Majd a dobogást az ódon lépcsők nyikorgása váltotta föl. A hangok közeledtek. A baj csak az volt, hogy az épületben már több száz éve senki nem lakott, ha lakott is az emeleti rész a tűzben annyira megrongálódott, hogy nem lehetett felmenni. Lámpát gyújtani végképp nem. Későn gondolkodott. A lépések zaja elérte a konyhaajtót és egy, már jól ismert, hang ütötte meg a fülét. Morgás. Élesen felsikoltott és rohanni kezdett a konyhából nyíló étkező felé. Ekkor hallotta, hogy a hátsó ajtó berobbant. Már ketten üldözték. Esze-veszetten rohant az étkezőben átesve a székeken egyre több sebet ejtve magán. Kirohant a nappaliba, amit a kinti lámpák fénye félhomályba vont, és látta, hogy az emeletre vezető lépcsősorok egész jó állapotban vannak. Felrohant az emeletre, miközben hallotta az üldözőitől nyikorgó lépcsőfokok zaját. Már a közelében jártak. Az emeleten berohant az első nyitott szobába és eltorlaszolta az ajtót egy szekrénnyel. Körülnézett és próbált pihenni, miközben a két lény vad morgással kaparta az ajtót. Itt gyújtotta meg a lámpát a második lény, hogy folytatni tudja munkáját. Mivel eddig a vaksötétben menekült, ezért idő kellett a lány szemének, amíg megszokta a világosságot. Ekkor vette észre a lény félbeszakadt munkáját. A szoba tele volt lenyúzott emberi testekkel. A falakon a száradó bőrök és nyúzóeszközök voltak. A lány eszelős sikítozásban tört ki, majd, más kiutat nem látván, ki ugrott az éjszakába a kertre néző ablakon át. A csukott ablak üvegszilánkjai összevagdosták az arcát és végtagjait, felvágták az ereit és mélyen testébe fúródtak. A rózsabokrokra esett, melyek tüskéi még több sebet ejtettek rajta és bőrébe akadva a föld felett tartották. Érezte, ahogy a vére végigfolyik testén és lassan elszáll életereje, de még láthatta a felette világító vörös szempárokat és hallhatta a vad morgást.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-03-28 17:47:52
Nagyon tetszett, izgalmas volt
2006-03-28 15:56:05
Sajnálom,ha horrort olvasok akkor nálam unalmas befejezés az, ha a főhős élve megússza és el is meséli a történetet.Sztem ez a hiba H.P.Lovecraft-nál.egy kicsit azért lapos lett, kár tagadni...
2006-03-28 04:01:02
Horrorisztikus történet.Pillanatok alatt elolvastatta magát.Sajnáltam hogy meghalasztottad a főhőst.Igaz az élve megnyúzattatást elkerülte,de igy is belehalt a sérüléseibe.
2006-03-27 22:10:50
Az ilyen jellegű írások általában nem tudnak magukkal ragadni. De ez nálad kivétel, mert itt izgultam és iszonyú gyorsan olvastam, annyira érdekelt, hogy mi lesz a vége. És hiába aggódtál, mert nem lett unalmas! Szóval, így tovább, büszke vagyok rád! Pussz