Mert.
Saját gondolataimba csavarodva,ráizgulva és kattanva,
mint kulcs,ha zárba fordul.
Kavarognak,velük tartok.
Száműzött,megtépázott,
elveszettnek hitt gonolatok.
Sajátjaid.
Csak most nincs,aki segítsen,vagy kérjen.
Hívjad már elő,miért nem mondod?
És olvasva látod,nem hallod,
első önálló döntésed szomorú történetét.
Aminek a seb a végén, soha nem gyógyul be.
Vinned kell végig,
érezve,ki,ha érint, mennyire fáj.