Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Esterella
Alkotások száma: 55
Regisztrált: 2005-10-18
Belépett: 2014-05-04
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (3)
-Versek (51)
Képgaléria
-Fotók (1)
Feltöltve: 2006-11-06 12:25:54
Megtekintve: 804
szerelem
Álmosan ébredt aznap a cipőorr. Felemelte narancssárga fejét a földről és körülnézett a szobában. Mindenki aludt. A szomszéd polcon egy félig széttaposott magasszárú dorgó terült el, és álmában néha nagyokat fújt. Ilyenkor hallhatóan kicsit megemelkedett, hogy aztán hangos szusszanással terüljön el újra, békés álomba merülve.
Kényes orra volt az éppen ébredező fehér nyári szandálnak. (Bár, óvatosan kell bánnunk a szavakkal, mert a szandál szót mindig kikérte magának. Cipő, maradjunk ennyiben.) Nehezen viselte a dorgóból áradó szagot, ami plasztikusan adta vissza azt a helyet, ahol a gazdája aznap este megfordult. Persze, kicsit féltékeny is volt, unta azokat a helyeket, ahova mostanában eljutott. Néha, valljuk meg őszintén, még az álmosan ébredező narancssárga cipőorr is szeretne magába szívni egy kis tornaterem illatot.
A mozzanat, ami aznap reggel magához térítette a mi kis finnyás orrú lábbelinket, az a sarokból áradó furcsa egyveleg volt, amit egy fekete férficipő árasztott magából. Először azt nem értette, mi történhetett, hogy a gazdája ilyen széttaposott valamit hozott haza. Amikor aztán tüzetesebben beleérzett a levegőbe, az nem fért a fejébe, hogy vajon kutya, macska, vagy egyéb állatfajta maradványait tapasztalja-e, vagy tényleg az a szagok forrása, amire még gondolni is alig mert.
Analizálgatta a levegőt, de mivel tapasztalt kis nózi volt őnagysága, hamar rá kellett jönnie, hogy az alap bizony valami jófajta vörösbor, ami aztán ki tudja még, mivel nem volt kénytelen összekeveredni a hazafelé tartó úton. És mivel még nem volt teljesen éber állapotban mert egyébként egyszerre sok mindent képes volt észrevenni csak most tudatosult benne, hogy a vörösbor illata a szobaajtó felől is szállingózik.
Aha, gondolta, már megint az a kis fekete pántos van a dologban!
Persze, szokás szerint a polcot nem képes megtalálni, és hanyag eleganciával dobja szét magát az ajtó előtti szövött rongydarabon.
Szemérmetlen!
Még a pántok is úgy kavarognak a földön, mint a Medúzafej hajtekervényei. (Művelt kis cipőorr volt, valljuk meg őszintén.)
És persze igényes, mint mindig! Hát persze, hogy portugál vörös!
És most, hogy már teljesen felébredt, dacosa toppantott egyet a sarkával, amin egy narancssárga A betű virított.
Erre mozdult egyet a sportcipő, de még a szekrény aljában téli álmot alvó bakancsról is leesett egy régóta száradó fűszál.
Na persze, gondolta a narancsos orrhölgy, ezek itt mindenféléket kitalálnak, hogy eljussanak kétes helyekre, én meg a buszmegállókon, a gázpedálon (na jó, néha fék...), meg a bal lábszáron ingadozás unalmas ritmusán kívül mást nem ismerek. A fűszálakat is csak arról az otromba túrabakancsról tudom szagolgatni!
Tényleg hangosra sikerülhetett a második dobbantás, mert a sarokban bűzölgő fekte férficipő megmozdult. Érződött, nem nagyon tudja, hol is van, egy pillanatra megfeledkezett magáról és a falhoz dörgölőzött.
De nem lehetett nem tudomást venni a mi kis finnyás cipőorrunkról, hiszen lázas csoszogásba kezdett, mint akinek fontos elintéznivalója van.
Fekete barátunk félig már megmozdult, és félve pillantott a polc irányába. Látott már ilyet. Na jó, gondolta, itt sem fognak kipucolni.
És újra megpróbált visszamerüli az édes álmodozásba. Ám a narancssárga cipőorr mozgolódása olyan tökéletesre sikerült, hogy hirtelen hangos puffanással a földön kötött ki, és mivel semmi kiszámított nem volt a mozdulatban, nem sikerült olyan helyzetben földet érnie, mint amit cipőboltok fényes kirakatában a lábbeliktől megszoktunk.
Valljuk be őszintén, fejjel, azaz orral lefelé landolt.
A fekete saroklakó erre tényleg nem számított. Az álom kiment a szeméből, és ugyan az első reakcióját sikerült lepleznie, mégis elszégyellte magát a pajzán gondolattól. Aztán ő is lázas-lazás csoszogásba kezdett, hiszen eszébe jutott, hogy mégiscsak egy hölgyről van szó.
De a mi kis cipőorrunk ebből semmit nem vett észre. Padlóra került, és mivel semmilyen technikát nem ismert, amivel a helyzeten segíteni tudott volna, kétségbeesetten próbált minél csöndesebben a földre lapulni.
A helyzet kezdett komikussá válni.
Meg valami szomorúág illat is elkezdte belengeni a szobát, csönd lett és a két cipőorr félve egymásra nézett.
Már egyikük sem mozdult. Teljes odaadással érezték meg a máshoz nem hasonlító illatot, ami szépen lassan az egész lakást betöltötte.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!