Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-07-12 12:23:09
Megtekintve: 1942
Macskajaj - 1
1.

Irmát csak úgy ismertük a házban, hogy „a macskás”. Irma öreglány volt, egyedül élt állatseregletével együtt, magányosan megbújva kilencemeleti panelcellájában. Élete egyhangú, szürke, semmitmondó, mint afféle pókhálóba burkolódzó öreglányé. Tulajdonképpen negyvennyolcéves koráig nem történt vele semmi. Akkor aztán csuda dolog esett vele: Irma meghalt. De, hogyan?
Halála éppolyan semmitmondó, csöndes, egyszerű kimúlás lett volna, mint a többi hozzá hasonló páriáké, ha nem történik meg vele „az a dolog ”Hogy volt-e neki családja, rokonai? Ki tudhatja. Senki nem látogatta, soha nem beszélt rokonokról. Vajon elsiratta-e valaki a macskáin és papagájain kívül? Ezt csak a jóisten tudhatja ott fenn a mennyországban, de ő nem beszél: hallgat, mint a sír. A macskák viszont nem tudnak beszélni, csak sírni, keservesen sírni!
Irma alacsony, tömzsi, húsos orrú, lóarcú, basedowosan dülledt szemű jóságos teremtés volt. Nem ártott az a légynek sem. Azt viszont egyáltalán nem lehetett rá fogni, hogy kellemes jelenség. Az ilyenekre mondják azt, hogy „az oroszlán ríva enné meg!”Beszélgetés közben hatalmas kidülledt lószemeit szuggeeszíven az ember meghökkent tekintetébe fúrta, miközben kidolgozott, eres kezeivel állandóan gesztikulált. Vastag, lefittyedő lila ajkai között állandóan ott remegett egy féligszívott, kesernyés, bűzös füstöt eregető Kossuth cigaretta.
Szögletes, előreugró álla, táskás, pergamenszínű, ráncos szemaljából kidüllesztett szemei egy jámbor, öreg kancára emlékeztették az embert.
Irma nem barátkozott senkivel sem a házbéliek közül. Valóságos embergyűlölőnek látszott. Szerinte ez a velejéig romlott, átkozott világ csupa rossz emberekkel van kitömve. Ennek okából nem érdemes senkit a bizalmába fogadni, mert visszaélnek vele! Elege volt már az emberekből, túl sokat bántották, alázták meg életében.
Az állatokat és a gyerekeket viszont elviselte. Életének értelmét állatseregletének jólétéről és komfortérzetéről való gondoskodása jelentette.
Irma ott lakott közvetlenül felettem a kilencediken. Őfelette már csak a jóisten lakozott ott fenn a kék levegőégben. Természetesen ennek a kilencediken lakásnak is megvolt a maga előnye, a sorház hat lépcsőházát egy üvegezett tetőátjáró kötötte össze egymással acélból, ha elromlik valamelyik lépcsőházban a lift, akkor a tetőn át a másik lépcsőház liftjén hazabotorkáljon az ember panelcellájába. És akkor még nem is beszéltem a gyöngykaviccsal felszórt lapos tetőről!
Ez a tető számtalan kecsegtető lehetőséget kínált az embernek. Hátha még kulcsa is volt a tetőajtóhoz! Na, ennek a tetőajtónak a során kerültem én közelebbi kapcsolatba Irmával .A macskák iránti rajongásunk még közelebb hozott bennünket egymáshoz. Sokat megtudtam róla, talán többet, is mint amennyit illet, volna, de elég keveset ahhoz, hogy visszarántsam a szakadék széléről, ahonnan fejest ugrani készült a semmibe. Ki gondolta volna, hogy ilyen hamar elmegy közülünk. Nem figyeltünk rá eléggé. Magára hagytuk önmagával szemben és ez végzetesnek bizonyult. Megölte őt a magányba oltott félelem. Irmára tegnap figyeltek fel a gyerekek. Ők nyaggattak, hogy mi lehet az Irmával, mivel napok óta nem mutatkozik, s bentről keserves macskanyávogás hallatszik ki.
Felrohantam, befeszítettem az ajtót. Beléptem, az orrfacsaró bűztől megtántorodtam. Az elém táruló látványtól hátrahőköltem. Irma meghalt. Tátott szájjal, leesett állal ült a fotelban. Jóságos lószemeit kivájták a papagájok, arcának lágy részeit lerágták a macskák.




2.

Bellával, Irma feketemacskájával egy langymeleg áprilisi estén ismerkedtem meg Délutános műszak után, jöttem haza a gyárból és legnagyobb bosszúságomra elromlott a liftünk. Mit tehettem a másik lépcsőház liftjével felmentem a tetőre, és azon át, igyekeztem mielőbb panelkuckómba érni. Amint így bandukolok a tetőátjárón át, zölden foszforeszkáló macskaszemek kereszttüzébe kerültem. A szempárhoz tartozó hatalmas feketemacska lábait maga alá húzva kuporgott egy felfordított üres ládán a szellőzőmotor mellet. Sárgászöld szemei stoplámpaként villogtak felém,s megállásra késztettek.
Mivel imádom a macskákat azonnal kontaktusba léptem vele. Ajkaimat csábos mosolyra húzva bíztatóan szemei közé néztem, hagy lássa, én jó szándékkal közeledem feléje. A macska nem mozdult. Hatalmas, bagolyszemei csodálkozva villogtak felém.
– Mit akarsz tőlem?–kérdezte tekintete.
– Csak meg akarlak simogatni!–küldték felé válaszukat szemeim.
– Gyere ide, hozzám!–suttogtam, halkan és fél térdre ereszkedve lehajolva hozzá fejem egy vonalba került tekintetével. Ez elengedhetetlenül szükséges ahhoz, ha az ember meg akar fogni egy macskát. Tudniillik a macska a legbizalmatlanabb állat a világon. Éppen ezért a legelső teendő megnyerni a bizalmát. Miután az első lépés sikerült, akkor lekuporodva, mintegy törpítve magamat, az ő méreteihez közelítve eloszlatom a bizalmatlanságát. Látod én is olyan kicsi, vagyok, mint te!–szuggerálom neki. Először a szavaimmal simogatom meg: beszélek hozzá.
– Gyere, kiscicám, gyere!–biztatom.
Erre a macska pupillái kitágulnak, fejével felém böködik. Nyakát felém, nyújtja, majd visszahúzza. Ezt a műveletet háromszor, négyszer megismétli, miközben szemeit hirtelen be-behunyva, majd gyorsan kinyitva rámcsodálkozik. Aztán mintegy elunva ezt a kacérkodást elfordítja a fejét felőlem. Tekintete azt sugallja: nem érdekelsz! Unalmas vagy nekem!
Hirtelen hátra fordítja a fejét, s tekintetét a nyitott tetőajtón át az ajtónyílás felé szegezi, onnan várva valamiféle megerősítést a velem való ismerkedés folytatásához. Tekintetemmel követem a macska fejmozgását és természetesen észreveszem a nyitott tetőajtót.
– ejha, nyitva a tetőajtó, valakinek kulcsa van! De, jó is lenne elkérni tőle–villan át agyamon–holnap délelőtt, feljöhetnék napozni!–morfondíroztam magamban, szemeimet az esti szürkületbe meresztve próbáltam fellelni a macska és a kulcs gazdáját. Azzal rögtön tisztában voltam, hogy a macska mintegy jóváhagyását hagyva,a gazdáját kereste tekintetével. Rögtön látszott rajta, hogy házimacska, tartozik valakihez. Miután nem látta gazdáját zavartan pislogott felém. Nem tudta eldönteni mitévő legyen velem. Kíváncsisága erősebbnek bizonyult óvatosságánál,s bizalmatlanságát legyőzve kövér pofáját mintegy mosolyra húzva piros nyelvecskéjével megnyalta ajkait. És gyors, izgatott mozdulatokkal felemelt farkával dobolni kezdett a ládán.
– Cicus–suttogtam feléje, mint egy szerelmes trubadúr. Ennek a csábos udvarlásnak már a mi macskánk sem tudott ellenállni: fekete farka teljes hosszában felemelkedett, gazdája négykézlábra állt. Újabb bátorító mosolyt küldtem feléje és jobb kezemet hívogatóan felé nyújtottam. A macska erre leugrott a ládáról, ellejtett előttem, és egy-két méterről visszatekintgetve kíváncsian figyelgette, hogy nem történt-e állapotomban valami változás. Ilyenkor nem szabad rögtön a macska után rohanni, mert ezzel elriasztjuk a félénk, gyanakvó állatot. Közömbösséget kell magunkra erőltetni, hagy lássa az a vacak macska, hogy tulajdonképpen nem is érdekli az embert az ő személye, csak ingerkedik vele. Fel kell kelteni a kíváncsiságát, hiúságát! Hagy, dohogjon magában:–mi van, nem tetszem neked, hogy nem rohansz utánam, nem akarsz megfogni? Ilyenkor sértett hiúságában megáll, rámered az emberre, majd visszaballag megszemlélni az őt, inzultáló egyént. Nos ez az alkalmas pillanat, amikor meg kell szólítani őkelmét!
– Cicc!
A macska csak erre vár: halk dorombolással ugrabugrálva körbetáncolja az embert. Majd várakozó tekintettel megáll előtte. Én is ekképpen tettem, a macska valóban megállt előttem,rámbámult .Hogy megerősítsem baráti szándékomat újra megszólítottam:–cicc!– A macska zászlóként meglóbálva farkát, két első lábát és szügyét megfeszítve elrugaszkodott a ládáról. Fejét előrebökte és újra ellejtett előttem. Most azonban már úgy, hogy farka súrolta kinyújtott tenyerem élét. Így vett érintési próbát rajtam. Miután meggyőződött arról, hogy semmi olyasmi nem történt, ami veszélyt jelentene rá,a kört szűkebbre zárva fejével megbökte térdemet miközben horpaszával lábszáramhoz dörgölődzött Hirtelen felugrott a ládára .Szembenézve velem most már ő várta közeledésemet . Ekkor szememet le sem véve róla egy lépéssel közelebbre mentem hozzája. Tenyerem élét feléje nyújtottam, hogy éppencsak megérinthessem csillogó, fekete szőrzetét Most én vettem érintési próbát rajta.
A macska elfogadta közeledésemet, s továbbmenve az ismerkedésben fejecskéjével megbökte tenyerem élét. Utána felegyenesedve oldalát nekidörgölte tenyerem élének. Hirtelen felugrott a láda tetejére, majd leugorva róla farkával újra súrolva tenyeremet átbújt kinyújtott tenyerem alatt. Hirtelen mozdulattal végigsimítottam rajta. A macska kibújva simogató tenyerem alól fél méterre tőlem megállt, és újra visszaballagott hozzám. Fejével újfent megbökte térdemet, lépett egyet, s buksiját tenyerem alá hajtva, mintegy biztatott, hogy helyezzem rá tenyeremet. Ezáltal elismerte felsőségemet. Tenyeremet fejére helyeztem, kicsit nyugtattam rajta, majd biztatón, s megnyugtatón végigsimítottam hátát. A dorombolás hallhatóan felerősödött…
– Cicuskám!–duruzsoltam neki, mint egy gyöngyvirágos vőlegény. A macska elfogadva udvarlásomat hirtelen felugrott térdemre, fejével arcomat súrolva, bizsergetően végignyalta recés nyelvecskéjével. Hosszú passzokkal újfent végig simítottam hátát. A macska hangos dorombolással ismerte el domináns jellegemet s alámrendelte magát. Két markommal átfogva csapdába ejtetve őkelmét elindulva vele a nyitott ajtón át a tetőre, hogy megkeressük gazdáját. A macska egy darabig úgy ült két tenyeremben, mint kismadár a puha fészekben, majd könnyed mozdulattal felugrott vállaimra és farkával füleimet csiklandozva egyensúlyozásba kezdett. Boldogan ballagtam vállamon kedves terhemmel ki a tetőre.
– Házi macska–dünnyögtem magamban miközben a macska gazdáját kerestem tekintetemmel. Hamarosan ráleltem a kémény melletti kockakövön üldögélve. Csapzott,rövidrenyirt szöghaja,lóaraca,dülledt szemei rögvest elárulták:Irma!Számat már-már köszönésfélére nyitottam, de ő megelőzött.A macskához fordulva így replikázott:–Bella,te szégyentelen kikezdtél a szomszédúrral?–az elszégyellve magát mintegy bocsánatkérően miákolt egyet,s vállaimról leugorva Irma lábaihoz dörgölőzött.
Kiengesztelésért esengett mintegy rajtakapott hűtlen szerető. Így kérte Irma hozzájárulását a
velem történt ismerkedéshez
– Jól van, elég a hízelgésből te szégyentelen!–veregette meg az állat horpaszát tömpe ujjaival Irma. Aztán rám sandítva megszólalt.–látom, maga is szereti a macskát? – a magáé a cicus?–kérdeztem hirtelen hozzáfordulva. Mielőtt válaszolt volna, féltékenyen arcához szorította a macskát, s megszólalt.–természetesen az enyém.–na, adj egy puszit, te szégyentelen!–a macska szófogadóan recés, piros nyelvecskéjével hersegve végignyalta a pergamensárga, petyhüdt arcbőrt, mely kéjesen hersegett a recés nyelvecske simogatása alatt…
– Szép macska–jegyzetem meg nyájasan. Erre Irma ijedten szorította magához őkelmét, de úgy, hogy gacsos ujjaival tenyerébe zárta a macska füleit, szemeit. Rögtön láttam rajta, hogy nem jól szóltam.
– Jaj, ne dicsérje!–hörkent fel–még elbízza magát amilyen hiú!

– Látszik rajta, hogy gondosan van ápolva–hízelkedtem neki,s közelebb léptem. Irma meghökkent szavaimon, s hatalmas lószemeit kidüllesztve kissé elhajolt belőlem. Amikor a benne lévő bizalmatlanság kezdett felengedni mélyet szívott lila ajkai közt megremegő cigarettájából, mely izgatottan felparázslott. Újabb lépést tettem feléjük, s végigsimítottam a macskán. Közben mintegy véletlenül Irma kidolgozott,smirgliszerű,eres kezeit is megérintettem.Igy vettem rajta is érintési próbát .A vastag ajkak kényszeredett mosolyra húzódtak.
Elnyertem Irma bizalmát is.. Eljött az alkalom, hogy megpendítsem a kulcstémát.–Látom, Irmuskának kulcsa van a tetőhöz.–Nekem van, de pszt! Nem szabad róla tudnia senkinek! Magánszemélyeknek nem engedélyezi a Szövetkezet, hátha valamelyikünk öngyilkossági szándékkal beleszédül a mélybe! Nekem is csak úgy lett, hogy a Szemere úr, a liftes törzsvendég nálunk, az Egyujjasban! Tiszteletből kaptam tőle. Finom úriember az már biztos. Vannak még tisztességes emberek is ebben a cudar világban.
. – Huszonötéve vagyok csapos az Egyujjasban Emlékszem a szomszédúrra még régebbről, megfordult nálunk jó néhányszor hajdanán. Hát igen, az egyik vendég jön, a másik megy… Tudja maga mi az. Huszonöt évet lehúzni a kocsmában? Ki vagyok, most már nagyon kivagyok! Az ideg, az rakoncátlankodik bennem. Úgy járkál bennem az ideg le, s föl, mint a páternoszter. Nehezen viselem el már az örökös macerát, a hajtást.
– Hát pihenjen egy kicsit!
– Ezt mondta a Tóth főorvos úr is, amikor kiirt betegállományba. Eh, tud is az ember
Pihenni ebben a macerás világban! Nem hagy az ideg. Gyün megy bennem! Hun a fejemben van, hun meg a lábamban… Nem akarok embereket látni! Elegem van mindenkiből! Kivan kezem-lábam, a beleim. Roncs vagyok, merő egy idegroncs… Mondom, úgy mászkál az ideg bennem, hogy egyszer itt van máskor meg amott!
– Szed valami gyógyszert Irmuska?
Hogy szedek-e? Egy össze marékkal háromszor mindennap. Kezdem azt hinni, hogy a sok mellékhatástól krepálok be. Összevissza szedetnek velem mind isten agarát! Győzzem kivátani a patikában! Andaxin, Noxiron, Legatin, Seduxen, Algopirin, Salazopirin, Bilagit stb,stb.
Csupa reuma vagyok az állandó hidegvízbe való nyúlkálástól. A vérnyomásom is úgy ugrál, mint fing a gatyában: egyszer lenn máskor fenn! Az emberek miatt van ez is: tele vagyok ideggel!
– Pihennie kellene Irmuskának!
– Pihenni? Majd a sírban!
– Lazítani! Erre biztat bennünket a Hofi is!
– Hát a szép kisasszony hogy van?–fordított a szón Irma, feleségem állapotára célozva.
– Köszöni, jól vannak, hamarosan baba lesz nálunk.
– Na, nem is tartom fel, siessen haza a családjához!
– Ugyan nem tart fel, én is szeretem a macskákat, meg a jóízű beszélgetéseket is
Mondtam és végigsimogatva a macskán búcsúzkodni, kezdtem.
– Szia Bella, siess te is haza, megfürdet a mama! Szépnek kell ám lenni, hogy tetsszél a kandúroknak!
– Gyerünk mi is!–kapta hóna alá a macskát Irma, és elindultunk együtt lefelé a tetőről
a kilencedikre érve Irma kinyitotta lakásajtaját és érzékeny búcsút vettünk egymástól.–Jó éjszakát hersegte és becsukta maguk mögött az ajtót.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!