Máig ölelnélek s csókolnálak,
De más aki magához szorítva bókol nálad.
Emlékszem, hajad szállt a szélben,
Lelkem melege ettől nyugvásra lépett.
Mosolygom mikor eszembe jutnak elmúlt dolgok,
Fáj a szívem mikor rájövök ez egy nem létező otthon.
Sajnálom hisz gyerekek voltunk,
De tud igaz szerelem máig csak rád gondol.
Tested forrosága mint a pokol tüze,
Szépséged akár a mennyország szent Szüze.
Ki kell mondjam még hiányzol,
De ha mellette fekszel és rám gondolsz hibázol.
Ennek valósága bár kevés,
Nekem csak ez maradt a dermet fekvés.
Hogy mért nem indult el anno cselekvés?
Én lettem volna életed rontója,
Sarokba állított megszégyenített pondrója!
Szállj, szállj hát tova tubicám,
Légy boldog akár a kinyíló tulipán.
Én felveszem a ritmust az alvilággal,
Ne félts hisz ismersz mindörökké talpig harcban állva.