A múltév tavaszán költözött a panelházba a hetvenkétéves Sárika, 18 éves unokalányával és annak pár hónapos csecsemőjével. Sokat beszélgettünk vele, mi hasonlókorú nyugdíjasok a ház előtti padokon üldögélve. Sokszor kicsit már untuk is életének minden mozzanatára kiterjedő kitárulkozását.

Mindennap lehozta a félév körüli kislányt levegőzni. Elüldögélt velünk a hatalmas fa árnyékában, majd félórányi sétára vitte a picit a környező utcákba. Aztán visszajöttek. Egy keveset még beszélgettünk. Aztán megjött az unokája a barátoktól, barátnőjével, vagy a nélkül és felmentek a lakásba megetetni a csöppséget.

Egyre többet panaszkodott a kialakult helyzetére. Felhánytorgatta a sorsnak, hogy feláldozta a függetlenségét, hogy legyen támasza az unokának és dédunokának és spórolt pénzén kétszobásra cserélte a régi egyszobás lakását. Szabadidejében, amikor éppen az unokája otthon volt és foglalkozott a babával visszajárogatott nosztalgiázni a régi szomszédokhoz.

Karácsony előtt egyszerre elé állt az unokája azzal, hogy betelt a pohár. Kivettek az anyjáék egy évre előre kifizetve egy albérletet és még karácsony hetében elköltözik a mamától.
–Te veled nem lehet együtt élni mama! Vén hárpia vagy. Semmi sem jó, amit csinálok. Mindenbe beleszólsz. Semmi sem tetszik a viselkedésemben. Nagyon megváltoztál. Nem bírom tovább, tehát maradj magadnak!

Sárika se, köpni se nyelni nem tudott a megdöbbenéstől. Így replikázott.
–Barbikám, kislányom, nem emlékszel már arra, hogy 14 éves korodig én neveltelek, mert eldobott az anyád. Kiment Németországba bárpultosnak a német szeretője után. Néha küldött valamit. A 14 év alatt az első hét évben nem is jöhetett haza! Disszidensnek számított. Csak a telefonból ismerted a hangját.

–Jól van mama– ezt már ezerszer, elmondtad. Anyut is megértheted. Nálad biztonságban voltam, ő nem cipelhetett egy csecsemőt magával. De hétéve hazajött. Kutyakozmetikát nyitott. Engem is kitanítatott kozmetikusnak. Mára rendeződött a magánélete is. Van szép nagy lakása, új barátja.

–Értem én kislányom, nem is hányom neked fel, hogy 14 évig én neveltelek. Visszacsalogatott az anyád. Kitanítatott, aztán amikor teherben maradtál eldobott magától, mert nem akarja a gyerekbőgést hallgatni. Hol kötöttél ki? A nagymamánál. Akkor amikorra már beleszoktam a magányba. A házbeli barátnőkkel való összejárásba, pletyizésekbe. Miattad adtam fel az egyszobás lakásomat. Hagytam oda a barátnőimet. A Fifi kutyámat is a volt szomszédasszonyomra testáltam, mert a picibabát nem lehet egy lakásban tartani egy hullószőrű kutyával-mondtad.

–Jól van mama! Sokszor a fejemhez vágtad már ezeket! Nem tudtam, hogy négy év alatt ennyire megváltoztál. Egy mogorva, vén, házsártos szipirtyó lett belőled. Minden dolgomba beleszólsz. Kisajátítod a kis Lilikét is. El akarsz tiltani a Diszkózástól, a barátaimtól, anyáméktól.

–Akinek csecsemője van, az nem csavaroghat naphosszat. Megszólnak a népek!
–Nem érdekelnek a vénasszonyok sutyorgásai. Nagyívben letojom őket! Tőlem fejre is állhatnak, veled együtt. Így döntöttünk: elmegyek tőled.
Már ki is takarítottuk a cellát. Hétfőn elköltözünk tőled. Azt csinálsz a lakásoddal, amit akarsz.
–De, Barbikám, hát értetek cseréltem el kétszobásra! Mit kezdjek én most ezzel a nagy lakással?
–Tudod mit: cseréld vissza a régire! Úgyis visszajártál mindennap. Ott van a Fifikéd is!

Haraggal váltak el. Sárika eleinte elfoglalta magát a szobák átrendezésével. Takarítgatással. A padon való trécseléssel. A volt szomszédihoz való visszajárással. Aztán hírtelen rátelepedett a süket, néma csönd. Rohamléptekkel közeledett a karácsony. A fát még az unokájával együtt vették meg. Karácsony délutánján neki állt feldíszíteni és a fa alá, rakni ajándékait.

Gondolta, hogy a lányáék, az unokája, csak nem lehetnek annyira, elvetemültek, hogy Szentestén sem hozzák el hozzá a dédunokáját. Nem nyitják rája az ajtót. Tulajdonképpen nem volt egyedül, mert, amint elköltöztek tőle hazahozta Fifit, a félszemű, korcs borzebet. Legalább volt kihez szólnia. Egymást kergethették a nagy lakásban.

Megfőzte a halászlét. Kocsonyát és rántott halat is készített. Mikor az óra elütötte a nyolcat szemeivel a bejárati ajtót, fixírozta, de nem szólalt meg a csengő. Végső elkeseredésében pár pohárka mandulalikőrt szopogatott el.
–Istenem, mennyire szerette Barbika a mandulalikőrt, de hát, úgylátszik, hogy magammal kell koccintanom. –motyogta és nekiállt a karácsonyi vacsorának egyedül.

Aztán bevonult Fifivel a rideg nagyszobába és nekiültek TV-nézni. Későre járt az idő, mikor elhatározta, hogy beveszi a régóta összegyűjtögetett altatókat. Négy dobozzal készült a mennyországba. Gondolta, hogy ennyi elég lesz neki ahhoz, hogy átszenderüljön a másvilágra. A sors azonban visszarángatta az öngyilkosságba meneküléstől.

Éppen, hogy elütötte az óra az éjfélt, amikor csengettek. A szomszéd állt az ajtó előtt, egyik kezében a kis dédunokát: Lilikét tartva. A másikban pedig hatalmas utazótáskában a gyermek ruhácskáit. A kisbaba kacagva nyújtogatta felé gyenge karjait. A szomszéd a kezébe nyomta a szépen, kezeslábasba felöltöztetett kisbabát és egy levelet. Sárika berohant a kis Lilikével a szobába. Letette a már régen megágyazott franciaágyra és nekiállt a levél átolvasásának.

„Mama, elmentem, ne keressetek! Külföldön fogok táncolni. Nem mondom meg hol. Majd telefonon jelentkezem. Lilikét rád bízom, neveld fel, aztán, majd ha nagy lesz, akkor visszajövök érte. Ez az én karácsonyi ajándékom neked, hiszen annyira szeretted! Egyet kérek: ne kényeztesd agyon mint engemet. Most már beláthatod, hogy rosszul neveltél. Áraszd ki rá minden szeretetedet! Éljetek boldogan. Ölellek benneteket: Barbi. „

Sárika a megdöbbenéstől se köpni, se nyelni nem tudott. Össze-visszacsókolta Lilikét, majd langyos fürdővizet engedett neki és megfürösztötte. Miután megtörölgette, és ráadta a hálóruhácskát magágyazott maga mellé neki és lefektette. Fifi, részt kérve a családi boldogságból a lábaikhoz feküdt. Mikor leoltotta a villanyt így imádkozott az Úr Jézushoz.

–Drága Jézus! Köszönöm neked ezt a gyönyörű karácsonyi ajándékot. Mégiscsak van értelme élnem. Felnevelem a dédunokámat is, mint az édesanyját. Aztán majd egyszer csak meggazdagodva, egy milliomos oldalán bekopogtat és elviszi magával. De, addig lesz kiért élnem. Ámen.