Ez a nap is teljesen szokványosnak indult, már ha Budapest közlekedési káoszát, túlzsúfoltságát, idegességét meg lehetne szokni. Állandó járműdugók, mindenki ingerült. Most különösen bosszantó volt a helyzet, mivel a metróalagutak egyes szakaszait átalakítási munkálatok miatt lezárták. Lassan haladtak e munkálatok, a felszíni közlekedés egyre embertelenebb lett, amihez a nyári forróság is ugyancsak hozzájárult. Káromkodtak az autósok, a busz- és villamosvezetők. Már, persze, azok, akiknek még volt erejük a cifra szavakhoz.
Én is szenvedtem a melegtől, kellemetlen közlekedési gondolatoktól, izzadtan szálltam fel az új típusú villamosra. Tágas, könnyű felszállni rá, mert az ajtóknál nincs lépcsője, csendes, ülései kényelmesek. Visszavettem valamit az előbbi morgolódásból, de hamarosan kiderűlt: túl korán. A villamos egyetlen, ám végzetes hibája megmutatkozik, mihelyt elindul: lassú!
A régi, elavultnak kikiáltott villamosszerelvények zajosak ugyan, de gyorsak. Most is úgy vágtattak a másik sínpáron, mint fürge ázsiai vadlovak, ezzel szemben a mi új közlekedési eszközünk lassan andalgott, mint kövér, túlterhelt szamár, pedig szó sem volt túlterhelésről. E robbanásig feszült légkörben lépett színre a budapesti közlekedési drámák, komédiák legnépszerűtlenebb szereplője: a BKV-ellenőr. Ketten szoktak jönni, hogy egymást erősítsék, és végszükségben rendőrt hívjanak. Érthetetlen, hogy most miért jött egyedül. Talán a BKV is "leépít"? A magas, borostás arcú, ereje teljében levő fiatalember komolyan vette feladatát, és magabiztos volt, mert háta mögött érezte a hatalmat. Már oda is lépett áldozatához, egy fiatal lányhoz. "Jegyeket, bérleteket!" - vetette oda fölényesen, ellentmondást nem tűrő hangon.
A lány közelében ülő, hetven év körüli öregúr, nem kedvelte ezt a hangnemet, úgy vélte, némi illemre kell oktatnia az ellenőrt:
- Mondja hozzá, hogy kérem! Így sokkal udvariasabb!
Az ellenőr ingerülten visszavágott:
- Maga ne szóljon bele, jó?! Örüljön, hogy ingyen utazhat!
- Még jó hogy! Egy becsületesen ledolgozott élet után még szép! - vette fel a kesztyűt az öregúr.
- Ebbe most ne menjünk bele! Nem tartozik ide... - válaszolt a vércsetekintetű fiatalember, és továbbment. Elsősorban fiatalokra vadászott, de egyelőre sikertelenül. Mindenkinek volt jegye, vagy bérlete. Ám hirtelen ideálisnak tűnő zsákmányra akadt, egy jólöltözött, 40 év körüli férfi személyében, aki otthon felejtette bérletét. Diadalmasan oktatta ki:
- Kap egy csekket, pár napon belül be kell mutatnia bérletét az Akácfa utcai BKV épületben, így csekélyebb lesz a büntetés.
A kioktatás után a jegyellenőrzés fiatal tudósa megkönnyebbült. Ez a nap sem telt el hiába, fent látni fogják: ő dolgozik! Arcára kiült a mosoly, ami kisgyermekeknél tapasztalható olykor, ha végeztek a bilizéssel. Öröme azonban nem tartott sokáig. Egy középkorú, kövér asszony, akitől a jegyet kérte, megszólalt:
- Ne ellenőrizni tessenek, hanem szervezzék meg a közlekedést! Már negyedszer kellett átszállnom a szervezetlenség miatt! Maga is csak feltart engem!
Az ellenőr erőt gyűjtött, mély lélegzetet vett, közben kigondolta az általa frappánsnak hitt választ:
- Nézze, hol él maga, asszonyom?! Ez egy nagy város, óriási a forgalom. Most újítják fel a metrót. Sok minden épül, - és hát a fejlesztésnak ára van! Ha kész lesz a négyes metró, majd javul a közlekedés.
A középkorú nő gúnyosan megjegyezte:
- Épül, persze! Már régen kész lehetne, de folyton csak ígérgetnek!
Az ellenőr arca elvörösödött:
- Ne nekem mondja, asszonyom! Nem én képviselem a városvezetést! Maga csak el akarja terelni figyelmem a lényegről, arról, hogy NINCS JEGYE! Azt hiszi, hogy nem látom?!
- ...de van! - fortyant fel a hölgy.
- Akkor mutassa meg! - mordult rá az ellenőr.
- Tessék!
Az ellenőr továbbment, már nem foglalkozott vele. Kínkeservesen eldadogta egy csinos külföldi lánykának angolul, hogy miként juthat el a Kossuth térre. A lánynak nem volt jegye, így, csinosság ide, csinosság oda, hivatali kötelességéhez híven megbüntette. A lány nem vette szívére a helyszíni bírságot, látszott, hogy vastag pénztárcája kibírna ennél sokkal nagyobb érvágást is. Hja, Európai Unió ide, Európai Unió oda, nem mindenki él ugyanabban az Európában, ha földrajzilag és jogilag ott él is!
Az ellenőr most már elégedett volt. Két zsákmány egy villamoson! Most már vidáman kötekedővé vált. Hús helyett most inkább trófeát akart gyűjteni. Rá is akadt egy "bamba szarvasra". Gyenge testalkatú, 17 év körüli, fekete napszemüveges, kócos fiú ült a villamos végében. Falusi gyerek volt, átutazóban, nem volt jegye. Kínos helyzet! Mindenki felfigyelt a dologra. Az emberek szeretik a "gladiátor-viadalokat", akárcsak a régi rómaiak. Ez kell a népnek! Ha már kenyér nincs, legalább cirkusz legyen. Néhányan titokban abban reménykedtek, hogy tettlegességre is sor kerül. Nem is látszott alaptalannak e remény, mert a fiú keményebbnek bizonyult, mint az ellenőr hitte. Igazi kis lázadó hippit fogott ki, aki haragban van az őt semmibe vevő társadalommal, és most picikét törleszteni akart. Nem volt hajlandó sem a bírságot fizetni, sem személyi igazolványát felmutatni, sem adatait bediktálni /utóbbiak egyébként is hamisak lehetnek/. Talán hajléktalan a kis kófic? Utóbbi esetben az ellenőr nem tehetne semmit, legfeljebb leszállíthatná, - de nem néz ki hajléktalannak!
- Úgysem tudsz leszállítani a villamosról, hiába van náci karszalagod! - szemtelenkedett a fiú.
- Ide figyelj, te szitakötő-fejű f...! Nem szégyelled magad, hogy amíg mások fizetnek, te bliccelsz?! - próbálta megszégyeníteni őt az ellenőr. A fiú azonban visszavágott:
- ...és te nem szégyelled magad, hogy itt szadizol mindenkit?! És ne sértegess engem, mert panaszt teszek! Keress magadnak becsületes munkát!
Az ellenőr rendőrt hívhatott volna, de valamilyen okból mégsem ezt tette, hanem emelt hangon az utasok felé fordult:
- Látják, emberek?! Ilyenek miatt, mint ez is, vannak a bajok! Egyesek csak bliccelnek, ezért veszteséges a BKV! És sokan vannak ilyenek. Maguk pénzért utaznak, ő ingyen!
Az utasok csak némán néztek maguk elé. Nem akartak beleavatkozni a vitába. Mindenkinek megvolt a maga gondja. A fiú sem szólt vissza. Az ellenőr úgy érezte: felülkerekedett. Ám éreztetni akarta: ő a Főnök a tömegközlekedés világában. A következő megállónál rászólt a fiúra:
- Szállj le, hülyegyerek!
A fiú némán, ellenkezés nélkül leszállt. Az adófizetők pénzén méregdrágán vásárolt új, mégis betegesen vánszorgó villamos továbbment. Kitekintettem az ablakon. A jegyeket, gondoltam, tényleg ellenőrizni kell, de nem kellene megállni e jegyellenőrzés szintjén, a bajok nem csak itt, legalul vannak, sőt, az igazi bajok elsősorban nem itt, hanem feljebb, sokkal feljebb! A fiú alakja egyre távolodott, de a problémák, kis honi világunkban is, úgy éreztem, egyre inkább közelednek.