Fáradt szárnyait gyengén
maga után húzza,
egykoron gyönyörű testét...
az idő tartja fogva.

Szeméből a tűz már rég...
kialudni látszik,
könnye, egykoron hamvas...
most fáradt arcát mossa.

Teste lassan,
de örökre elernyed,
lelkét már senki...
Te sem mentheted meg.

Csak viszi a hajó...
tovasiklik a vízen,
gyermekeként ringatja el,
s örök álommal köszönti a lelket.