Feltöltve: 2012-01-14 23:22:36
Megtekintve: 1748
Magány
Dermedt lelkek az éjben,
Fáradt szívük nem remél.
Szemeik matt ékkövek,
Összeér a két tenyér.
Ajkuk prése közt szavak,
Hitük néha feldereng.
Szónoklat száll a szélben,
Keserű méz lecsepeg?
Riadtan körbe néznek,
Eleven seb lelkükön.
Fekélyük bűzét rejti,
A meggyújtott füstölő.
Hajnal dereng a szürke,
Szmog lepte felhőkön át.
Dogmákkal küzd az ember,
Láncon hordva a magányt.
Fáradt szívük nem remél.
Szemeik matt ékkövek,
Összeér a két tenyér.
Ajkuk prése közt szavak,
Hitük néha feldereng.
Szónoklat száll a szélben,
Keserű méz lecsepeg?
Riadtan körbe néznek,
Eleven seb lelkükön.
Fekélyük bűzét rejti,
A meggyújtott füstölő.
Hajnal dereng a szürke,
Szmog lepte felhőkön át.
Dogmákkal küzd az ember,
Láncon hordva a magányt.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2012-01-23 23:40:01
Köszönöm. Kedves vagy. Sokat jelent nekem a hozzászólásotok, vers témában kezdő vagyok.
2012-01-23 18:50:53
Hát valóban van súlya, nekem tetszik a mondanivalója is. Jó!
2012-01-16 23:24:08
Köszönöm, hogy benéztél. Hálás vagyok, hogy itt lehetek.
2012-01-16 21:54:09
Ügyes és sokat mondó, grat. És üdv nálunk :)
2012-01-16 15:40:32
Köszönöm, hogy elolvastad. Kezdő vagyok, próbálgatom a szárnyaim. Szoktam nálad olvasgatni... :)
2012-01-16 07:09:29
Igaz vers, valóban nagy tömeg hordja magával "láncon a magányt"..