Az emlékek ismét felkavarodtak bennem,
Valami olyan történt, melynek áldozata lettem?
A múlton rágódni már nem érdemes,
Hisz az a fontos, amit a szíved keres.

A döntés rajtad áll, én mindig itt leszek,
Bármi történjék is, lélekben egy vagyok Veled.
Van egy különös kapocs, mely összeköt minket,
Egy lélek, mely egyszerre dobbantja szívünket.

Egy furcsa kötelék, mely szorítja kezem,
Mely hozzád láncol akkor is, ha nem vagy itt velem.
Kaptunk az égiektől még egy esélyt,
Vegyünk nagy levegőt hát, s kerüljük a veszélyt.

Hozzuk rendbe azt, ami elromlott, de csak ha Te is szeretnéd.
Ha nemet mondanál, képes lennék rá, s minden emléket elfelednék.
Én szeretném azt, hogy az emlékekből valóság legyen,
Hogy mi ketten, s az idő is mindent rendbe tegyen.

Szeretném, ha az életem egyik résztvevője lennél,
Ha végre bátorságot, s egy nagy levegőt vennél.
A kapaszkodód én leszek, és segítek ha kell,
De ne hagyd, hogy emlékek magánya emésszen fel!

Tudom, hogy nehéz a helyzet, de itt vagyok, hogy segítsek,
Te kellesz ahhoz, hogy belőled erőt merítsek.
Bármit teszek, fejemben az jár, Te büszke lennél-e rám?
Ismételgetem e kérdést, s a választ is rá: Talán...

Egy hatalmas elismerésre vágyom:
Hogy büszkén mondd:"Igen, ez az Én lányom!"
Nem tartozol semmivel, csak egyet kérek szépen:
Tegyünk azért, hogy más legyen, hogy jobb legyen, mint régen!