Ma reggel hallom a rádióból a szomorú hírt: egy negyvenéves asszony a toronyház nyolcadik emeleti lépcsőházi ablakból két 4 éves ikerkisfiait kidobálva, maga is utánuk vetetette magát a szörnyű mélységbe.

1.
Kukucska Béláné, alias Kertész Ágnes miután elvégezte a Kertészeti szakközépiskolát azonnal férjhez is ment szerelméhez Kiss Kázmér kazánkovácshoz. Eleinte, az első fiuk megszületéséig az Anyósáéknál laktak, majd összekuporgattak egy szövetkezeti lakásra valót. Igaz csak egyszoba, étkezőfülkésre tellett, de a sajátjukban laktak ezután.

Kázmérja még nem volt hároméves, amikor megszületett Juliska lányuk. Örültek is nagyon, hogy egy fiu egy lány született, ahogy eltervezték. Amikor letelt a GYES, Ágika visszament dolgozni a Parkfenntartó Vállalathoz. Még a GYES alatt elvégezte az esti technikumot, így egyből csoportvezetővé tették.

Reggel összeszedte a gyerekeket. Felöltöztette őket és leadta az Oviban megőrzésre és ment a Telephelyre. Megtartotta az eligazítást. Aztán elvégezte az irodai munkákat, átnézte a számlákat, megrendeléseket és dzsipjébe ülve végiglátogatta a kerti munkákat végző csoportokat. Ezzel el is ment a napja.

Béla, ötórakkor elindult munkahelyére és átöltözés után bement a műhelybe, hogy az aznapra kiadott munkadarabokat kikovácsolja. A munkatársakkal jól kijöttek. Egymás keze alá dolgoztak. Munkavégzés után általában beültek egy pacalra, meg pár korsó sörre a Szélkakasba. Elbeszélgettek, viccelődtek, majd félhat felé elindultak hazafelé.

Ágika, végezve a munkások ellenőrzésével, a parkok karbantartásának milyenségének vizitálásával bezárta az irodát és kerékpárjára pattanva hazaindult. Útközben a csomagtartóra szerelt bolti bevásárlókosárba bevásárolta az aznapi nyersanyagot, mely a vacsora elkészítéséhez szükségeltetetett. Hazaérve kipakolta az árút és rohant a két kicsiért az Oviba.

Mivel tudta, hogy férje hét-nyolc óránál előbb nem ér haza addigra megvacsoráztatta, lefürösztötte a kicsiket és bekapcsolta nekik az esti mesét. A kazánkovács megjött. Nem vacsorázott sohasem, mivel a kocsmában kosztolt. Elterpeszkedett a TV előtti fotelban és egy üveg, sör elszopogatása mellett végignézte a Híradót. Utána, mély kómaszerű álomba zuhant. Tizóra felé, miután felesége végzett az esti munkálatokkal, felrázta. A kazánkovács bevonult a fürdőszobába, lezuhanyozott, majd felhúzva tubigatyáját ágybabújt és öt perc mulva horkolva adta tudtul a világnak, hogy jólérzi magát a bőriben.

Akárhogy is vesszük, sőt akárhonnan is szemléljük a dolgokat boldog családi életet élt a két különböző beállítottságú ember. Időközben még két leánygyermekük született így már illő nagyobbra cserélni a lakást. Erre is futotta. Főleg, hogy a nagymama meghalt és bőven kaptak az örökségből. Szépen berendezkedtek az új, immár háromszobás panellakásban és élték a panelpatkányok közösségi életét.

Azonban semmi sem tart örökké. A boldog családi életnek hirtelen végeszakadt. Harmincötévesen a kazánkovács szívinfarktusban elhunyt. Ágika ott maradt a négy gyerekkel.
Az özvegyi nyugdijból, árvaságiból és a szép fizetéséből nevelte őket. Tisztán, csinosan járatta a gyermekeket iskolába. Nagy volt közöttük a szeretet, mely kohéziós erőként összetartotta a családot. A házimunkából mindenki kivette a részét. Két éve volt már, amikor Ágika eldobta az özvegyi fátylat. Bár ne tette volna! Történt, hogy odakerült telepvezetőnek egy huszononhétéves kertészmérnök, aki ráadásul még nőtlen is volt.

A munkatársi kapcsolatból szerelem alakult ki és hamarosan össze is költöztek. A gyerekek hamar befogadták a csinos, jó kedélyű mostohát. Összeköltözésük után egy évvel megszületett a két ikerfiú: Sanyika és Gyurika. Nagy volt a családi boldogság. A nagylányok egymás kezébe adták a kicsiket és tolongtak az önkéntes dajkaságért. Puszilták, tisztába tették őket. Ment minden, mint a karikacsapás.

Hála a férj jó keresetének vettek egy hatszemélyes túrakocsit, mellyel kirándulni jártak. Már tervezgették, hogy kertes házba költöznek, amikor minden elromlott.

2.

Gábor, az édes mostohaapa stikában rászokott a játékgépezésre. Az, pedig vitte a pénzt. Volt úgy, hogy a teljes fizetését eljátszotta. Ági múló bolondériának tartotta az egészet. Gondolta, majd elmúlik, hiszen az ő fizetése nélkül is fenn tudta tartani a családot, csak kicsit összébb kellett húzni magukat. Bár korholta ezért, az ágyban mindig megbocsátott férjének.

Aztán annyira felgyűlt Gábor adóssága, hogy el kellett adni a terepjárót. Ági, ezt is lenyelte. Gábor megigérte, hogy soha többet nem gépezik. És állta is a szavát. Vesztükre összejött egy fiatal zongoratanárnővel, aki ráadásul még jehovista is volt. Addig addig fűzték Jehova tanúi Gábor agyát, míg elment a beavatási szertartásra és megmerítkezett. Ettől kezdve kezdte a családot is Jehova akoljába terelgetni, de azoknak nem fűlött a foga a beavatáshoz.

Közben Gábornak felmondtak, mert megszűnt a cég. A végkielégítést is elgépezte. Csak a töredékét adta oda Ágikának. Aztán rábeszélte Ágikát, hogy vegyenek fel a lakásra szabadfelhasználású kölcsönt. Ágika ebbe is belement. Természetesen a kölcsönt félév alatt felélték. Gábor Ágika tudta nélkül többszázezer Ft értékben Provident hiteleket vett fel, mert a gép nyelte a pénzt.

Amikor már nem tudta fizetni a Providentet és a szabadfelhasználású hitelt sem fizették akkor egyszerű megoldást választott: lelépett a zongoratanárnővel. A címét sem adta meg. Ágika két hétig bírta a tartalékból. Amikor már úgy látta, hogy nincs kiút, elhatározta, hogy véget vet ennek a kínlódásnak.

Két búcsúlevelet is írt.
Egyet a Gyámügynek, hogy értsék meg a tettét és a gyerekeit, ne szakítsák el egymástól. Helyezzék el őket állami gondozásba. A lakást árverezzék el és tegyék be, ami marad belőle a megmaradt négy gyermek számára, hiszen apai örökség, ha jól megnézzük. Ő, pedig a két kicsivel, akik Gábor gyermekei, eltávozik az élők világából.

A másik búcsúlevelet a gyermekeinek írta. Kérte őket, hogy ne vessék meg a tettéért, de ő, így már nem tud élni. A két kicsinek jobb sorsot szán. Talán az Menyországban jobb dolguk lesz, mint itt ezen a nyomosúságos sárgolyón. Egész délelőtt sétálgatott velük. Beültek a Macdonalds-ba. Maradék pénzén megvendégelte őket minden jóval. Kijátszhatták magukat kedvükre. Aztán besétáltak a lakótelepre. Felmentek a nyolcadik emeletre és kinyitotta a lépcsőház ablakát.

Utoljára megölelgette, mepuszilgatta a testéből kiszakadt magzatait, drága gyermekeit és hasonlóképen biztatta őket.
–Sanyikám és Gyurikám!
Most hosszú útra indulunk. Elmegyünk a Menyországba, ahol minden jó lesz. Pusziljátok meg egymást!– A mit sem sejtő kisfiúk összeölelkeztek és megpuszilgatták egymást. Mégegyszer átölelte őket és kiállította a két kicsit az ablakpárkányra. Végigsimogatta őket, majd így szólt hozzájuk.

–Fogjátok meg szépen egymás kezét. Ne eresszétek el soha, mert összetartoztok. Hamarosan én is megyek utánnatok!–bíztatta őket és egy mozdulattal a mélybe, lökte a cseppségeket. Még egy pillanatra lenézett a kövezeten heverő két gyermektestre, majd utánunk vette magát ő is.

Miért kellett, hogy így legyen?