Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-03-29 20:30:18
Megtekintve: 1936
KUKULKÁN - 26
4.

Néró kifestett arccal és aranyszegélyes tógában, fején babérkoszorúval, kezében lantot pengetve, saját legújabb szerzeményét zöngedezve fogadta az eléje vezetett rabokat.
Burrus és Seneca a két másik ítélő lábainál foglalt helyet. Ilyen miliőben csöppent be a két marcona, mindenre elszánt alak. Úgy nézett rájuk Néró, mint kártékony férgekre.
– Mondjátok hamar, mivel védekeztek, aztán hadd folytassam legújabb dalom hangszerelését – mondta hozzájuk fordulva Néró és lantját félretéve kíváncsian, vizsgálgatta arcukat. Péter szólalt meg először.
– Császár, tudod-e, hogy martalócaid egy rómait tartanak gyalázatos fogságban?
Néró meghökkenve nézett rá és úgy vizsgálgatta, mint egy csodabogarat. Senecához fordulva kérdezte.
– Mit keres egy római a zsidók között?
– Uram, császárom ez a Péter egy megrögzött felforgató. Valamiféle vallásreformer. A zsidók hitét akarja megújítani, ezért fogták el és küldték ítélőszéked elé.
– Tehát a zsidók földjén a zsidóktól idegen vallást gyakoroltatok, ha jól értettem? – kérdezte Burrus.
– Eltaláltad uram. Mi egyetemes vallást gyakorolunk, amihez semmi köze a zsidóknak. Tanítónk Jézus Krisztus a mi új Istenünk, aki a mennyek országában van. Ő Ígérte meg nekünk, ha szeretetben és hitben járva élünk, akkor ő hamarosan visszajön a Földre és elhozza nekünk a mennyek országát.
– Ezek szerint ti leváltottátok a zsidók istenét, ezt a Jehovát?
– Eltaláltad uram, mi a zsidó hitvilágot teljes egészében elvetjük. A körülmetélés rítusát felesleges nyűgnek tartjuk, a teremtéselmélet dajkamese. Mózes, Áron, Illés tanításai és törvényei merevek, túlhaladottak. Meghagyjuk az egészet úgy, ahogy van a zsidóknak. Mi az egyetlen, Teremtő Isten (Itzamná) és annak Fia, Jézus nevében térítünk.
– Hm... érdekes... – vetette közbe Néró. – Ezek szerint tagadjátok a sokisten elméletét, ami nálunk is dívik Rómában? Tagadjátok Jupitert, Vénuszt, Marsot és a többieket?
– Tagadjuk, csak egy isten van!
– De, hát akkor Rómának és az egész világnak az ellenségei vagytok, ember! Szembefordultatok mindenkivel! – mondta flegmán Néró és egy cukrozott fügébe harapott. Pál vette át a szót.
– Fenséges császár, isten mindenkiben él, hiszen ő teremtett bennünket. Ha így nézzük, mindenki egymaga is isten. Rezgéseink azonosak a teremtőjével. Így minek annyi Istent imádni, hiszen elég észben tartani egyet-kettőt, nem még a többit is megjegyezni! Nem egyszerűbb-e egy istent szolgálni, mint százat.
– Mondasz valamit – vakarta meg fültövét Néró. – Ha leváltjátok a mi sok istenünket, akkor ki parancsol a tűznek, a víznek, a szerelemnek? Na, erre adjatok választ!
Péter szólalt meg.
– Császár úr, a ti istenetek között van egy: a legfőbb isten, aki parancsol a többieknek. Ahogy nemesuraitoknak is csak egy isten-császár parancsol és ,az Te vagy. Miért ne lehetne leváltani az összes isteneket, és egyet megtenni helyette?
– Akkor abból káosz lenne – vágott közbe Néró hű tanítója Seneca – nincsenek az alsóbb szinteken parancsnokok, akkor nem lehet rendet tartani. Mindenféle ügyekkel nem lehet egyből a császárhoz fordulni, mert nem győzné őket megválaszolni. Ezért kell, minden dolognak felelőse legyen. Így van ez az istenekkel is. Zeusz nem tud mindennel foglalkozni. Kellenek az alistenek, akik végzik a reszortjukkal járó feladatokat, viszi az ügyeket. Jól beszéltem Burrus?
– Igen, osztom a véleményedet Seneca – mondta Burrus és a császárra nézett. A császár éppen a fügeborral tőtekezett, amikor a kérdés elhangzott. Kiitta hát kupáját és így szólt.
– Nézzétek, én úgy látom, hogy egy ember nem tud mindenütt ott lenni. Éppen ezért kell, hogy országszerte legyenek szemei és fülei, öklei, ha kell lesújtani. A császár nem mindenható, bár isten... neki is kellenek a segítők... amolyan alisten félék...na. Értitek, mire gondoltam?
– Értjük, nagyon is értjük, császár úr! – mondta Péter és Pál – Csak egyet nem értünk...
– Mit?
– Ha a császár, mint hirdetik birodalom szerte, mindenható, mint az isten, minek neki a hivatalnoksereg? Egy intésére falak dőlnek le, városok gyulladnak ki, ezreket küldenek arénába: a császár uralkodik és intézkedik... jól beszélek uram?
– Sértegetni merészelsz engem?... te barom! – ordított fel Néró. – Pimaszkodsz velem, a császárral, az istennel? Hogyan merészeled! Kinek a nevében szapulsz te engemet, féreg?
– Az egy Igaz Isten fiának Jézus Krisztusnak a nevében, aki téged is szeret és érted is szenvedett... magára vette bűneidet.
– A gyújtogatást is?
– Igen. Ő megbocsátott neked, csak a néped is bocsássa meg. Ne hidd azt, hogy ha a keresztényekre rákened bűnödet, akkor elviszik helyetted a balhét. Nem uram, Istennel neked kell elszámolni, és a lelkiismereted addig nem nyugszik meg, míg meg nem bánod tettedet! Addig istennél nincs számodra bűnbocsánat!
– Pimaszkodsz velem?... még hogy én gyújtogató! – óbégatott a bekáfolt uralkodó. Seneca így csillapította.
– Néró fiam, hallgass rá! Nem beszél ez rosszat. Leégetted Róma egy negyedét, ezt mindenki tudja, hisz a vak is látta. Kár szépíteni a dolgokat! Magunk között vagyunk. Nyugodtan elismerheted bűnödet. Ha tényleg ezeknek az istene az a Jézus magára veszi a bűnödet, akkor feloldozást nyerhet a lelkiismereted... térj meg!
– Micsoda, hogy én? Na, ne... ha én keresztény hitre térnék, akkor a nép azért taszítana el.
– Mit számít az, Isten bocsánatát elnyerve, még boldogan élhetsz ezután mint színész, költő,... hadvezér...
– Nem, a csúcsról nem lehet lesomfordálni, csak úgy, a hátsó ajtón kiszökni. Innen csak a halál taszíthat le!
– Uram, térj meg amíg nem késő! Mi a bűnbocsánatot kínáljuk neked.
– És még?
– Jézus Krisztus szövetségét. A mi urunk hatalmas! A leghatalmasabb! Ő segíteni fog. Légy kereszténnyé és trónod megingathatatlanná válik!
– Hatalmasabb az őt teremtő Istennél is? – kérdezte Burrus.
– Igen, Jézus Krisztus, az Isten Fiaként, a fiú jogán átvette a Mennyek Országában a hatalmat. A kegyelmes Teremtő Isten neki adta birodalma felét, a Mennyek Országát. Aki szeretetben, megbocsátásban és hitben él az mind bejut hozzá a Mennyek Országába miután üdvözül...
– Szóval, ti leváltottátok a Teremtő Isteneteket is? Nem elég, hogy Jehovát félretettétek, még őt is... – motyogta részegségében Néró. Kukulkán így győzködte a részeg uralkodót.
– Uram, megígérem neked, hogy protekcióval bejuttatlak a Mennyországba. Szerzek neked egy színházat, egyszemélyeset, te lehetsz ott a színész, a rendező, a közönség...
– Minek? Ha senki sem lát, akkor minek? Én szerepelni akarok, úszni a dicsőségben... értitek? Két isten nem fér meg egy csárdában...
– Félreértesz uram, én az öröklétet kínálom neked. Hidd el sokkal jobb lesz ott neked, mint itt értetlen embereket győzködni nap, mint nap. Engedj szabadon minket és tiéd a Mennyek országa!
– Ki vagy te pondró, hogy így ígérgetsz nekem?
– Én is isten vagyok! – húzta ki magát Kukulkán (Péter).
A császár kiguvadt szemekkel meredt rá.
– Ki vagy te?
– Isten.
– Ha isten lennél, akkor most nem állnál ítélőszékem előtt! Bizonyítsd be isteni mivoltodat, és máris szabad leszel!
– Fölösleges, az én uram Jézus Krisztus megment tőled engem...
– Hahahah! – kacagott fetrengve Néró – lássuk, mire képes! Hozzatok be egy ketrecet benne a jaguárommal. Engedjük össze őket! Ha legyőzi, szabad!
– És, ha nem?
– Akkor magára vessen! – mondta Néró és tapsolt.
Behozták a ketrecet, felemelték a csapóajtót és beengedték Kukulkánt. Kukulkán ránézett a vadul tomboló kiéhezett állatra, az pedig farkát csóválva a lábaihoz telepedett és recés nyelvével végignyalta arcát. A császár elhűlve nézte a jelenetet. Intett szolgáinak, hogy engedjék ki a ketrecből Kukulkánt és öljék meg a gyáva jaguárt. Mikor Kukulkán ismét szemben állt vele, így szólt hozzá.
– Mégis csak isten lennél hát?
– Nem vagyok isten, az én Mennyei Atyám, Jézus Krisztus mentett meg engem. A földön ő parancsol. Isten neki adta birodalma felét...
– Szóval a Föld lenne a Mennyország? – kérdezte Seneca felajzva.
– A Föld számunkra a mennyország és a pokol is – jelentette ki Pál.
– Még egyszer kérdezem, leváltottátok a Teremtő Istent és az összes alisteneket?
– Le uram!
– És ez végleges?
–Mindörökké... Ámen!
– Dehát, ha nincsenek reszortos istenek, főisten, akkor kinek higgyünk, ki irányít bennünket?
– Természetesen Jézus! Hamarosan eljön Jézus Krisztus Mennyországa, ahol ő a Mennyek Királya. Ő ítél majd mindenki felett.
– És addig? Mi lesz addig? – kérdezte Néró gyermetegen.
– Addig mindenki a saját lelkiismeretével köteles elszámolni. Meg kell szüntetni a rabszolgaságot, a kizsákmányolást, a vérengzéseket.
– Dehát a népnek cirkusz kell! Különben nem bír magával...! – mondta Burrus. Péter így válaszolt.
– Tudom! A kenyeret és cirkuszt brosúrája mára lejárt. A népnek ezen túl Jézus ad kenyeret és cirkusznak ott lesz a templom. Ott a lelkük templomát építhetik. Misebort ihatnak vér helyett. Hitet és jámborságot, szeretetet és megbocsátást tanulhatnak és betőtekezve a Szentlélekkel lelkükben, bővelkedhetnek... Higgyétek el uraim, ez az egyetlen út ami járható. Minket kivégezhettek, porszemek vagyunk csak, de vértanúságunk tovább építi az általunk elindított kereszténység mozgalmát. Az embereknek elege van a vérből. Valami nemesebb eszmére várnak... Te ne értenél bennünket császár, aki művész vagy? A lélek szomjazik és ti vérrel itatnátok? Az ártatlanul kioltott vér fejetekre hull. Gondolkozzatok és térjetek meg, amíg nem késő!
– Engedjétek őket szabadon! Semmi bűnük ezeknek az idealistáknak! Remélem, Jézusotok értékelni fogja nemes tettemet, és bebocsátást fogok nyerni a Mennyek országába, ha kopogtatok – mondta cinkos vigyorral Néró és elbocsátotta a foglyokat.
Seneca így szólt hozzá.
– Fiam, a szívemből beszéltél, és nemesen cselekedtél. Meglásd, ha igaz, amit ezek hirdetnek, az ő Jézusuk megbocsát bűneidért, és feloldozást nyersz alóluk.
– A gyújtogatás alól is?
– Az alól is. Bár megtörténhetetlenné már nem tudjuk tenni, de az idő majd jótékony fátylat borít rá.
– Mit tegyek hát ezután?
– Hagyjál fel a keresztények üldözésével!
– Oké, felejtsük el! Gyertek az asztalomhoz hű tanítóim! Igyunk és élvezzük az életet. Zenészeket, szüzeket és bőséges étkeket! – mondta Néró és a trónterem máris átalakult Baccus csarnokává.
Kezdetét vette a szokásos lakoma, melynek fő attrakciója az illuminált Néró szavalata és saját költeményeinek lantpengetés mellett való kappanhangon történő előadása. Néró életében először és utoljára olyan cselekedetet hajtott végre, amit Jézus ott a Mennyországban biztosan a javára írt.
Lényegében kr.u. 64-65 körül történt meg Isten trónfosztása és Jézusnak a Mennyek országának a királlyá választása. Ettől az időtől Jézus égi király, aki majd elhozza nekünk a Földre a Mennyországot, ahová az igazak bebocsátást nyernek.
Ez volt az a fordulat, amikor a zsidó vallási örökséggel szakít a kereszténység, és teljesen elkülönülve új alapokon folyik Pál vezetésével a kereszténység katekizmusának kimunkálása.
A kereszténység nem Jézus elemi vallásos érzéseinek a kiélését s az üdvösség legegyszerűbb útján való járását tartja legelső feladatának, hanem inkább Jézus Krisztus kultusza, Jézus Krisztus megváltó halálába való bekapcsolódás útján keresett üdvösség nyújtását célzó üdvintézmény, tehát inkább Páli, mint jézusi gondolatokon alapul. Ez úgy a katolicizmusra, mint a protestantizmusra nézve áll. A protestantizmus is egyenesen és tudatosan Pál teológiáját tette meg hite alapjául. Annak a kereszténységnek, amely a Jézus Krisztusban való hiten alapszik, s amely kultuszának a központjába Jézus Krisztust, a világ megváltóját, isten egyszülött fiát helyezi, inkább Pál az alapítója, mint Jézus Krisztus.


5.

A Campaniai birtokon jól elrejtve évek óta működött a Rúfus által vezetett központ. Itt tartották a szemináriumokat és a hetenkénti vasárnapi istentiszteleteket.
A szertartások vasárnapra való tételével végképp jelezték a zsidó vallással való teljes szakítást.
Rúfus védőernyője alatt inkubátorházként üzemelt a kápolna. Maga Pál tartotta a szertartásokat és a vasárnapi istentiszteletek az ő celebrálásával folytak. Az összejövetelek meleghangúak és közvetlenek voltak. A levegőben lehetett érezni Jézus jelenlétét.
Amíg gyülekeztek a hívek és szeminaristák, az alatt a sarokban ülő vak zenészek csodálatos élőzenét varázsoltak a terembe. A zenészek által hangszerelt szent énekeket énekelték és így dicsérték Jézust.
Amint eljött a mise ideje, Pál az emelvényre állt és az oltáron lévő kehelybe bort töltve, ivott a borból, majd tovább adta a kelyhet a következő szavak kíséretében.
– Igyátok, ez az én vérem. (Krisztusra gondolt).
A kupa körbejárt és visszakerült az asztalra. Pál elkezdte az aznapi misét, Jézus, általa kiválasztott, példabeszédeivel és annak magyarázataival. A mise befejezéseként újabb szent énekek következtek, és a hangulat fokozásaként felszólította az először jelenlévőket, hogy menjenek ki elébe, hogy betöltse őket a Szent Szellemmel. Az újak elébe álltak, ő pedig a fejükre helyezte kinyújtott, lefelé fordított tenyerét. Az újak ettől kómába estek, elkezdtek nyelveken beszélni. Miután befejezték, így szólt hozzájuk Pál.
– Most, miután betőtekeztetek testvéreim a Szent Szellemmel megértetek arra, hogy bűneiteket meggyónva, megkeresztelkedjetek – mondta és a felszólítás után mindegyiknek a nyelve hegyére helyezett egy ostyát.
– Egyétek és vegyétek, mert ez az én testem! – mondta ismét Jézust aposztrofálta.
Az áldozás után egyenként a gyóntatófülkéhez léptek és megvallották bűneiket. Ezután lemeztelenítve magukat, Péter által a keresztelőmedencébe mártva, háromszor lenyomva a víz alá, keresztényekké váltak.
Így gyarapodott a keresztények egyre bővülő családja. Már nem csak a kétségbeesettek, rabszolgák és szegények, hanem egy-egy jómódú polgár is felvette a keresztséget, miután többször is résztvéve a misén és egy-egy gyógyító napon meggyőződött az út helyességéről.
Egy ilyen gyógyító misenapon történt a következő eset.
A függöny kárpitja félrehúzódott és a halk zeneszóval töltekezők közé három köpenybe burkolózó alak lépett be. A hívek minden jövevényt szívesen láttak, így azok jó szándéka felől nem volt okuk kételkedni. Pedig a három alak nem volt más, mint Néró, Seneca és Burrus. Teljesen elmaszkírozva, nem voltak felismerhetőek.
Csendesen foglaltak helyet a hátsó sorban és figyelték az eseményeket. A mise áhítatos légköre átragadt rájuk Pál olyan mesterien és szívhez szólóan adta elő Jézus példabeszédeit és azok magyarázatát, hogy megrendülten hallgatva egyre jobban magukba szálltak. Amikor a betegeket szólították, ők is előre mentek. Gondolták, hogy megtapasztalják, mit tud a keresztények istene. Kimenve a pódiumra ötös sorokban álltak fel. Mögöttük Kukulkán (Péter) állt, hogy dőltükben elkaphassa és lefektethesse őket.
Pál kezeit összekulcsolva, szemeit lehunyva megidézte Jézust és kérte a segítségét gyógyításához. Miután befejezte fohászát, így szólott.
– Jézus velünk van. Itt van ő is és a Szent Szellem is. Segíts nekünk a gyógyulásban! Krisztus nevében! – szólott és a jobb szélen álló Néróhoz lépett. Kinyújtott tenyerét feje fölé tartotta, koncentrált, majd elvéve onnan tenyereit a jobb és bal füle mögé helyezve azokat, hirtelen olyan magnetikus erővel töltötte el Nérót, hogy az akaratlanul eldőlt, mint a krumpliszsák. Kukulkán elkapva őt, lefektette. Ezután sorra a betegekhez lépett és mindet eldöntötte.
Néró fetrengeni kezdett, szája habzott, szemei kifordultak. Hörgött és vinnyogott. Nem különben Seneca és Burrus... a hívek elhűlten nézték a jelenetet. Nem úgy Pál. Fölébük hajolt és így kiáltott.
– Sátán távozz! Megtiporlak és megkötözlek ördög! Menj ki belőlük!
És lőn csoda. A fetrengők lecsillapodtak, és békés szunyókálásba kezdtek. Közel tíz perces transz után nyitogatni kezdték szemeiket és feltápászkodtak.
– Na, milyen volt? – kérdezgették egymást. Néró magába szállva hallgatott, majd kisvártatva így szólt.
– Ne vessetek meg barátaim! Nevessetek ki, röhögjetek rajtam, nem bánom: úgy érzem, most váltam kereszténnyé!
– Mi is ekképpen érzünk császárunk! – suttogták fojtottan barátai. Néró Péterhez fordult.
– Mester, erős elhivatást érzünk a keresztségre, megkeresztelnél-e bennünket?
– Csak kérnetek kell és megadatik néktek. Erősítsétek meg hiteteket! Ismételjétek meg, hogy elhivatást éreztek!
– Igen, erős elhivatást érzünk a kereszténységre! – mondták egybehangzóan.
Péter még ekkor sem ismerte fel őket, csak amikor a keresztelő medencébe nyomva őket, leázott az arcukról a smink, álszakáll és fejükről a paróka, fedezte fel döbbenten, hogy magát a császárt keresztelte meg.
A keresztelő medencéből kilépve Néró megölelte Pétert és könnyek között szepegve így szólt.
– Úgy érzem, újjá születtem...
– Hála a mi Jézus Krisztusunknak! – mondta Pál. A tömeg így kontrázott.
– Dicsértessék az Úr neve! Örök dicsőség a Mennyei Atyának és az Ő Fiának, Jézus Krisztusnak!
Így vált Néró és két tanítója kereszténnyé. Halálukig titokban tartották elkötelezettségüket. Segítették a keresztényeket és felhagytak üldözésükkel. Viszont nagy hibát követtek el:
Néró beszüntette a gladiátor tornákat, becsukatta az arénákat, és a vérengzéseket leállíttatta. A nép zúgolódva vette tudomásul, hogy elvették a játékait. Zúgolódni és szervezkedni kezdtek.
Hamar kitudódott, hogy Néró legújabb őrületében kereszténnyé lett és ő áll a betiltások megett.
Nem elég, hogy évekig garázdálkodott, felgyújtotta Rómát, még a cirkuszt is elveszi a néptől! – zúgolódtak és összeesküvést szőttek megbuktatására. Piso vezetésével fellázadtak ellene, de Kukulkán résen volt és isteni beavatkozással (lézerfegyvereivel) elfojtotta a lázadást. Mivel Néró, aranytojást tojó tyúkként, úgy kellett a keresztényeknek, mint egy falat kenyér, mindenáron meg kellett őt védeniük. Rúfust rendelte mellé testőrként. Ezután ő vigyázott a hebehurgya császár botladozó lépteire.
Mégis megtörtént a baj. I.u. 67-ben az ostiai úton hívei kíséretében térítésre igyekvő Pált meglepik a patríciusok veteránokból verbuvált emberei és az Aquae Silviae nevű forrásnál, azonnal lefejezik! A vértanúhalálnak azonnal híre ment.
Néró siratta Pált, de tehetetlen volt, hiszen pár éve még a zsidókra és a keresztényekre kente a gyújtogatást. Hiába volt már testben és lélekben keresztény, nem tudott nyíltan cselekedni. A bosszúra akkor került sor, amikor Senecát is kivégezték, megtudván, hogy ő is kereszténnyé lett.
Gyorsan kellett hát cselekednie. Hű veteránjaival, a pretoriánusokkal lefogatta a garázdákat, és keresztre feszíttette őket elrettentésül. Azonban az élete fonala elfogyott. Már nem tudta elnyerni újra a nép kegyét. Vigasztalást csak a gyülekezetben talált. teljesen megtért, és csodálatos dicséreteket szerzett Jézushoz, sőt megzenésítette a vak zenészekkel és beállva a karba teljes áhítattal, zengte a dicshimnuszokat.
68-ban a szenátus egyhangúlag leszavazta, sőt a testőrsége is fellázadt ellne. Néró éjjel kiszökve palotájából Campana felé igyekezett hű testőre Rúfus O Hara kíséretében. Azonban üldözői beérték őket. Annyi ideje maradt, hogy letérdelve még egy rövid imában megbánja bűneit és Rúfushoz fordulva, kérje tőle a megváltó halált. Mit volt mit nem tenni Rúfus kihúzta kardját és Néró zokogva beledőlt. Ekkor értek oda üldözőik. Látván Néró halálát Rúfusra vetették magukat felháborodásukban, hogy a túlvilágra küldte prédájukat. Rúfus megállt velük szemben, kihúzta lézerfegyverét és a következő szavak kíséretében, szegezte rájuk: Jézus nevében!
Amint kimondta a fohászt, bekapcsolta a fegyvert és pillanatokon belül halottak voltak az üldözők. Vállára vette Nérót és bevitte a kápolnába. Felravatalozták és keresztény módon temették el.
Mi sem volt természetesebb, minthogy Néró halálát is a keresztények nyakába varrják. Az új császár még vadabb keresztényüldözésbe kezdett. Így újra a föld alá kényszerültek a keresztények.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!