Minden hazug és gyilkos,
Mindenkit beborít a gyűlölet és a közöny
Csontodig hatol a fájdalom
Az utcákon emberek halnak éhen
A kormányok a békéről papolnak,
De nézd a valóságot!
Csontos fáradt-keserű kezed
Reménykedj egy jobb és szebb világban
Ahol gátlások állják útját a korrupciónak
Ahol az ember még egyén és érték...

A média degenerált álmokkal áraszt el,
Dekadens bölcsője táplálja hiú reményeinket,
Fájdalmas anyatej Ő, de poshadt-rothadó,
csapda, minden szava hazug, butitó.

Ó, áldott, boldog élet, benépesülő szép világ!
Boldog, mert még él, virul a létezés,
Nyüzsog és forog, de húsában ott a
gyűlölet és a rettenet. Kitines kocsonyájában
ott lubickol a megszülető, s az eltemetett.

A boldog létezés szívtömlője önmagában szól még,
sistereg, olajos gyűrűit pöfögi,
fortyog, színesedik az eresedő fém,
már látszik, mint a csecsemő-szirom mellkasán a szívverés.
A teremtés föld-veséi égig lengenek
Hamusodik, kásásodik a vérpiros élő vas.
Esdekelő esők, a rothadó enyészet cseppjei oltják, oltják a lángot.
S a csecsemő a sárga irtózat tajtékában fuldokol
Az elmúlás zöld bőre magába zárja,
Isten romlott ólomhold mocsarába fekteti.
Most már eggyé vált a halott és a halhatatlan
Most már eggyé vált az álom és a valóság...

Ó, boldog öntudatlanság, tested még parányi és
máris halott. Hatvanezer milliárd sejt van az
újszülött emberi testben, de mind elhal...

Ó, boldog vegetáció! Boldog mámoros fertőzött, burjánzó éned gőzöl.
Fejeden csönd-töviskorona, hátadon csontszirom-fogsor...
Meghalunk, meghalunk, mert hazug vágy emészt fel!

Nézz körül, nézd a közönyt ami körülvesz.
Nézd a kitaszítottságot, a nyomort
Nézd a valóságot, lásd az igazságot!
És reménykedj, reménykedj ha még van miben...