Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Hybridpunk
Alkotások száma: 12
Regisztrált: 2017-06-03
Belépett: 2017-07-15
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (5)
-Versek (7)
Feltöltve: 2017-07-09 12:08:32
Megtekintve: 1702
Merre jártál...
Merre jártál, mond! Ne is mondj semmit. Tudom. Hogy honnan?
Óh, én mindent tudok. Hogy miért, vagy honnan? Fogalmazzunk úgy, hogy nekem már
egyszer megnyílt a mindenség. Megnyílt az elmém. És ezt lehet szó szerint is venni.
Éles üvegszilánkokként hasított belém a mindenség szörnyű és elviselhetetlen fájdalma. Láttam.
Mindent láttam. Örömöt, bánatot, nevetést és sírást. Szenvedést és kínlódást. Jaj, abból sok van. Nagyon sok.
De miért szenvedünk? Miért kínlódunk? Szerintem túl sokat gondolkodunk. De miért? Miért
gondolkodunk mindig a szenvedésen és kínlódáson? Talán, mert nem ismerjük igazán? Minden,
ami ismeretlen számunkra, az egyben érdekes és élvezetes is? A fájdalom élvezetes dolog.
A fájdalom, a kín, a szenvedés, mind-mind a világ legörömtelibb érzései. Mert ha egyszer vége van, akkor a világ sóhajával térsz boldog, örök nyugalomra.
Kicsinyesek vagyunk, és kishitűek. Azt hisszük, csak az van, amit a szemünkkel látunk. De érezni más. Amikor nem a szemed, a szád, a füled érzi, látja, hallja mondja. Amikor az utolsó sejted is véreset sikolt a fájdalomtól.
Amikor úgy érzed, hogy ennél nagyobb kín nincs a világon. Amikor úgy érzed, hogy egyszerre százfelé húznak szét, amikor úgy érzed, hogy egy éles szikével az agyvelődet szeletelik és beletömik a szádba, miközben végig kell nézned, hogyan erőszakolják meg majd szúrják
agyon az általad legjobban szeretett személyt. Na ez már hasonlít az igazi felismeréshez.
Ismered az agyvelő ízét? Tudtad, hogy egy bizonyos százalékát nyugodtan ki lehet vágni éber
állapotban is és még csak meg sem érzed? Az emberi test olyan amatőr szerkezet. Nem lát nem hall
semmit, csak amit a józanész megmagyarázhatónak tart. Ahhoz, hogy igazán érezz, meg kell. . . .
Ahhoz, hogy igazán tudd, mi a fájdalom, és mi az öröm… Egyszer egy ókori bölcs ezt mondta.
Semmi sem gyötör annyira, mint a meghiúsult remény. Remény. Milyen érdekes szó a vágyakozásra, a gyilkos, állati ösztönre. Mond, neked hiúsult már meg terved? Nekem még nem. Soha. És tudod miért nem? Mert én nem tervezek előre soha semmit. A legnyersebb, a legerősebb és legtisztább elemi ösztön, a reflex. Az akaratodon kívüli, a koordinálatlan és azonnali helyzetfelismerés. Mindent tegyél elemi ösztönből. Nem, nem. Ne gondolkodj! Én sem gondolkodok. Így hát van reményed. Ki tudja mi lesz fél perc múlva. Ki tudja, mi lesz holnap? Minden a pillanaton múlik. Egy pillanat mindent eldönthet.
Hm, szép vagy. Még így vérben úszva is.
Sajnos te gondolkodtál. És az elárul. A gondolat elárulja az embert. Kiszámíthatóvá teszi, érted? Hisz gondolsz valamire, eltervezed, és valaki más, valaki aki hasonlóképpen érez, gondolkodik, kitalálja és már teljesen védtelen vagy vele szemben. Meztelen. Olyan, mint most. De mit is rejt a
test? Domború, feszes, izmok, és löttyedt testrészek. Szép vagy. Mondtam már? Érzed?
Érzed a hideg acélt a melleden? Milyen érzés? Igen. Tudom. Én is éreztem már.
Finom. Nagyon finom, amikor hangtalanul, és akadálytalanul beléd siklik az
acél, és feltárulsz önmagad előtt. Vajon mi van a bőr alatt? Te tudod? Én már igen.
Minden ott van. Az élet. Az igazi élet, és az igazi halál. Szép melled van.
Szívesen megkóstolnám. Mond, szerinted mi a halál? Egy korszak vége? Egy tragédia utolsó
felvonása? Vagy egy új színjáték kezdete? Szerintem a halál szép.
A halál előtti utolsó tekintet.
Olyan, mint egy rózsaszín zenedoboz, amit ha felnyitunk, elárulja milyen dallamot is játszik.
Addig érdekes csak amíg játszik. Se előtte, se utána már. Maga a zene. Abban van minden. Talán csak fél perc az egész, de az a fél perc, ha értékelni tudja az ember, mindennél többet ér. Az a baj az emberekkel, hogy nem értékelik a másodperceket. A másodperceket, amiben igazán kiismerhetnének másokat és saját magukat. Nem évek alatt kell megismerni azt, akit szeretsz. Ha odafigyelsz, és bölcs vagy, elég egy másodperc, és abból mindent megtudhatsz. De az összes ember telhetetlen és mohó. Nem értékelik a kis dolgokat. Átsiklanak felettük. Azt hiszik, kiélvezik az órákat, napokat, heteket, hónapokat és éveket, aztán, mint aki jól végezte dolgát, meghalnak.
Sokan félnek a haláltól.
Mond, te félsz a haláltól?
Nem kell félned, hisz nem fáj. Mindegy.
Ne is törődj vele. Majd én törődök vele. Majd én törődök veled. SZERETLEK. Érted
mindent megtennék. Annyira szeretlek, hogy képes lennék megölni magam. Te dugtál már
meg hullát? Én még nem. Nagyon élvezetes dolog lehet. A hideg, mozdulatlan,
merev test. És te vagy az úr! Igen. Mint ez a penge itt a kezemben. Mond, te haltál
már meg? Én már igen. Ott minden fehér. Fehér emberek, fehér fák fehér levegő, fehér
szerelem. Minden fehér. Jaj, most lecsukódott a szemed. Csak nem fárasztalak a
monológommal? Bocsáss, meg kérlek. A világért sem szeretnélek untatni. Mindjárt be is fejezem.
Csak egy pillanat.
Csak egy mozdulat az egész.
Egy nyögés, egy érzés.
Jó ugye?
Én mondtam, a fájdalom a legszebb öröm, hisz ha egyszer véget ér, már nem fog fájni soha semmi.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!