Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-06-21 15:36:59
Megtekintve: 2080
Kurtafa - 19
Másnap reggel Kece sietve jő. Hátán gombászó háncskosárral, lábain pacskerral, rövidgatyában, félmeztelen, fején kalapban állított be Irmáékhoz.
–Szép jó reggelt!–köszönt be és Margóra sandított.
–mehetünk hölgyem?
–Természetesen, indulhatunk Kece úr! –válaszolta Margó és shortban, rövidújú blúzban, fején szalmakalappal, karján kiskosárral útra készen várakozva, csak Kecére várt. Kece belekarolt és elindultak a Büdös-tó felé. Mikor a tópartra értek margót mellbevágta a táj gyönyörűsége és lenyűgözte a panoráma.
–Tudsz úszni?–kérdezte tegezésre váltva Kece.
–Mért ne tudnék? Minden városi lány megtanul az uszodában. Én is tanultam úszni.

–Akkor úszunk egyet?
–Ússzunk!– adta beleegyezését Margó és megszabadulva blúzától, shortjától anyaszült meztelen fejest ugrott a hűs vízbe. Kecének sem kellett több. Szintúgy ledobva gönceit utánnaugrott és a vízben vad kergetőzés kezdődött. Persze, hogy beérte Margót és magához ölelve tempózott vele egy sort. Közben bíborlándzsája megmerevedett és harci riadót fújt.

Mikor kiértek a tópartra zavartan nézetek egymás meztelenségére. Aztán pillantok alatt megtörtént, aminek be kellet következnie. Kece hanyattfektette margót a hűs fönyenen és meghágta, mint egy kancát. Margó a kéjvágytól felkorbácsolva lábaival fenyegette az eget. Gyönyörtől gyöngyöző, bugyborékoló sikkantásait visszhangozva verte vissza a túlpart. Amikor elteltek egymással szégyenkezve takarták el egymás elől bűnös szemérmüket. Megszárítkoztak a napon majd magukra, kapkodták gönceiket.

Éppen ideje is volt, mert kíváncsi gyereksereg jelent meg a parton. Ők is fürödni jöttek. Jó, hogy nem lettek szemtanúi a szeretkezésnek, mert pillanatok alatt telikürtölték volna vele a falut. Felöltözködve elindultak gombászni. Közben beszélgettek.

–Te legényember vagy még Kece?
–Nem, én már egyszer házas ember voltam, csak elvált tőlem az asszony, mert egy magyaremberrel állt össze. Tőlem van két, attól meg négy gyereke.
–Én még nem voltam férjnél.
–Miért, mi tartott vissza?
–Nem értem rá. Építettem az egzisztenciámat.
–És sikerült felépítened, azt az egzisztenciát?
–Nagyjából. Tulajdonképpen most tartok a finiselésnél. Azért vagyok itt. Yetivel közösen finiselünk…

–Idefigyelj, bülbülmadaram! Nem lehetne ebből kihagyni a Yetit? Velem is tudnál finiselni. Elég jól finiseltünk az előbb nemigaz?
–Ó, de szamár vagy! Ne keverd össze a finiselést a kufircolással! Ez két különböző fogalom. Yetivel mi lelki társak, duálpárok vagyunk. Összeköt bennünket a közös munka.
–És sose kufircoltatok?
–Nem mindegy az, neked? Mi van máris féltékeny vagy. Ha annyira akarod tudni, felhomályosítalak: lyuksógorok vagytok.

–Akkor egy percig sem maradhatsz náluk. Megölöm, ha közeledik feléd! Te, mán az én asszonyom vagy, mert becsáráztam a mindzsádat! Mától a feleségem vagy!
–És, ha én nem akarok a feleséged lenni?
–Ó, hogy a devla rúgjon meg, te asszony! Hát nekem kisebb a károm mint a Yetinek? Vagy mi nem tetszik bennem?
–Egyezzünk meg valamiben: neked nagyobb a dákeszod,mint a Yetinek, viszont a Yetinek meg nagyobb esze mint a tiéd! Most pedig szedjük azt a gombát, kapkodjuk teli a kaskákat! –zárta le a vitát Margó és nekiálltak a gombaszedésnek. Délutánra két teli kosár gombával állítottak be Imréékhez.

–Imrebácsi! Megvizsgálná nekünk, hogy jókat szedtünk-e?
–Hol szedtétek?
–A maguk erdejében.
–Akkor nincsen köztük bolondgomba, de még susulyka sem. Hanem ki engedte, meg hogy leszedjétek az én gombáimat?
–Hát nem az isten teremtette ezeket is Imrebátyám? –mentegetőzött Kece, de Imre leintette.
–Idefigyelj, te bibas! Hát az én kecskéimet is az istenke teremtette, de próbálnád meg kifejni a tejüket, ami engemet illet, letörném a derekadat!

–Hát, van benne igazság–ingatta nagy busa fejét a Kece, miközben a gombákra sandított. –akkor most vigyük vissza, vagy hagyjuk itt magának?
–Bolodokat beszélsz. Megtarthatjátok, van ott elég! Máskor kérdezzetek meg, hogy lehet-e szedni! Ennyi.
–Értem. Olyan ez, mintha Imrebátyámnak gusztusa támadna az én rétemre tévedve lelegelni az én kis bülbülszagú rózsaszálamat… az engedélyem nélkül!
–Hát, ha nem is akarnám a magamévá tenni a te Margitkádat, de azért egy kicsit elciceréznék vele, ha hagyná…

–Azt próbálná meg! Mától a feleségem, mert elháltunk! Senki egy újjal sem érhet hozzája, mert elvágom a torkát!
–na, jól van csak vicceltem. Tudjátok mit? Főzzük meg nálam! Üssünk össze egy gombás tojásrántottát! Jó lesz?
–benne vagyunk!
–hé, Imikém, kisfiam!–kurjantotta el magát Imrebácsi, mire Imi borzas feje kandikált ki a szénapajtából, ahol éppen Ramónával cicerézett.
–Itt vagyok édesapám!
–Ergye, gyorsan, ugorgyá átall a Katinéniékhez. Kapkodjál össze egy kalapba való tojást a rántottához! Siess, amig össze nem szedik a tyúkok alól!

–Te meg, fiam menjél, átall az Irmáékhoz és hívjad meg őket gombástojás rántottára, amig mi felpucoljuk a gombát, meg a hagymát Margóval!
–Rendben van, de ígérje meg vén gezentor, hogy egy újjal sem érinti az asszonyomat, mert letöröm a derekát, ha megtudok valamit, a gonosz szándékáról!
–menjél, csak menjél nyugodtan! Nem gondolod tán, hogy vénember léttemre, ilyesmire vetemednék?
–nono, a vén kecske is megnyalja a sót Imrebátyám! –kiáltotta a kapuból vissza Kece és elindult az Irmáékhoz.

Mire Irmával és Yetivel visszamentek, már javában készült a finom szalonnás, gombás tojás. Imrebácsi egy-egy kupica lófingatóval kínálta őket, hogy legyen ágya zsiros, tápláló gombának. Aztán kiette az asztal közepére a golyhóis fonott demizsont és akkurátusan töltögetett a decis borospoharakba. Amint fogyott az étel és a borocska úgy emelkedett a hangulat is. Mikor az asszonyok leszedték a tányérokat, akkor előkerült az Irma által átalhozott elmaradhatatlan kávés termosz is.

Az asszonyok nekiálltak a mosogatásnak, míg a férfiak a feketeles kortyolgatásának. Előkerültek a férfidolog. Margó, mivel vendég volt a férfiakkal maradt, csak Ramóna és Irma látott a csetres elmosogatásához. Margóból kibújt a szociológus-filozófus énje és faggatni kezdte Kecét.
–Aztán, hogy gondolod a jövőt, te cigányember? Miből fogunk megélni Budapesten? Drága ám ott az élet. El kell menned dolgozni! Értesz te egyáltalán valamihez?
–megmondom őszintén, a rezezésen kívül nem sokmindenhez.
–Mi az a rezezés, nekem ez új?
–Hát mi lenne, minden cigánypurdé tudja: színesfémtolvajlás. Ebből éltünk ott Penészeken és a környéken. Bementünk a városokban, összeszedtük a házaktól a felesleges fémhulladékot és eladtuk a szinesfémkereskedőknek.

–Tudom már miért állt fél napot a múltkor a nyíregyházi feketevonat! Ti szedtétek fel a síneket?
–Nem a síneket a Krapajék szedték fel. Nekik van hegesztőpisztolyuk, meg gyorsvágójuk, amivel percek alatt miszlikbe aprítják a síneket. Mi a rézre specializálódtunk. A telefon kábeleket szoktuk felszedni, meg a villanydrótokat levagdosni. Otthon aztán leégetjük róluk a műanyagot és eladjuk az orgazdáknak.

–Szent egek! Van nektek lelkiismeretek azért a párezer forintért ekkora kárt okozni? –szörnyűködött margó –Nemig az, hogy nem találtok munkát magatoknak?
–De, bizony, hogy igaz. Annyira igaz, hogy a segélyekből nem tudunk megélni. Az éhenhalástól a családi pótlék ment meg bennünket! Ezért van mindenhol nyolc-tíz gyerek.
Namármost, ha újítani akarunk a ruhatáron, egy-egy cipőt, nagykabátot venni, hogy ne úgy nézzünk ki, mint a cigányok, akkor lopni kell!
–Mér, hát nem cigányok vagytok? –szegezte neki a kérdést fejét ingatva Margó. Sehogysem vette be a begye ezt az antiszociális viselkedést. Rögvest szóvá is tette. – iszonyú károkat okoztok ezzel az országnak.

–jaj, kisnaccsád! A fejétől is bűzlik ám a hal! Ott fönn, a nagygazdagok,a politikusain nagyban űzik a tolvajipart! Széjjel kellene csapni közöttük! Apránként szétlopkodták már az országot! Eladták a gyárainkat! Nincs a cigánynak munka! Megélhetési bűnözésnek hijják, és szemet húnynak a lopáskár okozásunk felett. Bagoly mondja verébnek, de nagy fejed van! Elhiszitek, hogy életerős férfiak szívesebben dolgoznának, ha lenne hol, minthogy lopkodjanak? Életveszélyben forgunk, nap, mint nap!

–Miért, miért? Hát tudjátok ti, miként lopjuk a nagyfeszültségű, legprímább rézdrótot?
–Nem.
–Na, az úgy van, hogy feldobunk egy drótot a két ,vagy három vezetékre. Rövidzárlat keletkezik és leold a transzformátor biztosítéka. Attól függ az életünk mennyi idő múlva, szakaszolják vissza. Minden a gyorsaságunkon, szerencsés esetben a lassúságukon múlik. Általában 20-25 percünk van, hogy leszereljük két villanykaró között a vezetékeket. Ha késünk, kampec! Így murdeltak meg két hónapja a Kesekovácsék! Szóval örök rizikó a cigányság élete! Nekem elhihetitek.

–és mit akartok itt kezdeni? Újra segélyekért kuncsorogni, sorra gyerekeket csinálni a lyukaszsebű államnak? Most vettetek itt fillérekért házakat, földeket. Meg kéne művelni! Vagy nem szokta a cigány a szántást? –firtatta most már Yeti is. Kece ebből is kivágta magát.
–Minek termeljünk, amikor semminek nincs ára! Annyi meg a házkörüli hatalmas portákon is megterem, amit megeszünk. Az állam kibabrált a néppel! Legatyásítottak magyart, cigányt! Pestre pedig nem megyek! Úgy illik, hogy az asszony követi a férjét! Neked kell Margókám idejönnöd, ha a feleségem akarsz maradni!

–Ami azt illeti, nem is rossz ötlet. Hat-hétmillióért eladom a kis egyszobás cellámat és vásárolok itt egy nagy parasztházat. Aztán csinálunk bele egy szakajtó gyereket. Internet van. A munkámat be tudom fejezni. És ami a lényeg: terepmunkán vagyok, leszek. Mindenestre, ha én ide letelepedek, márpedig erősen gondolkodom rajta, akkor én megtalálom a módját, hogy fellendítselek benneteket, bennünket. Jólétet hozzak a falunak.

–Ó, akkor tégedet megteszünk vajdának! A cigányok a lábadnyomát is csókolni fogják!
–Egy feltétele van a letelepedésemnek.
–Mi légyen az?
–Szeretnék egy új állampolgárt világra hozni Kurtafának. Ezzel is hozzájárulni a falu benépesítéséhez. Csak akkor hurcolkodom ide, ha megfogantam Kecétől.
–Rajtam nem múlik. Az előző asszonyomnak is csináltam már egy pár purdét! Megy ez nekem, mint a karikacsapás! Csak asszony kell hozzá, aki állja! Merthogy akinek én egyszer odateszem a rispángot, abból gyerek lesz, ammá’ biztos!
–Akkor megegyeztünk. – mondta jelentőségteljesen megrezegtetve hangját Margó és Kecére pislantott. Kece heves fejrázással igenelt hozzá.

Így konfirmálták Margó és Kece egymásratálását. Természetesen a nagy örömre koccintgatni kellett. A végén pedig szólt a nóta. Yeti előkapta zsebéből a furulyáját és fújta a talpalávalót. Kece és margó pedig táncraperdült. A végén elénekelték a vőlegény nótát.

Csáresz bula, tollas légy,
Szőrös mindzsa hová mégy?
Nem megyek én csak oda,
Hol a bíborfurulya!
Kece koma beveri,
A Margó meg beveszi!
Dikkázom a buládat
Csárelom a minzsádat!
Hej!
Mindzsa, mindzsa, szőrös mindzsa,
Mégis mindzsa a mindzsa!
Kifordítom, belerakom,
Kiveszem, meg húzogatom.
Hej!
Mindzsa, mindzsa, szőrös mindzsa,
Mégis mindzsa a mindzsa!
Bula, bula, csáresz bula mégis bula a bula!
Hej!
Dikhele, Dukhele, dalamuszi dákesz!
Dalamuszi, dalamuszi, dikhendál!

Kiitták a maradék golyhóit, letakarították a kecskelábú asztalt és ki-ki a párjával, hazafelé vette az irányt. Kece szakítva a cigány szokásokkal, igazodva a magyarság identitástudat szabályaihoz, nem vihette haza a szülői házba Margót. Margó emancipálsága megkövetelte, hogy a megszerzett lövőlegényt saját hálókamarájába édesgetve úgy tartsa ott, mint azt a bizonyos kanlegyet, aki belesett a mézesköcsögbe.

Felfogadta terepmunkásnak. Azonkívül, hogy minden éjjel meg kellett hágnia a nagyétkű, egyre vehemensebb kancanőt, még nappal kísérgetnie kellett a táj feltérképezésére. Ez igen fontos feladatnak ígérkezett, mert, ha összejön Margó ötlete, akkor bizony megfogták az istenlábát. De erről majd később.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!