Az éjszaka leple bíborba ötvözött kőkorszak,
végtelen árny-szárnyak susognak,
vésett-halk, bronz-női suttogások,
a szenny végtelen bölcsője az örök éjszaka.

Megkínzott angyalok lépkednek-tipegve,
rothadó női vonagló alakok,
az örökkévalóság-moszatos virág sásán.
Benne: buzgó-pislogó szemhéjak,
test-gerincek, drót-héjak.

A lopódzó árnyak, mint színes lampionok,
táncoló-vonagló, fény-angyal csóvák.
A bölcsőt körös-körül állják,
s magokat, törzseket, csatorna-szennyet,
gyermeki hallgatagságot és bíbor vörös eget,
mind, de mind a bölcsőbe szórják...