Délután, négyóra felé érkeztek meg a vendégek: betolatott nagy hasával margó Kecét karolva, vélük jött Irma, mindennapos, mégnagyobb hassal tolatva, Yetit karolva. Az apácák percekkel később érkeztek, s így teljes lett a csapat. A hatalmas eperfa árnyéka alá helyezett kecskelábú asztaloknál foglaltak helyet a férfiak: Bábé, Kece, Bakfitty, Bódog, Vendel, Krapaj, Yeti. Szemben velük Pemetenéni és a két apáca, Irma, Margó.

Az asztalon bodzavirág üdítő, mézser és terertős pogácsa nasollnivalónak. Hátul a nyári konyha szabadtűzhelye, a katlan felől finom illatokat hozott a meg-meglengedező szellő. Arany és Trézsi vezérletével a vacsorát készítették az asszonyok. Margó rögtön a téma közepébe vágott.

–Idefigyeljetek cigányok! Akartok-e a magatok uraként élni, vagy megmaradtok az állam kenyerén? Válasszatok! Én most egy soha vissza nem térő alkalmat kínálok fel nektek. Nos, had hallom, ki vele! –elsőre a Bábé szólalt meg. Lila ajkai közül megfontoltan jöttek elő a szavak.

–Margókám, mi rád, mint a család eszére tekintünk fel. Olyan vagy a cigányoknak mintha az anyánk lennél. Persze, hogy akarjuk az emberesedést! Ha csak egy kis remény is lenne, hogy kijussunk ebből a kegyelemkenyéren élésből, hát, ammondó vagyok, akkor hogy csapjunk a lovak közé! Hej, Devla! Hely! Lássuk a medvét!

–Tudom, és tiszteletben tartom a cigányok vándorló, szabadsághoz szokott életmódját! Éppenezért örültem, meg amikor az UNIOS pályázatom szerkesztésekor találkoztam ezzel a lehetőséggel. A környezetvédelem óriási összeget ad a parlagfű elleni küzdelemre. De, csak vállalkozásoknak. Ekkor jött az ötletünk Kecével. Alakítottunk egy BT-ét. Ebben a BT-ben mi, ketten vagyunk a beltagok, és aki beáll hozzánk, az, kültagként juthat tisztességes munkához.

–Mi lenne, ez a munka lyányom?
–Parlagfű kommandó.
–Hogy jövünk mi a képbe?–fészkelődött izgatottan Bakfitty.
–Úgy, hogy a Yetinek remek ötlete támadt egy éjszaka, amint ott kuporgott fenn a treplin. Elképzelte, hogy a hatalmas parlagon hagyott földeket, és a kaszálatlan réteket, pusztákat kecskékkel kellene lelegeltetni.

–Hej, devla, anyám, ne hagyj el!–óbégattak a cigányok, honnan veszünk mi ennyi kecskét?
–Onnan, ahol van.
–Itt most beléptetjük a férfiakat kültagnak. Aláirjuk az alapítási okiratot és holnap már Brüsszelben az illetékesek előtt lesz. Egyelőre ezerkétszáz szimentáli kecskét tudunk erre a célra ingyen és bérmentve beszerezni az UNIO-tól.

–Szüzmárjauramisten! Ne hagyj el!–hányták magukra a kereszteket a cigányok. Hova tesszünk ennyi kecskét, kizabálják a lelkünket!
–Ej, hogy a devla rúgjon meg benneteket! Ne, óbégassatok itt nekem, hanem hanyatt-omlott írjatok alá a belépési okmánynak. Aki nem tud írni az, keresztet rajzol… Pemeteméninek koszalkotó ötlete támadt tegnap este. Átadom neki a szót.

–Testvéreim, az úrban! A Misszió rendelkezik hetvenkét hold parlagfölddel. Itt berendezhetitek a kecskefarmot. Amig nem kezditek meg az akciót addig a kecskék el, legelésznek az irdatlan területen. Gusztibácsi vezetésével kialakítjuk a karámokat, az ellető és fejő fakkokat. A Málinéni vezetésével egy kecskesajt üzemet létesítünk, mindezt a misszió pénzén. Ellenszolgáltatásul csak azt kérjük, hogy az öregjeinket lássátok el túróval, tejjel, sajttal!

–Na, gyerekeim, rajta! Írjuk alá egymás után!–adta ki a parancsot, ellentmondást nem tűrő hangon a Bábé és egy hatalmas keresztet rajzolt a neve mellé… a többiek követték a példáját. Miután hivatalosan is megalakult a BT megkezdődhetett a tervezgetés.

–Emberek, két héten belül megjönnek a kecskék. Addigra fogadókészre kell tennünk a kecskefarmot. Újabb két hét a kecskék beszoktatása és a marketing stratégia elkészítése. Yetivel már felvettük a kapcsolatot a Bugaci nemzeti parkkal. Szívesen szerződnének velünk, mivel óriási összegekbe kerül a gépi kaszálás, begyüjtés, komposztálás. Az első kommandót Bugacra küldenénk. Egyre kell vigyázni, az árvalányhajas területekre nem szabad ráengedni a kecskéket. A többit rághatják kedvükre. Amint ott végeznek, máris mehetnek tovább a Dél balatoni Nemzeti Park területére. A többi meg adja magát.

–Jó, jó, rendben van. Megyünk, legeltetünk, de ki feji meg a kecskéket naponta, és mi lesz a tejjel?–okoskodtak egyesek. Margó erre is megfelelt.
–Hajnalban ott a fejőgépekkel ellátott hűtőkocsi..Az erre kiképzett fejőlányok megfejik a kecskéket reggel,délben,este. Este indulnak vissza a kecskefarmra. Másnap hajnalban újra ott vannak. Nektek a terelgetés, őrzés, legeltetés a feladatotok. Akkor hányan lépnek be a BT-be? –tekintett körbe Margó. Az asztal végéről elébe csúsztatták a taglistát. Huszonnégyen írták alá. Megelégetten szemlélte az okmányt és dossziéba helyezte.
–Akkor kedves tagok, ezennel megnyitom a közgyűlést! A közgyűlés első napirendi pontja…

–A ropogós malacsült bőriben! –helyezték a tálakat az asztalra Trézsiék. Most már felszabadultan folyt az étkezés és társalgás. Hamarosan megérkeztek katinéniék is a lányokkal és hozták a vízen kullogót, és a friss vekni kenyereket a vacsorához. Aztán ugye, ilyenkor elmaradhatatlanok az Imrék is. Imike karolta a nagy hassal tolató Ramónát, Imrebácsi meg egy demizson golyhóival és egy flaska Lófingatóval egyensúlyozott.

Már javában folyt a dinom dánom, lakodalom és a süteményeknél tartottak, amikor Pemetenéni emelkedett szólásra.
–Gyermekeim! Hálát adok a teremtőnek, hogy rátok találtam ebben a nem létező faluközösségben. Bár papíron nem vagyunk önállóak, viszont hamarosan egy olyan cigány-magyar közösségé kovácsolódunk össze, hogy Kurtafa újból életre kel. Amint felépül a kápolnánk, és isten beköltözik a faluba, attól a perctől kezdve Kurtafa újra él. Rajtatok múlik, hogy önállókká válunk-e!

–Éljen, éljen!–hangzott innen is, onnan is. Irma emelkedett szólásra.
–Reménykedem, hogy újra lesz Kurtafának postája és postáskisasszonya!
–És lészen nekünk kocsmánk és népboltunk!– éktelenkedtek a cigányok.
–Meg lészen nekünk faluházunk!–tette hozzá Yeti. A nagy összeborulásnak Pemetenéni vetett véget. Felállt. Szigorúan végignézett a jelenlevőkön és így fedte őket.–gyermekeim, amikor felszenteli a püspökatya a kápolnánkat, akkor szeretném, ha hármas esküvő és keresztelő lenne egyszerre. Ez az én kívánságom.

–Esküvőt! Keresztelőt!– hallatszott innen is onnan is. Pemetenéni most Karpajra nézett és így szólt. – Hálás szívvel köszönetet mondok a vályogvetőknek a hozzálásukért. Nélkülük nem lett volna kápolnánk, ahol az urat imádhatnánk. Van-e valami kérésetek, amivel közbenjárhatnék az úrnál számotokra fiam?

–Anyám, kérésünk oly nagy, hogy az eget ostromolja. Félek, nem teljesíthető. Hiszen máris ki lehetne tenni Kurtafára a megtelt táblát.
–Ha jólétem sóvárgó szavaid, maradni szeretnétek?
–Nem én mondtam…
–Hány családról van szó gyermekem?
–Hét család egy bokor. Hetvenketten vagyunk a purdékkal, öregekkel együtt. Ebből huszonnégy a munkáskéz.
–Mi lenne, ha a Misszió birtokából a Kurtafa és Kókányfa közötti savanyúrétből kihasítanánk nektek egy utcát, tizenkét portával?
–Ó, anyám, csókolom a szívedet! Lehetséges lenne ez? Mi örömest letelepednénk nálatok, ha a közösség befogadna bennünket!–mondta és a Bábéra nézett. A bábé, bólintott.
–Ágyesz-bugyesz, vakeresz! Gyertek testvérek, legyünk minél többen, hátha visszakapjuk a falut!

–Szűmária uramisten mit szól ehhez a jegyzőnő?–aggodalmaskodott Irma és Margóval pusmogni kezdtek. Yetit is bevonták a tanácskozásba és így fordultak a többiekhez.
–Emberek, holnap bemegyünk Pemeteménivel a megyéhez. Átíratjuk a telkeket a cigánycsaládok nevére. Utána megyünk Kókányfára a jegyzőnőhöz. Ráüttetjük vele pecsétet, lenyomjuk a torkán a békát, és máris lehet egyezkedni Miskával. Ti, pedig gyárthatjátok a blokkokat, most már a saját házaitokhoz!

–Ój, devla, hej! Cigányok istene, ha vagy az égben hallod ezt? Rásütött a cigányokra a nap! Ezért megígérem a testvéreim nevében, hogy felépítjük a faluházát kalákában!
–Ámen!–állt fel Pemetenéni és rázendítettek az apácákkal az Úr angyalára. A cigányok ríva óbégatva, kántálták a reflémeket. Aztán Pemetenéniék a három terhes asszonykával kart karba fonva eltávoztak. Hagyták a férfiakat kibontakozni.

Ekkor aztán elszabadult a pokol. Előkerültek a pálinkás butykosok, és a savanyúborok. Umbi és Sambec hozták a köcsögdudákat, ceglédi kannákat. Vendel átszalasztott a citeráért és elkezdődött a dáridó. Kezdék a Cigányok sátorával, folytatták Szép a rózsám, bárki tudja, majd befejezésként az elmaradhatatlan Szomorú disznószar, de megrepedeztél, című nótákkal.
Aztán, amint feljött a hold eljárták a Tápéi darudöbögőst, és a guggolóst, majd szép csendesen, kissé dülöngélve, hazamentek a legények.

34.

Hamarosan felgyorsultak az események. Pemetenéni állta a szavát. A Kókányfa és Kurtafa között elterülő Savanyúrétből, Kurtafa folytatásaként egy 12 portából álló utcát hasított ki és telekkönyvileg ráíratta a cigány családokra. A megyei Földhivatalnál elintézték a hivatalos dolgokat, és tulajdonképpen kezdődhetett volna az építkezés. Egy bökkenő volt csak. Kókányfával le kellett nyeletni a békát.

Amikor Krapajjal bementek a Kókányfai Polgármesteri Hivatalba a polgármester és a jegyzőnő ájultan estek össze a hír hallatára. Se köpni, se nyelni nem tudtak a megdöbbenéstől. Amint meglátták az ablakon át kitekintve Az Apácát-mert egymás közt csak így emlegették Pemetenéni- és egy újabb cigányembert közeledni, elfehéredtek. A polgármester imigyen szólt a jegyzőnőhöz.

–Mancika, azthiszem megint felköthetjük a gatyát! Nem tudom, miben sántikál ez az apáca, de hogy nem lesz jó vége az, biztos. Nem volt elég, hogy a balga módon rásózott parlagföldön kecskefarmot rendezett be a cigányoknak! A több ezer kecske lezabálja a kerteket, még a kerítésléceket is felfalják. Nem beszélve a faiskolák fiatal hajtásairól! Komolyan mondom rosszabb ez a bibliai sáskajárásnál…

–Hát Jenő, a faluban nagy a felzúdulás ellenük, de ellenünk is. A fejünket követelik egyesek. Falugyűlést, rendkivüli jegyző és polgrámesterválasztást akarnak! Azzal agitálnak ellenünk, hogy lefizettek bennünket a cigányok, és rájuk szabadítottuk őket.
–Hát, nem tudom, mi lenne jobb? Hiszen az apácák fellendülést hoztak ezzel az Otthonnal. A cigányoknak pedig munkát szereztek. Azért nem kötöttünk olyan rossz bótot velük. Na, de már itt is vannak. Lássuk a medvét! –fejezte be a polgármester és kinyitotta az érkezők előtt az ajtót.

–Kézcsókom, jónapot, fáradjanak be hölgyeim, uraim!
–Miben lehetünk a segítségükre?–kérdezte aggodalommal a hangjában Mancika.
–Tulajdonképpen csak tudomásulvétel miatt jöttünk. A megyénél már mindent elintéztünk. A Kurtafához tartozó Savanyúrétet, ami a Misszió területe felparcelláztuk és 12 cigánycsalád nak ajándékoztuk.

–Mi, hogy mi? Nem értettem, mondja mégegyszer! Csípjen meg Jenő! –óbégatott a jegyzőnő és pillanatok alatt leizzadt.
–Jól hallottad: a cigányfalu összenőtt velünk. Mostantól a farok, fogja csóválni a kutyát! Te, jó ég honnan szedték ezeket az újabb cigányokat Pemetenéni?
–Hát, csak úgy jöttek fiam. A Jóisten küldte őket. Felépítették az öregotthont. Kápolnát is emeltek a, hogy legyen hol laknia az isten fiának…úgy gondolják, hogy ha már itt lakik a jóisten, akkor ők is szeretnének a közelében letelepedni.

–Atyagatya! Ezt nem gondolják komolyan! Kurtafa egy mesterségesen elsorvasztott, kihalásra ítélt falu. Erre jönnek maguk páran, besompolyognak–itt Yetire és Margitra mutogatott– aztán idecsalogatják a cigány pereputtyukat, és a tetejébe az apácák! Komolyan mondom elment az esze, aki ezeket az engedélyeket kiadta! Kurtafa nem is létezik. Kókányfa egyik kerülete. Mancika, most hány lélek lakik benne?

–Ha pontosak a statisztikák, akkor száztizenheten lakják per, pillanat.
–De, hiszen a tavaszon már csak tizenketten lakták!
–Ez az, polgármesterúr! Úgy szaporodnak, mint a nyulak!
–Most, ha letelepedik ide ez a tizekét család, az, szorozva durván, csak úgy héttel, akkor is nyolcvan-kilencven újabb lakos! Ettől meg lehet őrülni. Ha ilyen rohamtempóban szaporodna a magyarság, akkor nem kellene kihalástól félnünk. Ember, próbálja beleélni magát az én helyzetembe!–nézett Krapajra–engem meglincselnek emiatt! Hiába ütötte rá a pecsétet a megye! Rajtam verik el a port. Falugyűlést akarnak összehívni! Ha pedig ez az újabb akció kiderül, nemhogy leváltanak, de el is vernek! –nézett esdeklőn Karpajra. Krapaj így válaszolt neki.

–Ne féjjen amíg minket lát! A cigányok egy emberként állnak maguk mögé!
–Nem inkább a Községháza elé a segélyosztáskor? Maguk a segélypénzeket veszik el a falusiak elől, ettől félnek.
–Félreértésben van nagy jó uram: mi nem vinni, hanem hozni fogunk maguknak!–jelentette ki önérzetesen Krapaj és Yetire pillantott. Yeti most előhozakodott a farbával.
–Idefigyeljen Polgármester Úr! Nem jönne jól maguknak pár milliócska iparűzési adó? Már ugye üzemel a kecskefarm, ebből is jön pár millió, most ha a frissiben meghalkult Vályog BT is tejelni fog, akkor lesz a bugris parasztjainak pénz a segélyekre!

–Hmm, ez igaz! Erre nem is gondoltunk Jenő! Ezek a cigányok nem lopni, ingyenélni, hanem pénztfialtatni jönnek ide hozzánk! Meggondolandó, hogy egyértelműen melléjük kell állnunk!
–És, ha meglincselnek a parasztok?
–Mert rájuk hoztuk a cigányokat?
–Ühüm…
–De, Jenőkém, te is nagyon jól tudod, hogy infrastruktúra nincs a vidékünkön. A lakosság szociális segélyeken tengődik. Ezek, meg dolgoznak, munkát hoznak ide. Aki akar, az kaphat munkát náluk. Kevesebb segélyt kell kiosztanunk. Marad egy kicsi nekünk is, többet tudunk lenyúlni!

–Nem kérünk mi semmit ingyen! Sőt, megígértem Pemetenéninek,hogy ha készen leszünk a kápolnával egy faluházat is, építünk Kurtafán.
–Mit mond? Nem hallottam jól? Méghogy, faluházat egy nem létező faluban….! Mancika, tölts valamit, mert menten megbolondulok! Kiakadt az eszem kereke, mint a kakukkos óra! –Mancika előveszi a bárszekrényből a napóleon konyakot, és egy vizespohárral tölt a polgármesternek. Az, gyorsan bekap kép tablettát és lehúzza a konyakot. Ettől helyrebillen az eszmélete. Így a lelki egyensúlyának helyreállítása után mégegyszer rákérdez.

–Miben sántikálnak maguk?
–Hát, Jenőkém, csak a túrabakancsunkban! –vágta ketté a gordiuszi csomót Yeti. Kérlekszépen az UNIO elfogadta a tanulmányunkat. Hamarosan elnyerjük a pályázati pénzt. És akkor, Kurtafának egy belevaló, gyakorlott, minden hájjal megkent polgármesterre és jegyzőre lesz hamarosan szüksége! De, csitt! Nem hallottatok semmit!