Már arra se bírod a fáradtságot venni,
energiát pocsékolni,hogy ránézz,amikor hozzád szól.
Mert nem megy.
Egész más szférában jártok és nincs út a kettő közt egymás felé.
Így nem marad más, csak az egyedüllét, ami belőled többet kihoz,
mint egy másik emberi lény, aki téged csak lehúz,lelkileg kinoz,
feldühít téged, begurulsz nem ismersz magadra ,úgy bedurvulsz...
-Ez megint nem én vagyok.-nézel a torz tükörbe és belátod, ennek
itt, most azonnal vége. Becsomagolsz s csak azután könnyebbülsz
meg végre?Istenhozzádot mondasz,nem fájdalom ez, vigasz...
Kilépsz, az ajtót beteszi utánad a lépcsőházi tévelygő szellő.