A távolba nézek,
oda Ti nem láthattok...
Ott a gyógyulás képe
táncol a horizonton...

A melegséget hordozó
Kéz, a kéz, mely értem nyúl,
Érintésétől fájdalmam múl...
A Lélek, mely jövőt hajtva ostorozó,
csitulni kezd, mert nyugalom kell!,
s bennem egy új, melegebb Nap ébred...

A Kétség, mely motoszkál,
ragadozóként rág,
igazságot arcomba vág,
lám!, legyőzetett,
saját óceánjába fulladt meg...

A Fahéj illatával álmodom,
érette bú-bánatom
feledem,
mert felednem kell!

A sötétség többé nincs,
örvénybe veszett, s lett kincs,
mely méhéből született:
a Fény, a Fények felett...

A távolba nézek,
oda Ti nem láthattok...
Ott a gyógyulás képe
táncol a horizonton...

Bp., Honvéd Kórház, betegágyam, 2005.10.23