i.u. 40-ben Caligula császár elhatározta, hogy meglátogatja a nemrég leigázott Júdea tartományát és felkereste cimboráját, a hűséges Heródes Agrippát. A végtelennek tűnő tivornya végeztével így szólt hozzá:
-Kedves cimborám! Csak te értesz meg engem egyedül. Nem is tudom, miért engedtelek el magam mellől. Oly üres az életem nélküled. Szeretett Druscillám is elhagyott, istenné változott. Úgy érzem, hamarosan én is követem őt. � Heródes vigasztalni próbálta őt.
- Drága barátom, hiszen te isten vagy most is. Élő isten. Ki merne kételkedni isteni mivoltodban? - a császárnak jólestek a vigasztaló és dicsérő szavak. Így szólt barátjához.
- Drága, jó Agrippám, most bebizonyíthatod hűségedet.
- Egy szavadba kerül, és teljesítve van máris, fenséges császárom!
-Helyezzétek el mellszobromat Salamon templomában! - mondta és félrehajtva aranyfürtös fejét cinikusan sandított a verítékező Agrippára. Az elsápadt a hatalmas megtiszteltetés hallatán és dadogva így szólt.
- Fenséges császár! Isten! Nem méltó hely az a bűzös akol a te isteni arcmásodnak az elhelyezésére! Itt fogjuk elhelyezni a palotám tróntermében.
A császár azonban hajthatatlan maradt. Kibújt belőle az örök imposztor és mindenáron meg akarta alázni, betörni ezt a makacs népet. Úgy okoskodott, ha a római szenátussal meg tudta tenni, hogy lovát szenátorként bevitte a Szenátusba, miért ne lehetne a zsidókkal is lenyeletni a békát, és a saját szobrát beállítani a Templomukba. Heródes halálrávált ekkora megtiszteltetés hallatán. Tudta, ha ezt meg kell tennie a császár kedvéért, akkor Izrael fellázad és letaszítja trónjáról. Viszont azzal is tisztába volt, ha nem teljesíti a kérésnek álcázott véresen komoly parancsot, akkor meg a császár taszítja le őt, sőt meg is öletheti. Így hát, engedte magát és megígérte, hogy mihelyt elkészül a szobor, beállíttatja. Caligula azonban kifogott rajta és kaján vigyorral közölte vele, hogy útipoggyászában magával hozta a saját mellszobrát, és akár már azonnal lehet állítani.
Sőt azt is megígérte Agrippának, hogy személyesen fogja megszemlélni a szobrot szombaton.
- Uram, ez lehetetlen! Azonnal lázadás törne ki! - sopánkodott.
- Miért? Mi rossz van abban, hogy egy isten szobrát elhelyezitek a koszos templomotokban?
- Császári fenség, nem ismered a zsidótörvényeket! Először is más vallású nem léphet be a templomunkba, mert megszentségteleníti, tehát a templomőrségnek el kell fognia és meg kell ölnie a betolakodót, aki megzavarja hitéletüket.
- De, hát csak egy szoborról van szó! - tompította Caligula a helyzet élét. Agrippa azonban végképp elkeseredett.
- Fenséges császári isten, a zsidók a saját istenük képmását sem teszik ki szentélyeikbe, sőt a nevét sem szabad kiejteniük! Érted már a helyzet fonákságát? Kérlek, állítsuk most itt fel azonnal, a palotámban a szobrodat! Itt lesz a legjobb helye! - de hiába minden rábeszélés, Caligula ragaszkodott a szobor felállításához.
Mit volt mit tenni, másnap hivatta Kajafást és a császár jelenlétében, kiadta neki a parancsot, hogy szombatra állítsák fel a császár mellszobrát a templomban. Kajafás elzöldült a hír hallatán, szakállát és köntösét megtépve, így óbégatott a hüledező császár előtt.
- Ó, Jahve, és az ég minden istene, Mózes, Illés, Salamon és minden próféták! Halljátok ezt? Meg akarják csúfolni a templomunkat! Ne engedjétek, hogy ez a szégyen megtörténjék! Csak a testemen át, vihetitek be, de Izrael istenének minden átka rátok száll érte!
-Mi a baj? Talán nem tetszik neked az ötletem Kajafás? Miért vagy így kiborulva? - kacagott gúnyosan Caligula és az ölébe vonta meztelen fiúkedvesét.
A főpapot a hányás kerülgette. Padlizsánillára vált arccal öklendezett. Caligula kéjesen vigyorgott.
- Nos, mi a baj papocskám? Valami gond van?
Kajafás utálkozva takarta el szemeit.
- Ne takard el a szemeidet! Egy császár, aki egyben isten is, mindent megtehet! És, ha tetszik, ha nem, be fogom rakatni a szobromat a templomotokba! - jelentette ki és elbocsátotta az ájuldozó főpapot.
Agrippa próbálta lebeszélni barátját a templom ellen tervezett merényletről, de a császár hajthatatlannak bizonyult. Sőt, gonosz vigyorral Agrippához fordulva így szólt:
- Tudod mit, nem kell, hogy a szobromat betegyétek, nem érdemlik meg a zsidók. Micsoda ostoba népség!
- Így igaz fenség! Nem érdemlik meg! Betesszük a palotámba, ide a trónterembe. Máris megparancsolom a szolgáknak, hogy azonnal hozzák be és helyezzék el a trónteremben.
-Jól van, hozasdd be, lássuk, hogyan fest - mondta Caligula nyájasan és arcán kaján vigyorral kéjesen sóhajtott. A szolgák behozták a szobrot, és a főhelyen elhelyezték. Agrippa leborult a szobor előtt és hálát adott Jahvénak, hogy a helyzet megoldódott, mégiscsak észrétért a császár és a háború veszélye elhárult.
Hanem hátravolt még a fekete leves! A szobor felállítását bőséges lakomával illett megünnepelni. Terített asztalokat cipeltek be a szolgák, és bevonult a vak zenészek zenekara is. A fügebor és kaktuszpálinka megtette a hatását. A zene és a mezítelen szűz lánykák és ifjak csábtánca igencsak felajzotta Caligulát és cimboráit. Magasra hágott a kedvük. A finomabbnál finomabb sültekből, süteményekből pukkadásig ették magukat. Egymás után mentek ki az illemhelyre és hű szolgájuk máris dugta le torkukon a pávatollat, hogy megcsiklandozva gigájukat, kiadják gyomrul tartalmát. Miután így megkönnyebbültek, immár üres gyomorral, tovább lehetett folytatni a nagy zabálást!
Közben Caligula is meghányatta magát hűséges szolgája által, de ő odabenn, az elébe tartott aranytálba adta ki isteni gyomrának tartalmát... Aztán, amikor már a lakoma a tetőpontjára hágott, és mindenkit meghágott, Caligula felállt és kupáját tósztra emelte.
- Igyunk a zsidók nagy királyára, Heródes Agrippára! Igyunk arra, hogy szombaton a templom szentélyében a Tóraszekrényben ott fog állni Incitatus nevű lovam szobra! - mondta, és kiitta fügeborral teli poharát. Agrippa kibúvót keresve így szólt.
- Halasztást kérek uram! Reggelre nem lehet elkészíteni a lovad szobrát. Nincs az a szobrász, aki ezt elvégezze!
Caligula azonban nem tűrt ellentmondást. Így szólt a halálra vált uralkodóhoz.
-Kibúvókat keresel egy isten parancsának teljesítése alól? Nem szép ez tőled, egy baráttól! De, megkönyitem a dolgodat, nem kívánok tőled lehetetlent, elkésztettem a szobrot, csak el kell helyezned a Templomban! Holnap reggel látni akarom, amint a zsidók kinyitják a Tóraszekrényt, és a lovam kandikál ki belőle. Kíváncsi leszek a reakciójukra. Ha nem kellettem nekik, akkor kelljen a lovam! Te pedig gondoskodj róla, hogy így legyen!- Jelentette ki Caligula a remegő Heródesnek.
Heródes elkeseredetten állt előtte és azon törte a fejét, mit tegyen, hogy ennek az őrültnek meglegyen a kívánsága. És ne lázadjanak fel ellene a zsidók. Lesz, ami lesz alapon, átvetette kincstárnokával Caligula lovának aranyszobrocskáját és intézkedett, hogy az éj leple alatt helyezzék el a Tóraszekrényben.
Szombaton az istentistelet előtt Caligula testőrségétől kisérve álruhában pajeszos zsidónak öltözve elhelyezkedett a templomban.
Aztán hamarosan elkezdődött a szombati istentisztelet. Annás főpap, kezében az aranykulccsal, a Tóratartó szekrényhez lépett és kitárta annak mindkét ajtaját, hogy kiemelje a Tóratekercseket. Amint kinyitotta az ajtót, a császár lovának aranyszobra meredt rá és a ledöbbent hívőkre.
Leírhatatlan volt a szentély megbecstelenítése miatti felzúdulás. A zsidók jajveszékelve tépdesték köntöseiket és szakállaikat. A vallásrendőrség a Tóraszekrényhez rohant és megpróbálta eltávolítani a galádul odahelyezett lovat. Azonban a ló meg sem moccant.
A tömeg felocsúdva döbbenetéből a templomban lévő kufárokra és idegen szemlélődőkre zúdult. Ütötték, verték őket, ahol csak érték. Caligula és Heródes csak nagy nehézségek árán tudott testőreik gyűrűjében kimenekülni. A Templom felbolydult méhkashoz hasonlított. Azonnali pogromot hirdettek minden idegen, így a rómaiak ellen is. A lázadás átterjedt a királyi palotára is. Gyűlöletük a városban idéző Caligula császár barátja, Agrippa király és a gyengekezű, szintén császári kegyenc, Pilátus ellen fordult. Caligula és Agrippa menekülésre fogva a dolgot, meg sem álltak Rómáig. Pilátusra hagyták a rendcsinálás nehéz feladatát.