Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-01-10 18:55:35
Megtekintve: 2477
A nagy Kubai kaland
1984-ben még nem sokfelé tudtunk járni a világban. A szocialista tábor volt elsősorban megközelíthető. Hála a kényszer szülte úti céloknak, keresztül-kasul bejárhattam a Nagy Szovjetuniót Leningrádtól Vlagyivosztokig-minden kényszer nélkül. Mivel kék útlevéllel nyugatra csak háromévente utazhattunk akkoriban, így ha egzotikumra vágyott az ember, akkor megcélozta Kubát. Így tettem én is.
1984 márciusában befizettem egy 10 napos, abból, egyhetes Varadérói nyaralással egybekötött Kubai körutazásra. Kiváltottuk rubelben a költőpénzt, hozzátettük a Szovjetunióban Tapperfarmerekért és Skálás színes reklámszatyrokért csencselt dugi rubeleinket és biztos, ami biztos alapon két-három Tapperfarmert is beraktunk útipoggyászunkba.
A repülőgép Prágából induló munkásjáratként közlekedett. Az ülőhelyeket összehúzták, hogy minél több ember férjen el a gépben. Akik nálam magasabbak voltak, úgy elzsibbadtak mire megérkeztünk, hogy elég volt nekik kimozgatni csontmerev izmaikat. Kilépve a havannai éjszakába mellbevágott bennünket a 98%-os páratartalmú forró levegő. Cafattá izzadt rajtunk a ruha. Megérkezett értünk Ikarusz buszunk és bepakolva csomagjainkat egy órás út árán megérkeztünk a tengerparton lévő Hotel Nacionál elnevezésű szállodánkba.
A hatalmas védművekkel ellátott várbástyák közvetlen közelébe épült klasszicista épület valóban impozáns látványt nyújtott. Még az amerikai turista időket idézte csillogó réz csillárjaival, korlátival. A lépcsőkön piros szőnyegek sorjáztak lefelé. Ósdi, hatalmas liftek szállítottak bennünket fel az emeletekre, amiket néger bolyok kezeltek. Meglepetve fedeztük fel három KÖJÁL-os útitársunkat, akikkel együtt utaztunk a repülőgépen. Kérdem a vöröshajú, csinos vezetőnőtől.
-Ti is nyaralni jöttetek?
-Nem, mi dolgozni jöttünk. Meg kell szerveznünk a kukaradzsók irtását.
-Hol?
-Most kezdetben a Nacionalban irtunk. Ugyanis az egész szállodát elárasztották ezek, a svábbogárnál kétszer nagyobb férgek. - Mondta meggyőzően és a hordár által cipelt két hatalmas ládára mutatott-, ezekben vannak e geserol és más rovarirtó szerek�.
Este aztán volt alkalmunk megismerkedni ezekkel a csótányokkal. De, addig még sok időnk lesz. Útitársammal, Gyurival, egy ötvenhatéves újságíróval, aki jól beszélt angolul és latinul, felmentünk a szobánkba. Ez a latintudása arra volt jó, hogy mivel hasonló a spanyolhoz megértette magunkat a bennszülöttekkel, akik egy kukkot sem voltak hajlandók angolul érteni.
A szálloda hatalmas hodályként hatott. Alig lézengtek benne turisták. Mivel Kuba blokád alatt állt, a szocialista országok szakemberein és turistáin kívül más náció nem látogathatta az országot. A hatalmas, négyméter magas szobában kényelmes kétszemélyes ágyat kaptunk, melyen, mint (kényszer útitárs-házastársak) kényelmesen elfértünk. Nem érdekelte őket, hogy singlik vagyunk. Nincs egyágyas szoba és kész! A fürdőszoba is ragyogóan tiszta, és tágas. Hideg-meleg víz, zuhany WC, minden van benne . A tisztasággal nem volt semmi gond.
A gondok az étteremben kezdődtek. Az előételekkel, salátákkal, banánnal, ananásszal, nem volt bajunk. Hanem a főétkezés! Sertéshús volt dögivel, de milyen! Tengeri hajón, hordóban szállított sózott hús. Akármilyen finoman akarták elkészíteni, érzett a só rajta. Vagy már az is megfordult a fejünkben, hogy szándékosan tették, hátha úgy vedelünk evés után, mint a szomjas marhák? Ki tudja. Mindenestre meg lehetett szokni.
Ebéd után gyalogos városnézés. Hogy miért volt gyalogos? Azért, mert csak a belvárost lehetett megnézni. Az még kinézett valahogy. Semmihez nem nyúltak, mióta kiűzték az amerikaiakat. A színes vakolat málladozott. A gyönyörű erkélyek farészei korhadoztak. A kormányépületek, régi kormányzósági palota és pár kaszinóból átalakított hivatal volt csak kitatarozva. Ha véletlen a főutca mögé kalandozott tekintetünk, siralmas képeket láthattunk. A szó, szoros értelmében lepusztult, Kaffkai világra esett tekintetünk. Por, piszok, szemét, rogyadozó badellák, romos házak. De, ebben a szörnyű alvilági környezetben élet folyt. Fiatalok és idősek kitörő örömmel fogtak körbe bennünket. Előkerültek a gitárok, konga dobok és szólt a muzsika! Táncráperdült az egész utca. Az egyik erkélyen százéves öreg kubai hatalmas pofagyaluval a szájában, fújta a talpalá valót. Mellette kétszázévesre taksált, ezerránc anyókája vadul fújta hozzá a kubai szivar füstjét.
Azonnal elkezdődött a csencselés. A reklámszatyrok és farmernadrágok hamar gazdára találtak. Cserébe eredeti kubai szivarokat, gyönyörű fafaragásokat, nyakékeket, bőrtárgyakat adtak. Rubeljük nem, de kubai pénzük sem volt, mert mindent jegyre adtak. Megvalósult a falanszter rendszer. Semmire sem volt gondjuk az állam ellátta őket mindennel. Ahogy kiértünk a főútra, bedeszkázott kirakatokon akadt meg a szemünk. Kérdezzük az idegenvezetőt, Isaurát, itt nincsenek boltok?
-Nincsennek.-volt a rövid, de tömör válasz.
-Kubában mindenki, minden család megkapja a munkahelyén a havi jegyeit. Az élelmiszereket, a gyári kantinban vásárolják meg munkaidő végeztével. A ruhát, cipőt, más tárgyakat évente egyszer, vagy két alkalommal a város kijelölt raktáráruházából szerezhetik be.
-És, ha valamilyen luxuscikkre vágyik? Táskarádió, étkészlet, bicikli?
-Erre is van lehetőség. Aki jól dolgozik bonuszokat kap, amit szabadon levásárolhat az erre kijelölt raktárakban.
-Tehát minden a munkához van kötve. És aki nem dolgozik?
-Azt az állam tartja el. Kubában mindenkit eltart az állam, de aki munkaképes és önhibájából nem dolgozik, azt kényszermunkatáborba viszik. Ezen kívül a cukornádaratáskor leállnak a gyárak és minden munkára fogható a nádaratáson, dolgozik� van még kérdés?
-Ön szerint boldog a nép?
-Nézzenek széjjel! Önfeledten táncolnak, dalolnak, szeretkeznek�
-Hogyan?
-Vannak olyan régi, kuplerájok kijelölve, ahol a fiatalok, vagy szinglik ingyen használhatják a szobákat szeretkezés céljaira.
-Mondja Isaura elvtársnő, hogy lehetne itt letelepedni? Ez maga az álom?- vettem közbe szarkasztikusan, mire rejtélyes mosoly volt a válasz. Aztán kivágta magát.
-Két lehetősége van: vagy feleségül vesz egy kubai lányt, vagy ha nincs megelégedve az általunk nyújtott élményanyaggal, akkor ittmarasztaljuk pár évre. Megismerkedik a cukornádaratással, szivargyártással és a kubai szexel�Na, de folytassuk utunkat. Most megnézzük a néhai Szent Ferenc katedrálist, és udvarán a Columbusz sírhelyét.
Mondta és bekanyarodtunk egy siralmasan lepusztult mellékutcába. Mellettünk ötvenéves amerikai tragacsok húztak el iszonyú dübörgéssel. De, rengeteg Trabantot is felfedeztünk. Üde színfoltként hatottak. Aztán kijutottunk a főtérre és ott magaslott előttünk a gyönyörű székesegyház: bedeszkázott ajtóval és ablakokkal. Megrökönyödve kérdeztük � mi ez, háborúra készülnek? Bombatámadástól védik a templomot. A válasz lesújtó volt.
-Minden templom bezárásra került. A kommunizmust építő Kubában a vallás megszűntnek tekintendő. Új bibliánk van: A Kommunista kiáltvány és Fidél Castro útmutatásai.
-Akkor most minek jöttünk ide, ha be sem mehetünk?-kiabáltuk közbe mérgelődve. Jött a válasz. - Az udvarra, a kerengőre bemehetünk. Az is csodálatos. Középen áll, üresen Columbus szarkofágja, ugyanis a maradványokat 1888-ban elvitték Spanyolországba, hagy nyugodjanak hazai földben a csontjai. Nekünk viszont itt maradt ez a gyönyörű szarkofág. Ennyivel kell beérnünk barátaim! Ezután a hatalmas tengerparti védművön folytattuk a szemlélődést. Tényleg gyönyörű volt a kilátás a tengerre. Ezzel be is fejeződött a délutáni séta. Vacsora a szokott étteremben, szokott sózott húsokkal, heringekkel, rákokkal, és zöldségekkel megtunkolva.
Többet nem tudok Havanna nevezetességeiről írni, mert máshová nem vittek bennünket. Viszont megismerkedtünk az éjszakai élettel. Első este ellátogattunk Hemingway kocsmájába a Bodegíta del Medio-ba. Ott valódi Daikiri italt, a neves író kedvencét mixelte nekünk Mojitó a szupermixer. Magunk közt csak Molyirtónak becéztük őkelmét. Íme közreadom a receptet: 3-4 cent kubai fehérrum, kevés tört jeget, teszünk rá kis kubai nádcukrot, egy csepp citromlevet, mentalevelet, csilipaprikát, zölddiólikőrt, öntünk rá kétdeci vizet és a shakerben összerázzuk.
Mondani sem kell a kitűnő zenészek által játszott vad szambamuzsika, és a számolatlanul vedelt Daikiri remek hangulatba hozott bennünket. A végén elénekeltem nekik a Bazsamári libáit, majd a csoport rázendített a Megismerni a kanászt, nevezetű nótára. A mulatozás tetőfokán összekapaszkodva eljártuk nekik a tápéi darudöbögőst és a guggolóst�a kubaiaknak leesett az álluk. Zárórára a nyitott verandán, az egész utcában álltak, és gajdoltak, táncoltak a népek. Azthitték, valami vad népi táncosok produkcióját látják. Így jól betőtekezve tértünk nyugovóra. Ránkfért a sziverősités és agytompítás.
Ami ezután következett a borzalmak éjszakája. A szobában pokoli meleg volt. Légkondinak hire-hamva sem. Így kénytelenek voltunk meztelenül, egy-egy lepedővel takarózva ágybabújni. Már szendergésben voltunk, amikor bőrünkön finom kaparászást éreztünk. Még szobatársamra gyanakodtam, nem tán, hogy ki akar velem kezdeni. Odakapok, és egy kisujjnyi hatalmas kukarádzsát szorított markom. Felugrottunk mindketten, mint az őrültek, és a kukarádzsáktól feketéllő lepedőket kiráztuk az ablakon.
Viszont az ital annyira elnyomott, tompított bennünket, hogy hamar napirendre tértünk és belenyugodtunk a kellemetlen lakótársak jelenlétébe. Reggel aztán protekcióért kuncsorogtunk a Köjálosoknál, kezdenék nálunk a féregirtást. Ők azonban mereven elzárkóztak a kérünk elől.
-Négy nap múlva kiürítik a szállodát és kiciánozzuk az egész épületet. Mire visszatérnek Varadéróból, már nem lesznek kukarádzsáik.
-És, addig?
-Majd csak túlélik valahogy. Nem harapnak, nem rágnak- csak gusztustalanok-vigasztaltak bennünket.
Így is történt. Három napig időztünk Havannában. Bőven elég volt a látnivalóból. A havannai tartózkodás fénypontja a Tropikána együttes szombat éjszakai műsorának megtekintése volt.
A hatalmas szabadtéri színpadon csodálatos, vérpezsdítő műsort adtak a nézőközönség tiszteletére. Az asztalokon üvegszám állt a fehér rum. Mindenki annyit fogyasztott amennyit jónak látott. Amig látott, mert az ital hamarosan elhomályosította a látásunkat. Nem tudom, hogy értünk haza, de ha jólemlékszem páran még elmentünk a Bodellába egy kör Daikire is, megerősíteni az öntudatunkat a kukarádzsákkal vívott harcra.
Másnap reggel útra keltünk Ikarusz buszunkon Varadéró felé. Az úton végig cukornádültetvényektől zöldellt a vidék. Aztán a réteken hatalmas magyartarka tehenek legeltek,. Rá sem hederintettek a komoran bólogató olajkút szivattyúkra. Mert nagyon sok olajkútjuk volt az biztos. Varadéróba érve siralmas, lehangoló kép fogadott bennünket. A valahai csodálatos üdülőparadicsom lepusztult. Korhadtak a deszkafalak, mindenütt piszok és szemét. De, a tenger smaragzöldbe játszó enciánkékben tündökölt a ragyogó napsugárban. Lemálháztunk, és fürdőruhákra vetkőzve elindultunk a tengerre. Szobatársam pár lépés után belelépett egy letört üveg nyakába és a talpát a nagylábujja között felhasította az üveg. Féllábon ugrálva jött velem a tengerbe, mondván, a sós tengervíz majd összehúzza a sebet. Így is lett. Aztán mégegy: a tengeren fehér papirzsebkendőnek vélt valamik úszkáltak. Néhányan meg is jegyezték, hogy minek kell a papirzsebkendőket eldobálni! Hanem volt olyan peches turista, aki el akarván söpörni az útból karjára akkor csípéseket kapott a medúzáktól, merthogy medúzák voltak bizony, azok a papír zsebkendők, hogy félájultan menekült a partra. Na, a medúzák bemutatkozásán is túlestünk. Megtanultuk tisztelni őket. Mitmondjak? A kaja olyan volt amilyen. Sörön és fehérrumon éltünk. Gyönyörűen lebarnulva mondtunk búcsút egy hét múlva Varadérónak.
Havannában az utolsó este még tettünk egy tiszteletkört a badellák között. A végén a Bodegíta del Madio-ban ittasultunk le. Mondanom sem kell, hogy a tanulékony kubaiak, már jobban járták a tápéi darudöbögőst, mint mi, a guggolósról nem is beszélve. Azthiszem megemlegették a magyarokat. Mi is szívünkbe zártuk ezt a lelkileg megnyomorított, Fidél által gúzsbakötött népet. Akiknek egyetlen tulajdonuk maradt, amit nem tudtak elvenni tőlük: a jókedvű optimizmusuk és a muzikalitásuk. Hajnalban felültünk a munkásjáratra és búcsút intettünk Kubának.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!