Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Proklos
Alkotások száma: 243
Regisztrált: 2004-03-14
Belépett: 2012-06-28
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (20)
-Egyéb prózai alkotások (8)
-Mese (15)
-Versek (39)
Film / Zene
-Zenekritikák (12)
-Filmkritikák (3)
Képgaléria
-Festmények (31)
-Rajzok (61)
-Tattoo (11)
-Fotók (20)
-Digitális alkotások (12)
-Street Art (2)
Műfordítások
-Novellák (2)
Feltöltve: 2006-05-22 13:41:35
Megtekintve: 2374
Acid Bath - When The Kite String Pops (1994)
Ennyire mély és destruktív, erős s érzelmileg lehúzó lemezzel ritkán találkozom. Ha körbe szeretném írni zenekarokkal és azoknak jellemzőivel, akkor: Buzzov-en szerű betegesség és lázadó életgyűlölet, drog és gyógyszer imádat-függőség, Neurosis által már jól ismert keserűség és magányérzet, Converge szerű szenvedő tombolás és fujtás. Továbbá benne van még ez a Crowbar, iSiS, Pelican féle lassú szülés és vonaglás, továbbá néhol érezni a Black Sabbath-tal átitatott Lousiana-i mocsár metál elmerülő lápvidékét, s persze könnyedén is veszünk oda ezen az ingatag talajon, mely keveréke a thrash és death metálnak, crust, sludge noisecorenak. Az Acid Bath birtokol egy olyan dalíró és játszó képességet, mely által jellemzővé válik rá egy jellegzetesen változatos hangszereltség, melyek között egyaránt találhatunk líraiakat és pengeszántósakat is. Ez a lemez meglepően erős és kiforrott annak ellenére, hogy dedüt stuff (ezt csak két 93-as demó előzte meg), ellentétben az 1996-ban megjelent Paegan Terrorism Tactics-el (Lecsupaszított terrorista eljárásmód), mely közel sincs ilyen mély és jó.
A savas fürdőkádunk tökéletesen kifejezi azt, ami ez a zene… valami olyasmi, mely lassan marja le a bőrünk, kezdi ki a romlás és az idő fogaival szöveteink, fejti le húsunk, hogy csak a fehér csont maradhasson, ám ez a sav, nem erős, nem egyszerre mar, hanem szépen lassan, ahogy az anfetamin se egy nap alatt tágítja ki az orrunkban az ereket, ám egyszer elpattannak és vérezni kezd…
Ez a zene is el fog egyszer; leginkább időszakos hallgatás ez, állandóra nem ajánlott terápia sem a jó, sem pedig a rosszkedv ellen, hiszen jó esetben az adott hangulatnak megfelelő zenét választunk az adott pillanatra, és aki sokat hallgatja a mélységet, maga is azzá is lesz. Úgy gondolom ahány zene annyi hangulat, s annyi féleképpen való megnyugvás vagy éppen erőmerítés (amire például sokan használják Henry Rollins-t vagy a Rollins Band-et),ezt az albumot akkor érdemes hallgatni, ha lenn vagy, ám jól rejtsd el a pengét ÖNMAGAD elől, mert ez nem egy kibaszott Him vagy Cradle of Filth, itt az emberi lélek és elme mélysége nem pózérség, nem stílus követelmény, ahogy a romantika sem managment, hanem valós érzelmek, fájdalmak és örömök. Boldogság a lemezen nincs, mosoly is csak azért, mert ismerhetjük ezt a remekműt, netán a miénk…
Pedig legyünk már őszinték… a borító nevetséges, a Gacy bohóc (John Wayne Gacy mintapolgár volt. Önkéntesen dolgozott a helyi kórház gyermekosztályán. Egy nap azonban eltűnt fiatal férfiak nyomai vezettek házához, melyben családjával élt. A házkutatás során több mint 30 elásott holttestet találtak…) elfuserált képe mosolyog ránk, arcában érezni a fájdalmat és a gyűlöletet, s lufikat osztogat. Ez a borító és jelentés taralom teljeségében az, ami az Acid Bath, egy elszabadult éteri gyűlölet érlelte kín, mely végig hömbölgeti a hallgatót a zenei fekete-vörös oltárok mentén.
Amikor a papírsárkány kötele elszakad… mikor Gacy idegei felmondják a szolgálatot, nincs se önkontroll, se kordon, csak eszeveszett iram és szenvedés, majd tagadás, majd bujkálás; halál. A mélység rajzolta fürdőkádunk zenéje a gitárok háborúzására és a puha tempóváltásokra épül, melyek komplexen változnak és egészülnek ki, rengeteg hangszereléssel és színnel, akár egy festmény… melyet ecset helyett szikével komponáltak meg egy emberi hátra. Az énekes a megkínzott sikoltás és a nagyon tiszta, már-már Anathema vagy Opeth szerű hangulatokat átadó vokál dallamok között váltogat. Persze benne van a crust és a noise illetve a sludgecorera jellemző zajos ridegen érzéketlen és gépies skandálása és semmibe hullása-ordítása. A Scream of a butterfly (A pillangó sikolya) komor gyászéneke felér azzal, amikor végigfut a hátadon a hideg, beleborzongsz a létviszonyba, mely a születés és elmúlás között pattog, ám nem nehéz rájönni… minden az elmúlásnak hívatott, mely megszületett. Más számok, mint a Tranquilized (Le-megnyugtató) már majdnem táncolós darabok, de azért ne gondoljuk, hogy ettől még felszínessé válik. Az ACID BATH, olyan, mint egy tű a szívünkben, ha nagyon lélegzünk, jobban szúr, ha kicsiket, akkor csak hasogat. A legjobb dolog az egészben érezni, hogy az album minden egyes másodpercévvel újat ad (ezt nem sikerült megvalósítaniuk a groteszken húsvétot gúnyoló Paegan Terrorism Tactics-on).
Minden pillanatban intenzív mélységet kapsz az emberi lélek és a tudatunk sötét berkeiből, ígyhát aki vonzódik a Neurosis féle dolgokhoz, annak ez KÖTELEZŐ DARAB!!!

01. The Blue
02. Tranquilized
03. Cheap Vodka
04. Finger Paintings of the Insane
05. Jezebel
06. Scream of the Butterfly
07. Dr. Seuss is Dead
08. Dope Fiend
09. Toubabo Koomi
10. God Machine
11. The Morticians Flame
12. What Color is Death
13. The Bones of Baby Dolls
14. Cassie Eats Cockroaches

When The Kite string Pops...Amikor a papírsárkány kötele elszakad...

Kiadó: Rotten records
Megjelenés: 1994
Hossz: 60:09
Web: http://www.acid-bath.com/

Dax Riggs - Vokál
Sammy Duet - Gitár, Vokál
Audie Pitre - Bass, Vokál
Mike Sanchez - Gitár
Jimmy Kyle - Dob

...a kisfiú szemében keserű könnycseppek gyűlnek, s tátott szájjal szembesül az elvesztéssel-elmúlással...
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!