Az este sötét, a lombokra köd borul.
Senki nincs az utcán.
Magával ragad egy érzés, mely fojtogat álnokul,
Mit sem sejtve vár rád.

Egyedül vagy, suttog körülötted minden,
Érted a szél szavát.
Nemsokára éjfél, érzel minden szívben,
Hallod mindnek óhaját.

Ülsz a szobádban, egyedül, magányosan,
Megmozdul a függöny.
Ilyenkor megrémülsz halálosan,
Az éj, el kell, hogy tűnjön.

A sötétben nyílik egy fénycsík, mely rikít,
A világosság tündököl.
Ekkor hirtelen egy kárhozott lélek sikít,
E hang, mely mindenkit megöl.