Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bea
Alkotások száma: 3
Regisztrált: 2004-03-09
Belépett: 2008-11-27
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (2)
Feltöltve: 2004-03-11 09:15:36
Megtekintve: 2093
Tranquillus Vesanus
Mindig is furcsának találták. A háta mögött összesúgtak. A fiúk utánafordultak, ha elment mellettük, és alaposan megnézték – talán kicsit túlságosan is izmos – vádliját, gömbölyded csípőjét, formás vállait. Nem tudták eldönteni, hogy tulajdonképpen tetszik-e nekik a lány, vagy nem. Olyan erős, mindenen áthatoló bánat vette őt körül, hogy mind úgy érezték, megszakad a szívük, ha ezt a mélységes bánatot nem tudják orvosolni. Mikor a lány tovább ment, ez a különös érzés is elszállt az ifjú szívekből, s a fiúk folytatták fociról, vagy autókról szóló heves eszmecseréjüket.
A többi lány csak a bamba szemekkel bámuló srácokat látta, s ezért szörnyen féltékenyek voltak rá. Elvégre ki ő? Nem szép. Egy cseppet sem szép. (Egyesek kimondottan csúnyának mondták.) Túl sok volt rajta a zsírfelesleg, túl sötétek voltak a szemei, minden báj nélküli volt az arca, mosolyt pedig soha nem lehetett látni a kicsi, de húsos ajkakon. Semmi vonzó nincs ezen a lányon, akkor meg miért bámulják a fiúk?!
Így beszéltek a háta mögött, de szóba soha nem elegyedtek vele. Nem tudták, hogy belül ez a lány mennyire magányos. Nem tudták, hogy a fiúk feléje küldött pillantásairól mit sem tud. Senki sem tudta, mit érez valójában a lány. Senki, még a szülei sem.
Igazából jó családja volt. A veszekedések ritkák voltak, a szülei láthatóan szerették egymást és őt is. Sokat beszélgettek, de csak apró-cseprő dolgokról; kérdezték, mi volt az iskolában, beszéltek a jövőjéről, utánanéztek, hogy gimnázium után hova mehetne továbbtanulni. A lány érzései azonban rejtve maradtak. Nem tudta miért, egyszerűen nem tudta kiadni magából. Este sokszor sírva aludt el gondolatainak nyomasztó súlya alatt.
Hallotta, mikről beszélgetnek évfolyamtársnői a szünetekben, de őt nem érdekelték a fiúk, a bulik, a műbalhék. Nem vágyott ezeknek a lányoknak a társaságára. Akkor már inkább a magány.
Végül megtalálta azt, ami segített elviselni a súlyos hétköznapokat.
Még általános iskolába járt, mikor először vett önszántából könyvet a kezébe. A kötelezőket csak itt, a gimiben szerette meg. Az ált.sulis kötelezők nem tetszettek neki. A tanárok minden próbálkozása ellenére megszerette az olvasást. Ettől kezdve mindig vitt magával valamilyen könyvet. Ha volt tíz szabad perce, egyből elővette az éppen aktuális regényt, vagy verses kötetet, és egyenként ízlelve a szavakat, mondatokat áhítottan olvasni kezdett. Ha épp nem volt lehetősége olvasni, gondolatai akkor is egy könyv körül forogtak. Képzeletben tovább mesélte a különböző történeteket, vagy átírta a befejezést.
Olvasott ő mindent: ókori görög drámát, tudományos- és filozófikus műveket, szépirodalmi- és ponyvaregényeket, fantasy-t, mindent.

Az egyik regény nagyon a szívéhez nőtt. Be kellett vallania magának, hogy azért szerette annyira azt a könyvet, mert egy kicsit beleszeretett a főhősébe, egy egyszerű pékfiúba. Ezt a fiút Andrásnak hívták és egy rövid kis novella főszereplője volt. Története egészen hétköznapinak nevezhető; egy szegény fiú, aki hatalmas akaraterővel és kitartással túléli az Élet kisebb nagyobb csapásait.
De Andrásban volt még valami. A lány nem tudta volna megfogalmazni, hogy mi volt az a kis plusz, amiért annyira megszerette. Egyszerűen csak tökéletesnek látta, olyan fiúnak, amilyennel a való életben soha nem találkozhat.
Egyre többször álmodott Andrással, s egyre vadabb álmokat. Ezek az álmok nagyon meglepték a lányt, korábban soha nem gondolt rá, hogy egy fiú megcsókolja, megölelje. Ezeket a puha, érzéki érintéseket, melyeket álmában teljesen valósnak érzett, megpróbálta nappal is elővarázsolni. Még jobban kereste a magányt, s ha végre egyedül volt, becsukta a szemét, és András magas alakját képzelte maga elé. Amikor reggelente elment a piac mellett, mindig felkapta a fejét, mikor megérezte a sülő kenyerek jellegzetes illatát. Ilyenkor Andrást látta maga előtt, amint elkészíti a kenyeret, amit majd este a szüleivel elfogyaszt a vacsoránál.
András alakja tulajdonképpen nem volt teljesen tiszta előtte. Tudta, hogy szürke szeme hidegen tükrözi vissza a környező világot, de mikor megérinti őt, ez a fagyos tükör darabokra törik, s András szürke szemében forró, mélyvörös lángok lobognak, mikor kedvesére néz. Tudta, hogy sötétbarna haját mindig rövidre nyírva viselte. Tudta, hogy az ajkak, melyek annyiszor feszültek keményen az övének, keskenyek és pirosak. Mindezt tudta, mégis valamiféle köd burkolta be András egész testét. Igazi arcvonásai nem voltak teljesen kivehetők.
Álmában sokat beszélgetett Andrással. Kezdetben csak egy-két percre jelent meg előtte, de idővel az egy-két percből órák lettek. Hosszan beszélgettek a Világ dolgairól, a múltról és a jövőről, de a legtöbbet a lány érzéseiről.
Mikor András keze először ölelte át a derekát, úgy érezte, vére vadul száguldva zubog ereiben, s szédülni kezdtett. Bizonyára elesett volna, ha a fiú nem tartja erős karjával. Ekkor a szájára hajolt, és egy édes csókkal megdobogtatta a lány szívét. Ezek után már alig bírta elviselni az iskolában töltött időt, vágyott arra a különös álomvilágra, amiben András valósnak érezhető csókjait élvezheti.

Aztán vége lett az iskolának, és eljött a nyári szünet. Végre minden pillanatot együtt tölthettek. Senki sem zavarta őket, még a szülei is elutaztak valahova.
Egy fülledt nyári éjszakán teljes valójában érezte a fiút. Becézgette, símogatta, csókolta. András visszacsókolta és finom ujjaival feltérképezte a lány testét. Minden porcikáját megsimogatta, élvezettel hallgatta egyre gyorsuló szívverését. Ölelte és kényeztette, végül az ölére húzta és lassú ringató mozgással eljuttatta egy csodálatos varázsvilágba.
A lány úgy érezte szét szakad a szíve, ha nem hagyják abba, de édes volt a fájdalom, a legédesebb, mit valaha is érzett. Átadta magát szerelmének, hagyta, hogy az eddig ismeretlen kéj elöntse testét.

Mikor felébredt, nem érezte, a fiú jelenlétét maga mellett. Gyorsan becsukta a szemét, hogy a szokott módon felidézze a képét, de nem ment.
Érezte az illatát, de nem látta. Nem látta azt a sejtelmes képet, amit mindig maga elé tudott idézni.
Szörnyen megijedt. Alig kapott levegőt, s görcsösen ült fel az ágyán. Hangokat hallott a fürdőszoba felől, de nem látott jól, könnyei eltakarták a szemét.
Kifutott a konyhába. András nevét kiáltozta, de semmi választ nem kapott. Keservesen sírva nekiesett a konyhaszekrénynek, s mikor megkapaszkodott, hideg fémet érzett a keze alatt. Felemelte az egyszerű konyhakést és könnyes szemmel vizsgálni kezdte. Ekkor meghallotta, hogy András a nevét kiáltja valahol messze.
Biztos volt benne, hogy ez egy jel. Csak egy módon juthat el szerelméhez. Újra érezte András puha csókját az ajkán, és egy határozott mozdulattal a szívébe mártotta a kést.

A Zoárd névre hallgató magas fiú belépett a konyhába. Ilyedten futott a hideg konyhakövön holtan fekvő kedveséhez. Nehezen fogta fel, amit látott.
Hirtelen önmagát kezdte el hibáztatni; nem kellett volna szó nélkül elmennie fürödni! Első szeretkezésük utáni reggelen neki kellett volna felébreszteni szerelmét. A szürke szemek súlyos könnycseppeket hullajtottak a halott kedves márványfehér arcára.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
Bea
2006-04-08 21:22:35
kíváncsi vagyok! :)
2006-04-03 07:55:45
Sok ido utan ujraolvasva, annyi minden eszembe jut errol az irasrol. Ha nem felejtem el, majd ugyis szoba jon;)
2006-02-05 14:39:51
Ez is nagyon jó lett, hatásos a befejezés. A történet is tetszik.
2005-10-27 20:12:58
A novella elején, a lány magányának leírását személyszerint kicsit "szűkebbre venném", amúgy tetszik az átmenet megoldása a fantázia világából a valóságba.