A húsvét másnapja, húshagyó kedd a konyhaasztal köré hajolva nagy tanakodásban találta Fazokaséknál a három nőszemélyt: Irmát, Kati nénit és Pankát. Gyorsan el kellett dönteniük, hogy mi legye a stratégia. Ugyanis Kurtafán ősidőkre visszavezethetően az a szokás ilyenkor, hogy a húsvét második napján, kedden a nők mennek locsolni. Úgy gondolták, hogy a zománcos vedreket még Fazokaséknál telitöltik jéghideg vízzel. Aztán hátulról, a kert felől besettenkednek, hogy észre ne vegyék őket a férfiak és zutty! Máris a nyakukba zúdítják a vizet.

Ami azt illeti, nem nagyon kellett settenkedniük, mert a locsolkodás alkalmával is alaposan a pohár fenekére néző férfiak, este még igencsak ráfejeltek a lófingatónak becézett bundapálinkával és a kukoricaborral, a golyhóival betöltekezve. Úgy bőgtek, mint a svábhegyi beteg szamár, amikor a végén rekedtre gajdolva magukat még elénekték a Kék nefelejcs című műdalt. Aztán Yeti, furulyával ajkai között egy édesbús csasztuskára rázendítve egymás vállába kapaszkodva bevonultak a kecskeólba szerenádot adni a két nősténykecskének. Elvégre nők, sőt többszörös kecskeanyák ők is vagy mi a szösz?

Amint beértek, rázendítettek, és veszettül járni kezdték a kecsketáncot. Rekedten gajdolják, hogy… a kecskének nagy szakálla van, anyósomnak, nagy pofája van. Rusnya állat mind a kettő, verje meg a jeges eső! Aztán filmszakadás. Beájultak az ólba a kecskék közé. A reggel és az asszonyhad ott találja őket egymással és a kecskékkel összegabalyodva, részeg kómába
ájulva , a kecske ól alomszalmájában fetrengve.

A három nő egymás szavába vágva azon tanakodott, hogy hogyan kellene a férfinépet becserkészni és jól a nyakuk közé, zúdítani a kerekes kútból felhúzott jéghideg vizet.
- Ezek az isten barmai ott horkolnak mindahányan a kecskék között, mindnek elment neki a
maradék józan esze is - Mormogta tréfásan Kati néni.
–Ugyan már Kati néni! - Szólalt meg Panka, jó emberek ezek, egyszer van húsvét, istenem eláztak egy kicsit. Nem kell ezen megrökönyödni! Hagy érezzék egyszer férfinak magukat!
– No majd most, úgy isten igazából el fognak ázni annyi szent, én mondom! - Azzal kimentek a kúthoz a vödrökért, mindegyiket megtöltötték friss vízzel és elkezdtek settenkedni az ól bejárata felé.

Irma óvatosan, csendben kinyitotta az ólajtót. Beálltak mind a hárman az ajtónyílásba, kacsintottak egyet, aztán zutty! Egyszerre lódították meg az edényeket, elárasztva a korhely bandát a kecskékkel együtt. A férfiak azt sem tudták hol vannak hirtelenjében. Úgy pattantak fel, mint akiket bolha csípett meg. A szalmában szerteszéjjel piros tojások hevertek, melyet
ijedtükben össze-vissza tapostak. Kati néni kérdi tőlük: - Mi az, tán azért bújtatok a szalmába a kecskék mellé, hogy a tojásokat kikeltsétek reggelre, he? A „lányok” könnyes szemekkel kacagtak, ahogy a férfiak egymás után szaladtak vacogva, ki- ki a saját portája felé véve az irányt. Yeti tanácstalanul tekingetve téblábolt egyetlen szedett - vedett ruhájában, mely most csurom vizesen tapadt a testéhez. Most aztán tényleg nem tud mit felvenni helyette.

Irmácska még mindig kuncogva kérdezi – És mit kapnak a lányok a locsolásért? – Yeti kapott
az alkalmon, derékon kapta a lányt és szájon csókolta.
– Tessék ez jár a locsolkodó lányoknak! A lány a bugyijáig elpirult mérgében, hogy merte őt megcsókolni ez a hímnemű lény, mikor nem régen vallotta be saját maga, hogy csak a saját nemét kedveli. Ugyanakkor derengeni kezdett benne, hogy a férfi csak ugratta őt. Meg aztán nem is hitte ő sem komolyan, amit habratyolva összehordott, hiszen állandóan vigyorog, mint a pocok a palacsintára. Túl jutva az első riadalmán már másképpen gondolt arra az ominózus csókra.

–Úristen megcsókolt egy férfi. Ettől aztán hirtelen úgy elöntötte a meleghullám, hogy fülig belepirult. Majd hirtelen vezérelt gondolatmenettel, így szólt Yeti-hez:
– Jöjjön be hozzám, tisztálkodjon meg, vegye le ezt a vizes göncöt, mely bűzlik a kecskéktől. Találunk magának valami ruhát szegény édesapám ruháiból, ha csak azóta a molyok nem rágták még széjjel őket!

–Ily módon lett megint kikupálva a hajléktalan filozófus. Ezek a ruhák már nem lötyögtek rajta, sőt egészen elfogadható emberré vált Irmácska szemében. Mivel aznapra a szomszédban gyűltek össze Kati néniéknél mindannyian, hogy együtt költsék el a húsvét utáni ünnepi ebédet, szépen elindultak a házuk felé kettesben. A szélesre kitárt ajtóban Ármin bácsi fogadta őket.
- Tyű az áldóját, ide nézzetek! Rögtön lerakom a hajamat! – szólt a be a szobába, az asztal körül ülő vendégseregnek. Nézzétek csak milyen szép ifjú pár érkezett hozzánk!
– Gyertek csak fiatalok, gyertek, foglaljatok helyet! Kati nénétek, mindjárt tálalni fog. Addig ágyazzunk meg egy jó kis kupicával a finom étkeknek. Azzal legurították a szilvapálinkát. A nagy, mamlasz Imrus gyerek meg féltékenyen, amúgy, suttyomban leste Irmuskát, hogy az új jövevény mellett mosolyog az asztalnál. Úgy nézett ki, hogy elhappolták szívszerelmét az orra elől. Még hozzá egy jött ment idegen! Ő volt az egyetlen, aki a társaságban szomorkodott. A többiek mind jó kedvűen beszélgettek, míg Kati néni meg nem jelent az első fogással, a fenséges, másnaposságot gyógyító hagyma levessel. Csendben, jóízűen kanalazták a levest.
Irma és Yeti egyre sűrűbben pillogott egymásra.

–Milyen okos és világlátott ez az ember - gondolta Irma. Mindig valami érdekeset mesél, kiszínezve, és jó adag humorral feltupírozva előadását. A férfi is felfigyelt a lányra, hogy milyen csinos teremtés és milyen jó lelkű, jó beszélgető partner. Egy kibontakozó, bimbózó szerelmi románc vibrált a levegőben.

Pankát izgatta a hagymaleves készítésének titka, és meg is kérdezte Kati nénit, mondaná már el, hogyan lehet ezt a mennyei gyógylevest elkészíteni? Kati néni szívesen elárulta a nagy titkot. Panka papírt, ceruzát ragadott és azon melegiben menten írni kezdte a receptet.
– Ezt el fogom készíteni, ha megtartjuk, majd a lakásszentelőt! Biztosan jót tesz majd a másnapos gyomroknak! – lelkendezett. Viszont az Imre bácsi rögtön überelte.
– Nem akarom én a Kati főztyit itten degradálni, de minek ezzel a korhelylevessel annyit veszkelődni, mikor itt a zsendice? Lehúzok egy ampával, a maradékban meg megmosakodik az ember ugyi, és már le is mosta magáról a gyalázatot! Nemigaz fiam? –sandított Imire.

– Ne, rontsd a bótomat Imre! – vágta barátságosan hátba Kati néni! Majd így okította a másnapos férfiakat.
– Idefigyeljetek, he, ti világ csudái! Tudjátok ti, hogy a cibereleves mennyi vitamint tartalmaz? Az ám az igazi korhelyleves! De mit magyarázok én itten ezeknek a megátalkodottaknak? Falra hányt borsó az egész. Isznak, mint a kefekötő, aztán másnap olyan fancsali képeket vágnak, mint aki sündisznót nyelt, vagy nem jutott neki krumplifőd.
Yeti ezt már nem bírta szó nélkül megállni és kóstolgatni kezdte Kati nénit:
–Katinéni, tudja-e hogyan találta fel Jenner a himlőoltást? Merthogy ő találta fel az egyszer biztos.

- Már mért ne, tudnám? Tanultuk a bábaképzőben. Felfigyelt arra, hogy a fejőlányok sosem kapják el a himlőt. Megfigyelte, hogy reggelente a tehén vizeletében mosdanak, ettől olyan gyönyörű rózsás az arcuk. Elkezdett agyalni és a következőkre jutott: a tehén vizeletében legyengített himlővírusok vannak. A lányok immunrendszere kialakítja a himlővírus elleni védekezést a szervezetükben, és immúnissá válnak a járvánnyal szemben. És elkezdte a legyengített himlővírusokkal beoltani az önként jelenezőket. Mikor kitört a járvány, az emberek úgy hullottak, mint ősszel a legyek, az ő paciensei meg éltek, mint Marci a Hevesen!

Yeti, se köpni, se nyelni nem tudott a megdöbbenéstől. Igencsak elámult a Kati néni tudományán. Rögvest elkezdett neki forogni az észekereke és máris, filozofálgatni kezdett.
– Emberek, figyuzzatok ide, most egy nagy feltalálás tanúi lesztek! Rájöttem, hogy ha az ember a bakkecske vizeletét issza pálinka helyett, akkor megnő a libidója tőle! Olyan kanossá válik, mint a Herkules, aki egy egész háremet tett egyszerre magáévá! Na, Kati néném erre varrjon kend gombot, ha tud! – mondta és kaján vigyorral várta a replikát. Panka azonnal újdonsült barátnéja segítségére sietett. Így vágott vissza.

–Yeti, én mást mondok. Tudod-e, hogy a Homeopátiában azt tanítják, hogy ha az ember minden reggel iszik egy ampával a saját vizeletéből, akkor soha nem kapja el a náthát?
– Jó, jó, ismerjük, az elvet: kutyaharapást szőrivel! Kis adagokban milliószoros hígításban kell a mérget magunkba szívni, és akkor kialakul az immunitás. Nem kell ehhez biliszám vedelni a húgyunkat!

Erre már az eddig hallgatagon pipázgató Guszti is felkapta a fejét. A csutora szárára izgalmában úgy ráharapott, hogy csakúgy reccsent. Aztán megerősítve az önbizalmát egy kupica lófingatóval, merthogy az Árminék szilvapálinkáját egymásközött csak így becézték megrázva magát közbevetést tett.
–Aszongyátok, kutyaharapást a szőrivel? Ezt már régen feltalálták. Hát, ha előzőnap elkapar az ember, akkor, ha a részeg kómából felébred, hajnalban csak meg kell húznia a pájinkás butykost, lekísérni egy ampa golyhóival és máris kijózanodik. A magyar ember nem hülye! Tudja nagyon is, hogy mi a jó neki! Még hogy a húgyát igya az ember! Már megbocsásson Pannika, de kimondom, ha már felböffent belőlem, elment kiskegyednek a józan esze! Még megitatná itt velünk a húgyunkat! Ez már mégsem járja!– dohogta.
– Na, láttam én már karón varjút! – vetette közbe csakúgy félvállról Yeti.
– Mire gondúsz te ördög cimborája? Garabonciás diákja, he! – mormogta gyanakodva Guszti bá.

–Szégyen, nem szégyen, de kimondom! – jött elő a farbával Yeti. – Nem emlékszik kegyelmed, amikor úgy elkapartunk a múltkor az asztalosműhelyben, hogy maga a húgyos bilit húzta meg a boroskancsó helyett?
Az öreg hirtelen elhallgatott és komoran maga elé nézve veszettül rágni kezdte a csutorát. Miközben így évődtek, az asszonyok kisettenkedtek, és kisvártatva bevonultak, hogy feltálalják az aranybarmára sült kecske húst, mint egy megkoronázva a lakomát. Ez volt az egésznek a bukéja. Mikor végeztek vele, akkor még kaptak egy-egy tál dödöllét és békés böffenések mellett, ott folytatták, ahol abbahagyták az eszmefuttatást. Yeti nem szállva le Katinénitől ilyképpen cukkolta.

–Kati néni, magának mitől ilyen szép bíbor-lilába játszó az arcbőre? Maholnap veri a hetvenet, és sehol egy ránc, se az arcán, a nyakán, se a karján? Árulja mán el, mit tesz, hogy ilyen bőrbe van még most is? Avagy Ármin bácsinál van a titok kulcsa, naponta ossza tán magának a részt? Kati néni zavarba sem jött ekkora pimaszságtól. Azonnal visszavágott Yetinek.

– Na, idefigyelj te anyaszomorító! Kérdeztél, én válaszolok. Tudd meg hát, és tudja meg az egész világ, hogy mi a titka a szülésznők, bábák, gyönyörű bőrének! Mikor egy újszülöttet a világra segítünk, akkor mielőtt lefürösztenénk, leszedjük a magzatmázat róluk, és azzal kenjük be az arcunkat, nyakunkat, karjainkat. Jól bemasszírozzuk és ennyi. Tíz évet fiatalodik a bőrünk, egy-egy ilyen kenyekedés által.

Yetinek ettől fennakadtak és kigúvadtak a szemei! Ez még neki is új volt. Se köpni, se nyelni nem tudott a meglepetéstől. Így hápogott.–Kati néni, ez igaz, vagy csak ugrat?
–ne keljek fel innen, ha hazudtam neked! Nekem nem szokásom a mellébeszélés.
––Hát, ha ez igaz, akkor nekem egy újabb ötletem támadt. Ezzel aztán be is törhetnénk a világpiacra!
–Ki vele, hagy halljuk!
–Arra gondoltam, hogy az Imréék kecskéi, amikor ellenek, akkor… mi lenne, ha leszedve róluk a magzatmázat, gyógykenőcsöket készítenénk belőle és bőrregeneráló, fiatalító kenőcsként elárasztanánk vele a hiúságukra hiú fehércselédeket?


Erre aztán Kati néni a homlokára csapott, kiserkenő ősz szakállát és bajuszkáját tépkedve így óbégatott izgalmában.
–Mindig gondoltam én, hogy lángész lappang e mögött a kinézet mögött! Tudod, hogy most szeget ütöttél a fejembe? Erre még visszatérünk, ha beindul a kecskefarm! –zárta rövidre a témát és felszolgálta a kecsketúróval, sajttal töltött zsemléket. Ezzel az ebéd véget is ért. A vendégek még egyszer elmondták az asztali áldást, koccintottak a feltámadásra és elbúcsúzva a háziaktól hazamentek.