Állok, s várok,
járat jő, bérlet csattan.
Indul a busz, metró, villamos.

Várok, mert futni akarok,
újabb életet, újabb réteget,
esélyeket.
Adj nekem új életet, szépet, újat,
egészségeset!
Új testet, új lelket, újabb esélyeket!

De én, én inkább csak ott…
csak ott állok... állok, a semmi kövein,
bontom le a kötelékeimet... elhagylak világ!
Jegyem váltom, és a tikcet befizet.

Lépegetek, émelyegve padot keresek.

Levegőt akarok és magányt, nem lélegeztetető adta orvosi frissítés.
Sötétségben fényt, kell az a Ne0n,
Fagyot a forróságban, gazdaggá tesz (ha fordítva, akkor is...).
Képzeletet a valóságban, költővé tesz.
Józanságot a bódulatban, megismerlek.
Gyűlöletet a szeretetben, szebezhetetetlenné tesz.
Örömöt a keserűségben, kiemelkedhetek.
Fájdalmat a simogatásban, megijesztelek.
Sok dolgot elérhetek, enyémek lehetnek,
de egyre csak lépegetek, padot keresek.
Had dőljek le,
kikészített az éjszaka,
meg-megcsapott a vér szaga,
kanalamban életem, felszívom és élhetem,
ez az én jegyem, meccsre a tikcetem.

Állok és várok,
a járat majd egyszer megjő,
az ellenőr egy kérdő nő,
jegyet keres, kér, parancsol.
Leszállít, megbüntet,
motyog, hogy micsoda bűntett.
Nem ért ő meg!

Sok dolgot elérek, elérhetek,
de mégis csak egy dolgot kérek:

Adj bazmeg egy ÚJ életet!
Hogy újra élhessem az egészet,
hogy előről kezdhessem az éveket,
had számoljak, nézzem a múltam,
mint múló perceket, érveket, nevető neveket.
Melyek csak nekem jelentenek,
másnak jelentéktelen jelenetek.

De egy új élet… az új esély, az ám,
s ha azt is elbaszom az, az én hibám,
újabb már nem vár rám…

Adj bazmeg egy ÚJ életet!
s ha azt is elbaszom,
az már legyen az én bajom!!! Új életemet akarom!!!
Isten! Halld meg hangom!!