Kicsike ország volt az, ahol Mindentfelfaló Ferdinánd király uralkodott.

Tulajdonképpen két faluból állt csak, Kutyafalvából és Macskafalvából, - meg a királyi Várból, utóbbitól sokat vártak egyesek és végtelenül naivul, - de a semminél sokkal kevesebbet azért meg is kapták! Az sem semmi, mert a semminél sokkal kevesebb!

Mindentfelfaló Ferdinánd király már majdnem mindent felfalt, neki falazó falánk, családias várőrsége segítségével, de azért kíváncsi volt: ha nem lesz már semmi felfalni való, mert minden az ő királyi családjáé lesz, akkor is dicsérik majd őt, mint házi szentet, a kutyafalvi és macskafalvi házakban?

Utóbbit Nemestemafejemre Ferenc varázslótól tudakolta, aki igen lebecsülte Ferdinánd király szellemi képességeit a becsület mezején, bár azt kellően lebecsülni meg egy varázsló sem volt képes, egyszer-kétszer azonban azt mondta:
- Nagy tolvaj ez a koronás fő, elismerem, még az isten szemét is kilopná vagy ellopatná, de voltak a történelemben néhányszor e téren már nála nagyobbak is!

Ne kutassuk most, hogy igaza volt-e a varázslónak!

Mindentfelfaló Ferdinánd király gyakori levélbeli kérdezgetéseit a varázsló megunta, ami nem volt nehéz neki, mert e koronás fő ostobaságait előzőleg is igen mérsékelten kedvelte, és visszaírta:
- Király, akinek Feleségét az Ég ilyen koronás fővel verte meg, addig biztosan uralkodni fogsz, amíg nem üt meg a GUTA, vagy, amíg a királyság népe olyan BUTA, amilyennek isten nem is teremtette, csak önképzéssel lett azzá…

Ezzel a válasszal Mindentfelfaló Ferdinánd elégedett volt, mert úgy gondolta: keresztes prófétáit kellően megvesztegette, házi cselédei is megkapták imáikért és szenteskedéseikért a markukba azt, ami nekik járt, és az imákba foglalt észveszejtő Szeretet is megteszi a magáét…

Nos, sokféle szeretet van.

Nem, nem, - a macskákat Kutyafalván sem gyűlölték, és a kutyákat sem Macskafalván! Egyes esetekben ugyan a kutya-macska barátságok érdekeken alapultak, - de hát mi az, ami teljesen érdekmentes?

Na, igen, itt kell bevallani a titkot, ami köztudott, csak hát mindenki úgy tesz, mintha erről semmit sem tudna, és még az imamalmot forgató nénének is van hozzá elég ereje: úgy csináljon, mintha százszorosan naiv lenne, pedig talán egyszeresen sem az…

A két falu, Kutyafalva és Macskafalva, gyűlölte egymást, méghozzá nem is érdekből, hiszen Mindentfelfaló Ferdinánd király mindkét falunak, virágnyelven kifejezve is, sokat vétett, - hanem egy különös Szeretetből, a Gyűlölet Szeretetéből! Őszintén, nem érdekből!

Méghozzá közös, csak a másik falura értendő, jelszóval: „DÖGÖLJÖN MEG A SZOMSZÉD TEHENE IS!”.

Mindentfelfaló Fedinánd király elkobozta a kutyafalvi szegény népség tehenét. Ennek a macskafalviak örültek, itt még csak a Káröröm Szeretetéből.

Ám hamarosan ugyanilyen tehénelkobzás történt a macskafalvi szegény népségnél is.

No, most minek örülhettek, mit szerethettek a macskafalviak?

Talán összefogott a két falu?

Nem, dehogy! A macskafalviak annak örültek, azzal vigasztalódtak: a kutyafalviakra is rájárt a rúd!

A kutyafalviak pedig azt szerették, hogy a királynál a macskafalviak is megjárták!

Mindkét helyen fellángolt egy különös Szeretet: a Gyűlölet Szeretete! Nem a Rosszat Tevőt gyűlölték, az helyes lett volna a sok rossz miatt, - hanem egymást!

Mindentfelfaló Ferdinánd király viszont, hozzá hű nyelvű udvaroncaival együtt, a markába röhögött.

Egyszer fordult elő ilyen Szerelmetes Gyűlölet esete?

Nem, hanem nagyon sokszor. A kecskével pótolt tehénhiány után a kecskékkel, majd pedig…

Volt azonban abban az egyáltalán nem különös országban egy bolond, aki nem udvari bolond volt, hanem csak a Becsület Bolondja, és így szólt:
- Ha a királyt nem is fogja megütni a GUTA, azért Kutyafalva és Macskafalva népsége arra, hogy ilyen BUTA, még ráfizethet, annak ellenére is: már eddig a gatyáját is ráfizette!

Hát, ugye, ez is előfordulhat.

Volt már olyan, hogy HÍD épült egy jobb jövőbe, - de olyan is, amikor sok híd leszakadt. Utóbbinál sok szív megszakadt, és sok ember került olyan állapotba, hogy tőle már nem lehetett, nem, hogy ép, de semmilyen gondolatot sem kívánni.

Halott már nem tud gondolkodni, - de halála elgondolkodtathatja azokat az élőket, akik még tudnak gondolkodni.

A Folyó, igaz, akkor is folyt tovább, itt is, meg ott is, az a kanyargós másik Folyó, amelyet bizonyos királyi Érdek úgy igyekszik elfelejtetni…

Utóbbi is szomorú mese, - mert egyáltalán nem mese, az sem!

(2020)

A képen:
A budai vár 1493-ban, a Nürnbergi Krónikában, készítette: Michel Wolgemut, Wilhelm Pleydenwurf, forrás: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/ca/Buda_1493.jpg