Az alvadt gyönyör sarából
építettem fel váram,
vágyaim üveg faláról
tekintetem tükröződött bátran,
álmok színes hátán lovagoltam,
az élet üstökében azt markoltam.
"csak maradj magadnak!"-
szóltak kacagva bolond reményeim.
Násztáncban nyeltem könnyeim...

Alvadt vérem pezsdült,
fagyott szívem lendült,
üveg vágyaimhoz meztelen tapadtam,
tekintetembe Sötétséget faltam,
színes álomból fekete létre ébredtem.
Üvöltöttem hangtalanúl neked.
Szóltam, befogtad szemed...
De te még csak el sem küldtél engem!

fény
lét,
szomjat olt,
a Sötét, hol
holtak élnek
élőknek nevezve!
örökre elvesztem...

Porrá száradt homokvárak...
Szilánkokra tört üvegvágyak...
Semmi- szürke álmok háta,
s az élet gyarló gyára...
Ez maradt magamnak,
mit könnyezve dúdoljak.

Bp., 2006. 07. 01- 02.