Feltöltve: 2005-11-22 15:13:23
Megtekintve: 1511
Tehetetlen
Könnycseppek törnek utat a meggyötört szemekbõl
Az önsajnálat hullámai szabadon csaponghatnak
Az üres elmét az érdektelenség ejti rabul
Ötlettelenség követel helyet magának a fényben
Gondolatok járnak körbe-körbe az agyban
Nincs gyenge pontja az õket körülvevõ falnak
Az érzelmek elmúlnak
a magány csak a kezdet
A szív dobbanása nem lehel életet a mozdulatlan testbe
Az erõ észrevétlenül szivárog el a megnyugvó végtagokból
A közöny komor fellegként telepszik rá a homlokra
A tehetetlenség megfagyasztja a mozgást a fejben
És megindítja a lábakat az erkélyajtó felé
Az önsajnálat hullámai szabadon csaponghatnak
Az üres elmét az érdektelenség ejti rabul
Ötlettelenség követel helyet magának a fényben
Gondolatok járnak körbe-körbe az agyban
Nincs gyenge pontja az õket körülvevõ falnak
Az érzelmek elmúlnak
a magány csak a kezdet
A szív dobbanása nem lehel életet a mozdulatlan testbe
Az erõ észrevétlenül szivárog el a megnyugvó végtagokból
A közöny komor fellegként telepszik rá a homlokra
A tehetetlenség megfagyasztja a mozgást a fejben
És megindítja a lábakat az erkélyajtó felé
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2005-11-23 10:35:10
A teljes sivárság ábrázolása volt a cél. Nincs nevesítve a személy, nem velem vagy Veled vagy vele történik, mert már annak sincs jelentősége.
2005-11-23 01:10:06
Az eddigi verseid közül ez tettszik igazán, az első versszak nyugodtsága végig kíséri az egész alkotást az utolsó sorig. Sehol egy hirtelen fellángolás, vagy egy dalszöveg forma. Az egyetlen dolog amit észrevettem az a szóhasználat a sorok végi rímekben, ha egy kicsit nyomatékosabb megfogóbb szavakkal dolgoznál bődületes alkotásokkal rukkolhatnál elő! Amúgy tettszik gratulálok.