Fehér lepel nyugszik a fákon
Fülem izzik hideg van fázom.
A szél a számba fújja a havat
Jégre lépve vágom magam hanyatt.

Hógolyót gyúrok, fejed felé repül
Örülhetsz neki nem játszol egyedül
Eltalál téged, bambán mosolyogsz,
Káromkodsz sokat, egyre csak fokozod

Lehelet látszik, jégcsapok lógnak
A gólyák most miért nem válaszolnak
Talán mert délen süttetik a hasuk
Így a hideggel nincs is semmi bajuk.

Feketén, fehéren látom én a tájat
Ha látnád te is tátanád a szájad
Szánkók törnek széjjel, ficamodnak bokák
Kiáltások szólnak, csuklanak az anyák

Sapkák, kabátok, bakancsok, sálak
Utcákon emberek pocsolyákban járnak
Tüsszögnek, köhögnek, orrukat fújják
S ezek után a kezüket nyújtják.

Hópelyhek százai szállnak szerteszét
Ettöl sok ember veszíti el az eszét
Mások közömbösen nézik az egészet
Ezért a méreg senkit se emésszen.


1997.12