A zenét…

A zenét szeretem, főleg ha benne magamat meglelem,
Lehet szép, s vérben tocsogóan durva,
Lázongó, vagy csak site-suta.
Lehet élő, gépiesen mogorva,
Lehet komoly, s vidáman ostoba,
Lehet régi, lehet kényes, népies, s oly tüzes,
Lehet szikla, lehet fém, dalba ágyazott hiú remény-költemény,
Lehet naiv, s persze utcai,
Lehet mindennapi, s olykor alkalmi.
Lehet fehér vagy fekete, színes, politikától terhes.
Lehet gyönyörű; szerelmes,
Lehet szókimondó; nem túl kedves.
Lehet mély, s érzéki, vagy csak felületes zajtömeg,
A lényeg, hogy őszintén szeressed.

A zene van érted, s nem TE érte,
Nem szubkultúra, nem stílus a követelménye.
A lényeg, hogy benne magadat keressed, önmagadat leljed,
Tükör legyen az a ritmus, melyben elveszel, melyben mozogsz.
Átölelő megértés, szívhez szóló intravénás injekció,
Zene mely érted szól, s csak neked,
Ne divatolj, csak őszintén szeressed!