Olvasol valamit,
A szíved vadul kapál,
A lábad is erősen keres egy helyet,
Ahol megnyugvást talál…
Annyira szeretted,
Mindent megadtál volna neki,
De nem kellett a szerelmed.
Mikor erre rájöttél,
Érezted,
A sors kegyetlen-könyörtelen
Rabigán hordozza szíved
S nem enged soha sem.
Egy idő után arra is rájöttél GYŰLÖLT.
Hogy miért?
Ő sem tudta rég.
Utált, mert léteztél,
Te is utáltál élni,
Gyűlölt, mert szerettél
S te is gyűlöltél,
Mert szeretet nélküli szívvel léteztél.
Belül olvadoztál, ha ránéztél,
De kívülről a páncél,
Mit magad köré vettél,
Jobban takart,
Mint a kemény acél.
S az idők jöttek-mentek,
Te őt egyre jobban szeretted.
Majd meguntad és feledtél,
Mindent mit éreztél.
Lassan elhagyta szíved a rémület,
Mikor ránéztél nem jött a régi révület.
Egyre jobban utáltad őt, mert nem szeretett
S magadat, mert te szeretted.
És ezen idő alatt a szívedet s a lelkedet
Lassan felemésztette a gyűlölet