Feltöltve: 2020-07-15 15:01:46
Megtekintve: 1366
Leányvásár, legényvásár
A leányvásár egy zenés színdarab címe, ami emlékeimből előugrott, pedig valószínűleg nem láttam sohasem, csak hallottam felőle, - vagy egy-két dalt hallottam belőle, a rádióból, valamikor?
No, ez mindegy is, mert ez a leányos és legényes történet nem csak leányvásárról és legényvásárról szól, hanem másról is, kezdetén Hagyma Jánosról, aki a világot járó vándorlegény volt, de volt neki miből a világot járnia, és elhatározta: addig járja a világot, amíg nem talál magának olyan feleségnek való leányt, aki az őszinte szót imádja.
Azt sokan állítják: ők az őszinte szót szeretik.
Hát én nem állítom, hogy nincsenek ilyen emberek, vannak, vannak, csak kérdés: mennyire szeretik az őszinte szót?
No és a teljes őszinteséget szeretik, vagy a teljesből csak annyit, amennyi a kedvükre való, és számukra kedvező?
Tény, hogy a világot járó Hagyma János olykor kicsit túlzásba vitte az őszinteséget, máskor viszont nagyon túlzásba.
Jó, jó, az igazat mondta, de a táltos paripa is elnyargalhat a rajta levő legénnyel, még ha az királyfi is, de egyébként Hagyma János nem is volt királyfi.
Legutóbb is mit mondott annak a szép grófkisasszonynak:
- Ön olyan szép, Mucinellácska, mint a Világ Legszebb Macskája, így teljesen felesleges minden találkozásunk előtt egy óráig cicomázással csinosítania magát, ami csak árt bűvös szépségének, és, ha cicahangon kényeskedik, hát az is egérriogató. Persze, kész volnék cicaként simogatni, de ez kikívánkozott belőlem. Okuljon belőle!
A grófkisasszonynak, Kengyelesenlengyeles Amáliának nagyon tetszett Hagyma János, annak parasztos neve ellenére, de ezekre a szavakra mégis felhúzta az orrát.
Hát, vannak ilyen sértődős leányok, de János mégis eltűnődött: eddig száz leánnyal találkozott, és egy sem szeretett bele az ő nagy őszinteségébe. Ez azt jelentette: törölnie kell őket a feleségjelöltek listájáról.
Törölte.
Most azonban remény ébredt a szívében, mert egy hárompúpú hegyhez érkezett. Az ritka! Kétpúpú hegy csak-csak, mint ahogy kétpúpos teve is van, sőt, az talán gyakoribb, mint az egypúpú, de hegy…
Leszállt a lóról Hagyma János a két hegypúp között, és messzelátójával lenézett a völgybe.
Mit látott a völgyben?
Nem! Nem szép leányt, de még csúnyát sem!
Viszont egy bájos nádfödeles házikót, amely mellett öreg apóka vágta a tűzifát, fiatalos fürgeséggel.
Nocsak! Szép kis parasztház, csak bele kell képzelni egy gyönyörű parasztkisasszonyt, aki imádja az őszinte szót. Meg kell kérdezni a leánytól: elalél-e a boldogságtól arra a gondolatra, hogy még Hagyma Jánosné is lehet, ha nem sértődős?
A történeteknek van egy ronda tulajdonságuk, nem mindig az történik bennük, amit a jó szándékú ember beléjük képzel!
Most is ez történt, mert mire János lelovagolt a völgybe, a házikóhoz, hát kiderült: abban nincs szép leány, hanem az előbb még fürgén fát vágó ember nyög az ágyban, azzal: ő haldoklik. Gyógyítsa meg őt a legény, akkor elárulja, hogy hol van a kincs. Az ő Nagy Kincse!
Azt mondta neki Hagyma János:
- Öregapám, akár öreg, akár nem is annyira öreg még, de nálam rossz fát tett a tűzre, ami nem is ég! Láttam a hegyről, hogy miként vágja a fát, hát az nem vallott haldoklóra, de egy hazugságra igen, és nekem hazugok pénze, kincse nem kell, mert arra is hazugság tapad! Ha még továbbra is itt haldoklik, akkor ebből a haldoklásból kigyógyítom, de az nagyon fog fájni!
A furcsán viselkedő öregember erre kiugrott az ágból, nevetett, és azt mondta:
- Jól beszélsz, fiam, legény vagy a talpadon! Szereted a fácánsültet?
A legény bevallotta: szereti.
Az öregember helyeselt:
- Én is szeretem! Ám, sajnos, az nincsen. Ám mindjárt hozatok nyúlpecsenyét! Bandiii!
Jött Bandi, aki egy ízléstelenül öltözködő törpe volt, sárga rövidnadrágban, hupikék ingben, és közölte:
- Répa Úr! A nyúlpecsenyét megettem, utólagos engedelmével, de hozok két adag sült fácánt!
Így hát mégis lett fácán, tálon.
Evés, ivás után azt mondta ez a Répa János Jánosnak:
- Fiam! Én is János, te is János, egyet elárulok már most! Én a Nagy kincsem alatt a saját leányomat értettem, Répa Katinkát, aki hozzád való leány, csak a hibátok nem közös. Te túlzottan őszinte vagy, ő meg túlzottan mutogatja nagy eszét. Nektek ki kell gyógyítanotok egymást ezekből a túlzásokból!
Azt kérdezed: akkor miért játszottam el ezt a haldoklást? Hát nekem is kell egy kis színház, szegény ember vízzel főz, magának.
Hanem, tudod, te János, kárpótollak ezért a kis csalafinta jelenetért!
Itt Répa János elővett egy picike rézkürtöt és belefújt. Igen fülsértő hangja volt a kürtnek, de arra előjött egy medve, egy róka, egy kutya, egy macska, meg egy egér.
Azt mondta Répa János:
- Ezek nem közönséges állatok. Ha ezeknek felteszel egy kérdést, hogy igaz-e ez, vagy az, akkor, ha nem igaz, mind a fejüket rázzák. Ha meg igaz, mind bólogatnak. Ha nem teljesen igaz, akkor csak az állatok egy része rázza a fejét. Kivétel az egérke, Kerekfülüke, mert az csupán egyet tud, de az sem semmi: kételkedni! Ha kételkedik abban, amit hall, akkor azt mondja: - Cin! Cin!
Répa János az állatok felé fordult, és azt kérdezte:
- Rendes legény ez a Hagyma János?
Minden állat bólogatott, az egérke nem, de nem is cincogott kételkedően.
Ekkor Répa János azt kérdezte:
- Rendes ember vagyok én?
Itt már csak három állat bólogatott, a macska a fejét rázta.
Répa János elmagyarázta:
- Engem már nem tartanak olyan jónak, a cica ellenem szavazott, de némi joggal, mivel téged is megtréfáltalak azzal a haldoklási jelenettel, és az nem volt szép. Persze, a cica, Feketefarkincás, kicsit azért is haragszik rám, mert nem engedem meg neki, hogy kergesse Kerekfülűkét, az egeret.
No, egy szó, mint száz, ezekkel a kedves állatokkal, keresd fel a leányom, Répa Katinkát, nedveshegyi kastélyában! Itt egy térkép, de az állatok is tudják az utat. Az egy különc leány. Te meg egy különc legény vagy. A két különc egymásba szerethet. Leányvásár, legényvásár, jobb jó haszon a rossz kárnál!
Hát jött is előbb-utóbb a nedveshegyi kastély, megjelent Répa Katinka is.
Az olyan szép volt, még két mókus is úgy bámult le rá a kastély előtti egyik tölgyfáról, hogy majdnem lepottyantak.
Hanem az állatok láttán Katinka egyből átlátta: ezt a legényt az ő apja küldhette, az ő leánysága nagy veszedelmére. Eddig egy legénynél sem pirult el, mindegyikra ő pirított rá, tudatlanságáért, voltak már talán százan is, akik pórul jártak, de most, Hagyma János láttán, elkezdett leányszíve táltosodni, és olyan vörös lett az arca, mint a főtt rák.
Azt mondta a legénynek, miután az illően bemutatkozott:
- Nálam százkérdéses vizsga, buta legény mehet vissza! Nem adom oda a kezem, csak annak, aki olyan okos, mint én, mert én nem akarok férjem mellett száz évig tanító nénis feleség lenni!
Hát Répa Katinka olyan gyönyörű volt, hogy arra Hagyma János szíve is úgy dobogott, mint az üstdob, ha nagyon ütik!
János vizsgája azonban nem sikerült, mert a leány által feltett száz kérdés közül csak kilencven kilencre tudott helyes választ adni. A századikra nem, igaz, az olyan nehéz volt, hogy arra Répa Katinka sem tudta a választ, de azért feltalálta magát, mert János válaszára rávágta:
- Nem jó, nem ló! Ön csak annyira okos, mint én, és én nem tudnék ilyen férjre felnézni! Lenézni igen, de az nem elég ahhoz, hogy a kezem megkaphassa. Már száz legényt kikosaraztam, vagy csak kilencven kilencet? Nem kap Ön leánykezet nálam, de még csintalan palacsintát sem sütök, sem Önnek, sem az állatainak.
Ám Kerekfülüke azt mondta erre: - Cin-cin!
János, bár belevörösödött, azért nem esett a feje lágyára, és hallotta az egércincogást is.
Azt mondta a leánynak:
- Te egy gyönyörűséges, de szörnyűséges kis boszorka vagy, és olyan butuska, akit még a kutya sem ugat meg rendesen! Először is: még nem kértem meg a kezed, igaz, meg fogom kérni, de mit nyargalászol előre azzal a túl gyors ítélettel! Egy értelmes leány tudja, hogy a legpompásabb rózsa is idővel elkezdi hullatni a sziromleveleit. Jó, te még nem hullatod, de gondolkodj! Okos viselkedés ez?
A leány erre elnevette magát, és azt mondta:
- Jó! Sütök nektek háromféle palacsintát: csinosan csintalant, ínyenccel incselkedőt, meg magától szájba menőt. A háromféle palacsintáért csak tőled kérek három csókot, az állataidtól nem. Mondd nekem: - Szeretlek te buta lány, lehet, vissza is csókolsz talán?
Hagyma János azonban így szólt:
- Én igazmondó vagyok nagy őszinteségemben, és így nem nevezhetlek buta lánynak, különben is, úgy látom, hogy kezd megjönni az eszed! Te viszont mondd nekem: - Nálam is ott szerelem, te kis túlzó esztelen! Itt a kezem, a tiéd, de három csók nem elég!
A leány azonban szintén kezdett másképpen vélekedni:
- Nem nevezhetlek esztelennek, ily túlzások rossz helyre mennek! Ám most már jöhet a számtalan csók, s kezedbe teszem e két kacsót! Ám kell egy hét, hogy megismerjelek, a szerelem bármint siet!
No és van egy kikötésem: nem nézel be a konyhába, még ha a szakácsnőm százszor szépségesebb is, mint én! Ellakhatsz a padláson, ott szépen huhog a bagoly, és az ablakon besüt este, meg éjjel, a holdvilág is. Az állataid ellesznek, nem először vannak itt, ismernek itt minden zugot, még a zugpókokat is!
Hát János nem unatkozott az egy hét alatt, vette a szerszámokat, átnézte az egész kastélyt, ahol kellett, ott javítgatta, ahol nem, ott magában dicséretet dörmögött.
Be próbált nézni a konyhába is, ahol esetleg szebb leány süt-főz, szakácsnőként, mint Répa Katinka?
Nem próbált, mert így okoskodott:
- Répa Katinka olyan szép, hogy őt szépségben a szakácsnője nem tudja legyőzni, és okos is, ha a szakácsnője őt szépségversenyben legyőzné, akkor nem ezt a tilalmat mondta volna, hanem mást eszelt volna ki. Az én hűségemet akarja próbára tenni!
Meg is kérdezte erről az állatokat: igaz-e?
Azok mind nagyon bólogattak, de azután mind rohantak, mert a konyhából kigurult egy tálalóasztalka, tálakkal, azokon meg a háromféle palacsintával: a csinosan csintalannal, az ínyenccel incselkedővel, meg a magától szájba ugróval.
Hát az állatok mind megették, pillanatok alatt, az összes palacsintát, csak egyet, a magától szájba ugrók közül, sikerült Jánosnak a saját szájába ugrasztania. Az olyan jó volt, mint az édes álom, amelyben sok mézet csurgattak nagy csuporból a hatalmas karaj vajas kenyérre!
Kérdezte azonban az állatokat, akik elették előle a többi palacsintát, mind:
- Szép volt ez, ahogyan viselkedtetek?
Az állatok bűnbánóan rázták a fejüket. Nem volt szép, de ezek csodapalacsinták!
Hát, amikor letelt az egy hét, Répa Katinka megfogta János kezét. Olyan szorosan, mintha el sem akarná engedni, de igaztevően, mert nem is akarta elengedni, amíg János két keze legénykéz.
Megérkezett a leány apja, Répa János is, nevetett:
- Téged, János, megfogtak, nem lesz többé legénynap!
Ezt János nem bánta, de tágra kerekült mindkét szeme, amikor kinyílt a konyhaajtó, és kiugrott három szörny. A szakácsnő: Szörny Szemtelenke, a szakácsnő férje, Szörny Elemelemde, és kis szörny fiuk, Szörny Mindenbebelemenke!
Hát azok olyan csúnyácskák, de kedvesen szeretetre méltóak voltak, és olyan nevetségesek, mindenkit jókedvre derítőek, hogy Jánosnak egyből megtetszettek. Azt mondta:
- Ezek olyan szörnyen szépek! No és miként főzőcskéztek! Nagy kézrázás,, nagy dicséret, de jók voltak mind az étkek!
Hát, nem csak az étkek voltak továbbra is jók a nedveshegyi kastélyban, János és Katinka házasságkötése után is, hanem szem nem maradt szárazon az örömkönnyektől, amikor később megszületett Hagyma Jancsika, meg Hagyma Katinka, meg Hagyma Pistike, meg Hagyma Évike, meg Hagyma Ilonka.
A Szörny-család is két új szörnyecskével gyarapodott.
A sok gyerek úgy viselkedett, mint a legtöbb gyerek, hol jó volt, hol meg kevésbé jó, csak az állatokkal történt egy különös varázslat.
Amikor János megkérdezte este őket: jók voltak-e a gyerekek, hát mind, mindig, nagyon bólogattak.
János eltűnődött: mit kell érteni egy gyereknél a jóság fogalmán?
Felesége, született Répa Katinka, viszont ennek láttán elmosolyodott, és megcsókolta férjét:
- Hát azt, hogy a jó gyerek nem olyan rossz, mint az ördög!
(2020)
Illusztráció: Pixabay.
No, ez mindegy is, mert ez a leányos és legényes történet nem csak leányvásárról és legényvásárról szól, hanem másról is, kezdetén Hagyma Jánosról, aki a világot járó vándorlegény volt, de volt neki miből a világot járnia, és elhatározta: addig járja a világot, amíg nem talál magának olyan feleségnek való leányt, aki az őszinte szót imádja.
Azt sokan állítják: ők az őszinte szót szeretik.
Hát én nem állítom, hogy nincsenek ilyen emberek, vannak, vannak, csak kérdés: mennyire szeretik az őszinte szót?
No és a teljes őszinteséget szeretik, vagy a teljesből csak annyit, amennyi a kedvükre való, és számukra kedvező?
Tény, hogy a világot járó Hagyma János olykor kicsit túlzásba vitte az őszinteséget, máskor viszont nagyon túlzásba.
Jó, jó, az igazat mondta, de a táltos paripa is elnyargalhat a rajta levő legénnyel, még ha az királyfi is, de egyébként Hagyma János nem is volt királyfi.
Legutóbb is mit mondott annak a szép grófkisasszonynak:
- Ön olyan szép, Mucinellácska, mint a Világ Legszebb Macskája, így teljesen felesleges minden találkozásunk előtt egy óráig cicomázással csinosítania magát, ami csak árt bűvös szépségének, és, ha cicahangon kényeskedik, hát az is egérriogató. Persze, kész volnék cicaként simogatni, de ez kikívánkozott belőlem. Okuljon belőle!
A grófkisasszonynak, Kengyelesenlengyeles Amáliának nagyon tetszett Hagyma János, annak parasztos neve ellenére, de ezekre a szavakra mégis felhúzta az orrát.
Hát, vannak ilyen sértődős leányok, de János mégis eltűnődött: eddig száz leánnyal találkozott, és egy sem szeretett bele az ő nagy őszinteségébe. Ez azt jelentette: törölnie kell őket a feleségjelöltek listájáról.
Törölte.
Most azonban remény ébredt a szívében, mert egy hárompúpú hegyhez érkezett. Az ritka! Kétpúpú hegy csak-csak, mint ahogy kétpúpos teve is van, sőt, az talán gyakoribb, mint az egypúpú, de hegy…
Leszállt a lóról Hagyma János a két hegypúp között, és messzelátójával lenézett a völgybe.
Mit látott a völgyben?
Nem! Nem szép leányt, de még csúnyát sem!
Viszont egy bájos nádfödeles házikót, amely mellett öreg apóka vágta a tűzifát, fiatalos fürgeséggel.
Nocsak! Szép kis parasztház, csak bele kell képzelni egy gyönyörű parasztkisasszonyt, aki imádja az őszinte szót. Meg kell kérdezni a leánytól: elalél-e a boldogságtól arra a gondolatra, hogy még Hagyma Jánosné is lehet, ha nem sértődős?
A történeteknek van egy ronda tulajdonságuk, nem mindig az történik bennük, amit a jó szándékú ember beléjük képzel!
Most is ez történt, mert mire János lelovagolt a völgybe, a házikóhoz, hát kiderült: abban nincs szép leány, hanem az előbb még fürgén fát vágó ember nyög az ágyban, azzal: ő haldoklik. Gyógyítsa meg őt a legény, akkor elárulja, hogy hol van a kincs. Az ő Nagy Kincse!
Azt mondta neki Hagyma János:
- Öregapám, akár öreg, akár nem is annyira öreg még, de nálam rossz fát tett a tűzre, ami nem is ég! Láttam a hegyről, hogy miként vágja a fát, hát az nem vallott haldoklóra, de egy hazugságra igen, és nekem hazugok pénze, kincse nem kell, mert arra is hazugság tapad! Ha még továbbra is itt haldoklik, akkor ebből a haldoklásból kigyógyítom, de az nagyon fog fájni!
A furcsán viselkedő öregember erre kiugrott az ágból, nevetett, és azt mondta:
- Jól beszélsz, fiam, legény vagy a talpadon! Szereted a fácánsültet?
A legény bevallotta: szereti.
Az öregember helyeselt:
- Én is szeretem! Ám, sajnos, az nincsen. Ám mindjárt hozatok nyúlpecsenyét! Bandiii!
Jött Bandi, aki egy ízléstelenül öltözködő törpe volt, sárga rövidnadrágban, hupikék ingben, és közölte:
- Répa Úr! A nyúlpecsenyét megettem, utólagos engedelmével, de hozok két adag sült fácánt!
Így hát mégis lett fácán, tálon.
Evés, ivás után azt mondta ez a Répa János Jánosnak:
- Fiam! Én is János, te is János, egyet elárulok már most! Én a Nagy kincsem alatt a saját leányomat értettem, Répa Katinkát, aki hozzád való leány, csak a hibátok nem közös. Te túlzottan őszinte vagy, ő meg túlzottan mutogatja nagy eszét. Nektek ki kell gyógyítanotok egymást ezekből a túlzásokból!
Azt kérdezed: akkor miért játszottam el ezt a haldoklást? Hát nekem is kell egy kis színház, szegény ember vízzel főz, magának.
Hanem, tudod, te János, kárpótollak ezért a kis csalafinta jelenetért!
Itt Répa János elővett egy picike rézkürtöt és belefújt. Igen fülsértő hangja volt a kürtnek, de arra előjött egy medve, egy róka, egy kutya, egy macska, meg egy egér.
Azt mondta Répa János:
- Ezek nem közönséges állatok. Ha ezeknek felteszel egy kérdést, hogy igaz-e ez, vagy az, akkor, ha nem igaz, mind a fejüket rázzák. Ha meg igaz, mind bólogatnak. Ha nem teljesen igaz, akkor csak az állatok egy része rázza a fejét. Kivétel az egérke, Kerekfülüke, mert az csupán egyet tud, de az sem semmi: kételkedni! Ha kételkedik abban, amit hall, akkor azt mondja: - Cin! Cin!
Répa János az állatok felé fordult, és azt kérdezte:
- Rendes legény ez a Hagyma János?
Minden állat bólogatott, az egérke nem, de nem is cincogott kételkedően.
Ekkor Répa János azt kérdezte:
- Rendes ember vagyok én?
Itt már csak három állat bólogatott, a macska a fejét rázta.
Répa János elmagyarázta:
- Engem már nem tartanak olyan jónak, a cica ellenem szavazott, de némi joggal, mivel téged is megtréfáltalak azzal a haldoklási jelenettel, és az nem volt szép. Persze, a cica, Feketefarkincás, kicsit azért is haragszik rám, mert nem engedem meg neki, hogy kergesse Kerekfülűkét, az egeret.
No, egy szó, mint száz, ezekkel a kedves állatokkal, keresd fel a leányom, Répa Katinkát, nedveshegyi kastélyában! Itt egy térkép, de az állatok is tudják az utat. Az egy különc leány. Te meg egy különc legény vagy. A két különc egymásba szerethet. Leányvásár, legényvásár, jobb jó haszon a rossz kárnál!
Hát jött is előbb-utóbb a nedveshegyi kastély, megjelent Répa Katinka is.
Az olyan szép volt, még két mókus is úgy bámult le rá a kastély előtti egyik tölgyfáról, hogy majdnem lepottyantak.
Hanem az állatok láttán Katinka egyből átlátta: ezt a legényt az ő apja küldhette, az ő leánysága nagy veszedelmére. Eddig egy legénynél sem pirult el, mindegyikra ő pirított rá, tudatlanságáért, voltak már talán százan is, akik pórul jártak, de most, Hagyma János láttán, elkezdett leányszíve táltosodni, és olyan vörös lett az arca, mint a főtt rák.
Azt mondta a legénynek, miután az illően bemutatkozott:
- Nálam százkérdéses vizsga, buta legény mehet vissza! Nem adom oda a kezem, csak annak, aki olyan okos, mint én, mert én nem akarok férjem mellett száz évig tanító nénis feleség lenni!
Hát Répa Katinka olyan gyönyörű volt, hogy arra Hagyma János szíve is úgy dobogott, mint az üstdob, ha nagyon ütik!
János vizsgája azonban nem sikerült, mert a leány által feltett száz kérdés közül csak kilencven kilencre tudott helyes választ adni. A századikra nem, igaz, az olyan nehéz volt, hogy arra Répa Katinka sem tudta a választ, de azért feltalálta magát, mert János válaszára rávágta:
- Nem jó, nem ló! Ön csak annyira okos, mint én, és én nem tudnék ilyen férjre felnézni! Lenézni igen, de az nem elég ahhoz, hogy a kezem megkaphassa. Már száz legényt kikosaraztam, vagy csak kilencven kilencet? Nem kap Ön leánykezet nálam, de még csintalan palacsintát sem sütök, sem Önnek, sem az állatainak.
Ám Kerekfülüke azt mondta erre: - Cin-cin!
János, bár belevörösödött, azért nem esett a feje lágyára, és hallotta az egércincogást is.
Azt mondta a leánynak:
- Te egy gyönyörűséges, de szörnyűséges kis boszorka vagy, és olyan butuska, akit még a kutya sem ugat meg rendesen! Először is: még nem kértem meg a kezed, igaz, meg fogom kérni, de mit nyargalászol előre azzal a túl gyors ítélettel! Egy értelmes leány tudja, hogy a legpompásabb rózsa is idővel elkezdi hullatni a sziromleveleit. Jó, te még nem hullatod, de gondolkodj! Okos viselkedés ez?
A leány erre elnevette magát, és azt mondta:
- Jó! Sütök nektek háromféle palacsintát: csinosan csintalant, ínyenccel incselkedőt, meg magától szájba menőt. A háromféle palacsintáért csak tőled kérek három csókot, az állataidtól nem. Mondd nekem: - Szeretlek te buta lány, lehet, vissza is csókolsz talán?
Hagyma János azonban így szólt:
- Én igazmondó vagyok nagy őszinteségemben, és így nem nevezhetlek buta lánynak, különben is, úgy látom, hogy kezd megjönni az eszed! Te viszont mondd nekem: - Nálam is ott szerelem, te kis túlzó esztelen! Itt a kezem, a tiéd, de három csók nem elég!
A leány azonban szintén kezdett másképpen vélekedni:
- Nem nevezhetlek esztelennek, ily túlzások rossz helyre mennek! Ám most már jöhet a számtalan csók, s kezedbe teszem e két kacsót! Ám kell egy hét, hogy megismerjelek, a szerelem bármint siet!
No és van egy kikötésem: nem nézel be a konyhába, még ha a szakácsnőm százszor szépségesebb is, mint én! Ellakhatsz a padláson, ott szépen huhog a bagoly, és az ablakon besüt este, meg éjjel, a holdvilág is. Az állataid ellesznek, nem először vannak itt, ismernek itt minden zugot, még a zugpókokat is!
Hát János nem unatkozott az egy hét alatt, vette a szerszámokat, átnézte az egész kastélyt, ahol kellett, ott javítgatta, ahol nem, ott magában dicséretet dörmögött.
Be próbált nézni a konyhába is, ahol esetleg szebb leány süt-főz, szakácsnőként, mint Répa Katinka?
Nem próbált, mert így okoskodott:
- Répa Katinka olyan szép, hogy őt szépségben a szakácsnője nem tudja legyőzni, és okos is, ha a szakácsnője őt szépségversenyben legyőzné, akkor nem ezt a tilalmat mondta volna, hanem mást eszelt volna ki. Az én hűségemet akarja próbára tenni!
Meg is kérdezte erről az állatokat: igaz-e?
Azok mind nagyon bólogattak, de azután mind rohantak, mert a konyhából kigurult egy tálalóasztalka, tálakkal, azokon meg a háromféle palacsintával: a csinosan csintalannal, az ínyenccel incselkedővel, meg a magától szájba ugróval.
Hát az állatok mind megették, pillanatok alatt, az összes palacsintát, csak egyet, a magától szájba ugrók közül, sikerült Jánosnak a saját szájába ugrasztania. Az olyan jó volt, mint az édes álom, amelyben sok mézet csurgattak nagy csuporból a hatalmas karaj vajas kenyérre!
Kérdezte azonban az állatokat, akik elették előle a többi palacsintát, mind:
- Szép volt ez, ahogyan viselkedtetek?
Az állatok bűnbánóan rázták a fejüket. Nem volt szép, de ezek csodapalacsinták!
Hát, amikor letelt az egy hét, Répa Katinka megfogta János kezét. Olyan szorosan, mintha el sem akarná engedni, de igaztevően, mert nem is akarta elengedni, amíg János két keze legénykéz.
Megérkezett a leány apja, Répa János is, nevetett:
- Téged, János, megfogtak, nem lesz többé legénynap!
Ezt János nem bánta, de tágra kerekült mindkét szeme, amikor kinyílt a konyhaajtó, és kiugrott három szörny. A szakácsnő: Szörny Szemtelenke, a szakácsnő férje, Szörny Elemelemde, és kis szörny fiuk, Szörny Mindenbebelemenke!
Hát azok olyan csúnyácskák, de kedvesen szeretetre méltóak voltak, és olyan nevetségesek, mindenkit jókedvre derítőek, hogy Jánosnak egyből megtetszettek. Azt mondta:
- Ezek olyan szörnyen szépek! No és miként főzőcskéztek! Nagy kézrázás,, nagy dicséret, de jók voltak mind az étkek!
Hát, nem csak az étkek voltak továbbra is jók a nedveshegyi kastélyban, János és Katinka házasságkötése után is, hanem szem nem maradt szárazon az örömkönnyektől, amikor később megszületett Hagyma Jancsika, meg Hagyma Katinka, meg Hagyma Pistike, meg Hagyma Évike, meg Hagyma Ilonka.
A Szörny-család is két új szörnyecskével gyarapodott.
A sok gyerek úgy viselkedett, mint a legtöbb gyerek, hol jó volt, hol meg kevésbé jó, csak az állatokkal történt egy különös varázslat.
Amikor János megkérdezte este őket: jók voltak-e a gyerekek, hát mind, mindig, nagyon bólogattak.
János eltűnődött: mit kell érteni egy gyereknél a jóság fogalmán?
Felesége, született Répa Katinka, viszont ennek láttán elmosolyodott, és megcsókolta férjét:
- Hát azt, hogy a jó gyerek nem olyan rossz, mint az ördög!
(2020)
Illusztráció: Pixabay.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!