Víta Lúcia meghalt.
S én is vele haltam,
annyira akartam...
Egy meg nem fogant gyermek ő
csak rágondolni is fénylett a jövő.
De megtagadta tőlem a Nagy Ő.
Beijedt a gondtól,
felelősség súlya agyonnyomta.
Inkább közös álmunk-életcélom-
egy mozdulattal,csak úgy
hirtelen keresztülhúzta.
Aztán? Innen hogyan? Hová?
Hogy szeressem tovább
a majdnem lett apát?
Ki tönkretette életem álmát,
utolsó esélyem,
a célt,hogy tovább éljek
Víta Lúciát.


Víta Lúcia,te drága kis árva
meg sem foganhattál, mert apád kizárta
létjogosultságod e világon nincsen,
pedig nekem,életem célja, te lennél a kincsem.


Víta Lúcia egy pajzán játék
nyereménye lenne,ha a társas
egyik résztvevője a cél előtt
fel nem adja,
s így nyereményéről lemondva,
magára maradva
játékon kívül lép tovább.


Víta Lúcia az élet maga,a cél,
ami egy életét lefutott és megúnt
ember leghőbb vágya.
De kettő felnőtt akarata,
szíve-lelke kell, hogy óhajtsa
és teste hogy létrehozza.
Akarhatja csak a nő is....
megcsinálni is tudná,csellel,
hazug fondorlattal párját
megvezetve,kijátszva.....
De milyen kezdés ez egy új élet számára?
Biztos meghatározná sorsát,jellemét,
ha eképp jönne erre az eleve ócska világra.