Életuntan ücsörgök vackomban,
Melyet a világ húzott magamba, magamnak.

Most benned élek, Benned és még Benned,
Benned is pici lány, ki a hintánál sorban állsz,
S benned is Krisztus, még műanyagból bámulsz,
Nem faragnak, ma már öntenek,
Jelkép lettél, de nem elég nagy;
Kapzsi a világ, szomorkodhatsz!

Benned te fénylő pompa, kirakat bábú, a divatos ruhák; szezámok,
De a kapu zárva, a fiatal korosztály meg az üvegre tapadva bámulja:
Nekem az kell!
Nekem meg az! Ne beszélj; ne mutogass!
De nekem az kell, neki meg az!
Én mosolygok: válogass!

Bennetek élek emberek, pénznek ismeritek nevemet.

Megújulok, s más leszek, de szerelmet lopok, szerelmet veszek,
Érzelmeket nem nektek, magamba; magamnak.

Ha megtagadsz; éhezel,
Ha bálványozol; vétkezel.

S ti meg öltök értem, és kapzsik vagytok,
Emberek, kik már rég nem gondolkoztok.
Ti úgy érzitek értem éltek,
Én csak úgy: velem, s általam.
Ó mennyi háború kelt át rajtam,
Néztem a vergődő, vérző testeket,
Értem élnek, értem éltek…

(2005)