Feltöltve: 2020-06-09 16:54:35
Megtekintve: 1383
Mindig legyőzheti-e az ész a szívet?
Hol volt, hol nem, volt egy birodalom, nagyon nagy hegyekkel, hatalmas erdőkkel, itt-ott a végtelen felé futó rétekkel, mezőkkel, hangos és csendes patakokkal, álmodozó tavakkal, meg egy királlyal, aki tényleg nagyon okos volt, bár eszének elismerését, - ez is az okosságához tartozott? – fegyvereseivel is biztosította, így nem mert kételkedni benne senki sem. Tudom, sok ilyen király volt és van a történelemben, ha nem is mindig királynak nevezik őket, - de én most csak Tűzönvízenát Sasos Károly királyról emlékezem meg.
Tűzönvízenát Sasos Károly király kedvenc mondása az lett:
- AZ ÉSZ MINDIG LEGYŐZI A SZÍVET! ÉLES ÉSZ KELL, NEM SZÍVES SZIVESSÉG!
Hát a király sokszor ünnepeltette nagy eszét, és nem csak udvaroncaival, hanem a köznéppel is, volt ám zászlólobogtatás, kövér ökrök sütögetése nyárson, és hatalmas feliratok hirdették, de meg szónokok is:
„AZ ÉSZ MINDIG LEGYŐZI A SZÍVET!”
Az a kisfiú, aki olvasni még nem tudott, de a szónok szavát jól hallotta az első sorban, az ész örökös győzelméről a szív felett, nem kiáltotta, csak csendesen megjegyezte:
- A király bácsi téved.
A csendes megjegyzést azonban néhányan hallották, sőt, maga a király is, mert éppen arrafelé tartotta a jobbfülét.
A fiúcska szülei megijedték, úgy gondolták, hogy jobb egy kis füllentés, mint a bizonytalan idejű várfogság, rögtön megjegyezték azt, ami távolról sem volt igaz: kisfiuk nem épelméjű.
A király tényleg nagyon okos volt, és talán megelégedett volna a kisfiú szüleinek ezzel a magyarázatával, de az udvaroncok nagyon felizgatták magukat a fiúcska megjegyzésén. A felizgatott udvaronc pedig sok mindent megmozgathat.
Puttonyombabeleteszem Márton, a fő hoppmester azt mondta:
- Kisfiúként kételkedik, később ebből baj lehet itt, mert minden kisfiú megnőhet!
Másnapra eltűnt a kisfiú, szüleivel együtt.
A király azonban csak nevetett, azt mondta az aggódóaknak:
- Ez a fiúcska tettével az én kedvenc mondásom igazságát bizonyította be! Hiszen mivel tudott megszökni egy ennyire őrzött helyről, ráadásul szüleivel együtt? Nyilván NEM A SZÍVE segítségével, hanem az ESZÉVEL! Az ÉSZÉ lett itt is a győzelem!
Hát, ugye, olykor az idő másodpercei is számítanak, de van úgy, hogy húsz év is csak lubickolás a nem egészen tiszta állóvízben.
Ám a következő húsz év némi változást hozott: meghalt a király, és addigra kisleánya pedig megnőtt, a nagyszámú udvari testőrség felesküdött a meghalt király leányára, Tűzönvízenát Sasos Amalindára, mert az is sok észt örökölt az apjától, meg az észen kívül egyéb dolgokat is.
Amalinda lett az uralkodó, a királynő, és ezzel a birodalom igen megszépült a trónon, mert Amalinda nem csak eszes volt, hanem szépségesen szép is.
A szép királynő a szépséges Természetet is szerette, erdőket, mezőket, hegyeket.
Persze, nem egyedül ment ilyen helyekre, hanem válogatott katonáival, akik előbb körülvették az erdőt, utána átfésülték, gondosabban, mint ahogy a leggondosabb leányok szoktak fésülködni, és utána tapintatosan visszahúzódtak az erdőszélekre, minden oldalon, mert a királynő szerette a Természetet, de úgy, ha azt egyedül élvezheti, az udvaroncok fecsegése nélkül, ilyenkor még hű katonái tekintetét sem kívánta.
No, úgy látszik, minden átfésülésben, fésülködésben lehet picike hiba, mert egy terebélyes tölgyfa alatt Amalinda éles szeme egy alvó embert vett észre.
Éles szem kellett hozzá, mert az alvó ember terepszínű ruházata olyan tökéletes volt, amilyent csak egyes állatok tudnak a természetben megvalósítani, szokott környezetükben.
Az alvó igen csinos fiatalembernek látszott, és nem volt nála fegyver. Nagyon fáradt lehetett, talán messziről jöhetett.
Amalinda nem volt félénk királynő és megtetszett neki az alvó legény, de tudni akarta: gyáva-e vagy bátor, igazmondó-e vagy hazug?
Felébresztette és azt mondta neki:
- Én vagyok a királyné! Ha szülésnapod van, akkor nem végeztetlek ki! Nem félsz?
Azt mondta a legény:
- Én meg Fenyőmagos János vagyok, nem mindig legény a talpamon, mert most de elaludtam! Születésnapom egyébként van, de ha ki akar végeztetni a Méltóságos Királynő, akkor egy csókot kérek előtte, nem, mint királynőtől, hanem mint szépséges leánytól! Utóbbi, hogy szépséges tény, mint ahogy az is: születésnapom van! Egyébként a Méltóságos Királynőnek is van születésnapja, nem csak nekem, mert mindenkinek, aki megszületett, van, mindig, csak, ha már meghalt, akkor lesz belőle holt, és akkor születésnapjára is azt mondják: volt.
Ezt a királynő magyarázatként elfogadta, és még inkább tetszett neki az eszes legény, de azt mondta:
- Én még ártatlan leány vagyok, királynőként, és nem vagyok csókosztogató, ráadásul ismeretlen legényeknek.
Itt egy kis ezüstsípot vett elő, már jöttek is a katonák, körülfogták a legényt, de Amalinda azt mondta nekik:
- Ne a börtönbe vigyétek, hanem a palota egyik szobájából csináljatok neki börtönszobát, és ne bántsátok, csak őrizzétek!
Amikor a királyné visszatért a palotába, hívatta a legényt, ezt a Jánost. Két őr odakísérte elébe.
Azt mondta Amalinda:
- Három próba elé állítalak, mint a mesében szokták. Ha tényleg olyan ügyes és eszes vagy, mint gondolom, ép bőrrel is szabadulhatsz! Van errefelé egy rejtélyes liba-, kacsa-, meg tyúkeltüntető. Nem tudni, hogy róka-e vagy ember, vagy valamiféle más tolvaj. Semmi nyom nem marad utána. Persze, a levegőből is jöhet a tolvaj, de azt is figyeltetem. Nézz utána, de úgy, hogy megtaláld! Utána jelentkezz nálam.
Elengedték Jánost, de figyeltették. Ám azt nem tudták meg, hogy miként jött rá a dolog nyitjára.
Pár nap múlva jelentette:
- Felséges Királynő, a szárnyasokat egy különös róka lopkodja. Nagyon ravasz! Képes arra, hogy a saját nyomait eltűntesse, magát árnyékokba burkolja, és a Csuklyáshegy tetején van a lakása, de hat kis rókája van, és azt kérem a Felséges Királynőtől, hogy ne bántsa a rókacsaládot, ha elfogja, csak száműzze a birodalmon kívüli vadonba!
- Ha térden állva kéred, akkor teljesítem! – mondta Amalinda.
János letérdelt:
- Térden állva kérem, a Királynő szépséges lábai előtt!
Amalinda tudta, hogy gyönyörű lábai vannak, de azért jólesett neki az elismerés.
Olyannyira jólesett, hogy két nap múlva megint hívatta Jánost, és így szólt hozzá:
- A városban van egy rejtélyes kút. Sok fejtörést okozott: miért hoz csak bút? Körülötte más kutak bőven adnak vizet, de ebben az egyben alig van víz. Miért? Ha megtudod, jelentkezz!
János kötélen leengedett a kút sekély vizébe egy üveget, és az így szerzett vízmintát elvitte a vizek tudósához, Vizariusz Buzgáriusz Mátyáshoz. Meghallgatta a tudós véleményét, és máris ment a királynéhoz.
Most már magától letérdelt Amalinda előtt, és a királynő örült János szemeinek, amelyeken látta: tetszik ő ennek a fura legénynek!
Azt mondta János:
- Abban a kútban, a tudós Vizariusz Buzgáriusz Mátyás, aki ehhez jól ért, a vízminta alapján állapította meg ezt, a vízben levő anyagokból, apró élőlényekből, növényekből, csak esővíz van. Ez csak úgy lehet, hogy a kutat alul befalazták, szigetelték. Az ok nem lehetett akármi. Ha értő szemű embereket küld a Felséges Királynő a kút aljára, kibonthatják alul a kutat, és megoldódhat a rejtély.
Így lett.
Kiderült: a kút alján, befalazottan, nagy hordóba jól bezártan. sokféle kincs van, - elbűvölően gyönyörű ékszerek.
Megörült Amalinda, mert ilyen gyönyörű ékszerei, bár sok ékszere volt, még eddig nem is voltak. Elkezdte törni a fejét: minek a kiderítésével bízza meg ezt az eszes és ügyes legényt, akit most már gyakrabban szeretett volna látni.
Megint hívatta, és amikor János letérdelt előtte, még királynői kezét is csókra nyújtotta.
Azt mondta:
- Nagy rejtély, hogy miként tud úgy elbújni egy bagoly a palota körül, hogy esténként huhoghasson, ha tizenkét baglyokhoz értő, hű emberem hónapokon keresztül vizsgálta, és máig sem tudott itt egyetlen baglyot sem találni. Ha te, bölcs bagolyként, megtalálod, számíthatsz a hálámra!
Hát ez már nehezebb feladat volt, de János tudta: nem csak valódi bagoly huhoghat, hanem álbagoly is. Igaz, bagolyszakértőket nem könnyű becsapni, de hát még a rigófüttyöt is lehet jól utánozni! Persze, olyan jól, hogy a rigót megtévessze, hát annyira talán nem…
Ám János kiderítette a dolgot, jelentette a királynőnek, aki már egészen bizalmasan a kezét nyújtotta kézcsókra a térdeplő legénynek:
- Felséges Királynő! Nem bagoly huhog esténként, hanem egyet-kettőt huhog egy picike törpe. Kinek huhog? A felséges királynő törpe udvarhölgyének, Tölgyerdős Amáliának. Ha egymásba szeretnek, amire bíztató jelek utalnak, akkor a született kis törpegyerekek a palota kis díszei lehetnek, vidámságot hozhatnak a mindennapokba.
Azt mondta erre Amalinda:
- Te legény, te olyan eszes vagy, hogy talán akkor viselkednék okosan, ha mindjárt kivégeztetnélek, mert, ha nem, akár a koronámra is szemet vethetsz! Miért vagyok képtelen kiadni a parancsot erre?
János elmosolyodott:
- Én vagyok az egykori kisfiú, aki szüleivel együtt megszökött Édesapád, a király jól őrzött birodalmából, mert előzőleg kiszaladt a száján: „A király bácsi téved”. Én ugyanis, kisgyermekként, arra gondoltam: az ész nem feltétlenül ellensége a szívnek, és a szív sem mindig árt az észnek. Egymás szövetségesei is lehetnek. Ám bevallom, Felséges Királynő, hogy beléd szerettem. Ha nem szeretsz, inkább végeztess ki! Én nem a koronád akarom, hanem a te szíved szerelmét!
Amalinda eltűnődött, látszott, benne az ész és a szív küzd egymással.
Végül azt kérdezte:
- Ha megkapsz engem, feleségként, akkor megmaradhat a koronám, és férjként hűséges alattvalóm leszel? Nem fogja ez bántani férfi önérzeted?
János nevetett:
- Ha kicsit bántja is, majd kibírom, mert nagyon szeretlek. Nem a koronád kell, hanem a szíved! Nos, akkor kivégeztetsz, vagy férjeddé teszel?
A királynő erre átölelte Jánost, és megcsókolta. Erre János csóközönnel válaszolt, amit Amalinda úgy fogadott, mint a szomjas föld az éltető esőt.
Az esküvő és a lakodalom után eljött a pillanat, amikor Amalinda férje fülébe súgta a csókok után:
- Jobb feleségnek lenni, mint királynőnek, de azért a koronát megtartom! A gyermekeink pedig kapják meg Apám vezetéknevét!
Így is lett. A kis Amalindát, a kis Jánost, meg a kis Károlyt egyaránt Tűzönvízenát Sasos gyerekeknek hívták.
Hát, hogy ezek a kis királyfiak, meg a kis királykisasszony milyen remekül eljátszottak a törpe házaspár megszületett kis törpéivel!
(2020)
Illusztráció: Pixabay.
Tűzönvízenát Sasos Károly király kedvenc mondása az lett:
- AZ ÉSZ MINDIG LEGYŐZI A SZÍVET! ÉLES ÉSZ KELL, NEM SZÍVES SZIVESSÉG!
Hát a király sokszor ünnepeltette nagy eszét, és nem csak udvaroncaival, hanem a köznéppel is, volt ám zászlólobogtatás, kövér ökrök sütögetése nyárson, és hatalmas feliratok hirdették, de meg szónokok is:
„AZ ÉSZ MINDIG LEGYŐZI A SZÍVET!”
Az a kisfiú, aki olvasni még nem tudott, de a szónok szavát jól hallotta az első sorban, az ész örökös győzelméről a szív felett, nem kiáltotta, csak csendesen megjegyezte:
- A király bácsi téved.
A csendes megjegyzést azonban néhányan hallották, sőt, maga a király is, mert éppen arrafelé tartotta a jobbfülét.
A fiúcska szülei megijedték, úgy gondolták, hogy jobb egy kis füllentés, mint a bizonytalan idejű várfogság, rögtön megjegyezték azt, ami távolról sem volt igaz: kisfiuk nem épelméjű.
A király tényleg nagyon okos volt, és talán megelégedett volna a kisfiú szüleinek ezzel a magyarázatával, de az udvaroncok nagyon felizgatták magukat a fiúcska megjegyzésén. A felizgatott udvaronc pedig sok mindent megmozgathat.
Puttonyombabeleteszem Márton, a fő hoppmester azt mondta:
- Kisfiúként kételkedik, később ebből baj lehet itt, mert minden kisfiú megnőhet!
Másnapra eltűnt a kisfiú, szüleivel együtt.
A király azonban csak nevetett, azt mondta az aggódóaknak:
- Ez a fiúcska tettével az én kedvenc mondásom igazságát bizonyította be! Hiszen mivel tudott megszökni egy ennyire őrzött helyről, ráadásul szüleivel együtt? Nyilván NEM A SZÍVE segítségével, hanem az ESZÉVEL! Az ÉSZÉ lett itt is a győzelem!
Hát, ugye, olykor az idő másodpercei is számítanak, de van úgy, hogy húsz év is csak lubickolás a nem egészen tiszta állóvízben.
Ám a következő húsz év némi változást hozott: meghalt a király, és addigra kisleánya pedig megnőtt, a nagyszámú udvari testőrség felesküdött a meghalt király leányára, Tűzönvízenát Sasos Amalindára, mert az is sok észt örökölt az apjától, meg az észen kívül egyéb dolgokat is.
Amalinda lett az uralkodó, a királynő, és ezzel a birodalom igen megszépült a trónon, mert Amalinda nem csak eszes volt, hanem szépségesen szép is.
A szép királynő a szépséges Természetet is szerette, erdőket, mezőket, hegyeket.
Persze, nem egyedül ment ilyen helyekre, hanem válogatott katonáival, akik előbb körülvették az erdőt, utána átfésülték, gondosabban, mint ahogy a leggondosabb leányok szoktak fésülködni, és utána tapintatosan visszahúzódtak az erdőszélekre, minden oldalon, mert a királynő szerette a Természetet, de úgy, ha azt egyedül élvezheti, az udvaroncok fecsegése nélkül, ilyenkor még hű katonái tekintetét sem kívánta.
No, úgy látszik, minden átfésülésben, fésülködésben lehet picike hiba, mert egy terebélyes tölgyfa alatt Amalinda éles szeme egy alvó embert vett észre.
Éles szem kellett hozzá, mert az alvó ember terepszínű ruházata olyan tökéletes volt, amilyent csak egyes állatok tudnak a természetben megvalósítani, szokott környezetükben.
Az alvó igen csinos fiatalembernek látszott, és nem volt nála fegyver. Nagyon fáradt lehetett, talán messziről jöhetett.
Amalinda nem volt félénk királynő és megtetszett neki az alvó legény, de tudni akarta: gyáva-e vagy bátor, igazmondó-e vagy hazug?
Felébresztette és azt mondta neki:
- Én vagyok a királyné! Ha szülésnapod van, akkor nem végeztetlek ki! Nem félsz?
Azt mondta a legény:
- Én meg Fenyőmagos János vagyok, nem mindig legény a talpamon, mert most de elaludtam! Születésnapom egyébként van, de ha ki akar végeztetni a Méltóságos Királynő, akkor egy csókot kérek előtte, nem, mint királynőtől, hanem mint szépséges leánytól! Utóbbi, hogy szépséges tény, mint ahogy az is: születésnapom van! Egyébként a Méltóságos Királynőnek is van születésnapja, nem csak nekem, mert mindenkinek, aki megszületett, van, mindig, csak, ha már meghalt, akkor lesz belőle holt, és akkor születésnapjára is azt mondják: volt.
Ezt a királynő magyarázatként elfogadta, és még inkább tetszett neki az eszes legény, de azt mondta:
- Én még ártatlan leány vagyok, királynőként, és nem vagyok csókosztogató, ráadásul ismeretlen legényeknek.
Itt egy kis ezüstsípot vett elő, már jöttek is a katonák, körülfogták a legényt, de Amalinda azt mondta nekik:
- Ne a börtönbe vigyétek, hanem a palota egyik szobájából csináljatok neki börtönszobát, és ne bántsátok, csak őrizzétek!
Amikor a királyné visszatért a palotába, hívatta a legényt, ezt a Jánost. Két őr odakísérte elébe.
Azt mondta Amalinda:
- Három próba elé állítalak, mint a mesében szokták. Ha tényleg olyan ügyes és eszes vagy, mint gondolom, ép bőrrel is szabadulhatsz! Van errefelé egy rejtélyes liba-, kacsa-, meg tyúkeltüntető. Nem tudni, hogy róka-e vagy ember, vagy valamiféle más tolvaj. Semmi nyom nem marad utána. Persze, a levegőből is jöhet a tolvaj, de azt is figyeltetem. Nézz utána, de úgy, hogy megtaláld! Utána jelentkezz nálam.
Elengedték Jánost, de figyeltették. Ám azt nem tudták meg, hogy miként jött rá a dolog nyitjára.
Pár nap múlva jelentette:
- Felséges Királynő, a szárnyasokat egy különös róka lopkodja. Nagyon ravasz! Képes arra, hogy a saját nyomait eltűntesse, magát árnyékokba burkolja, és a Csuklyáshegy tetején van a lakása, de hat kis rókája van, és azt kérem a Felséges Királynőtől, hogy ne bántsa a rókacsaládot, ha elfogja, csak száműzze a birodalmon kívüli vadonba!
- Ha térden állva kéred, akkor teljesítem! – mondta Amalinda.
János letérdelt:
- Térden állva kérem, a Királynő szépséges lábai előtt!
Amalinda tudta, hogy gyönyörű lábai vannak, de azért jólesett neki az elismerés.
Olyannyira jólesett, hogy két nap múlva megint hívatta Jánost, és így szólt hozzá:
- A városban van egy rejtélyes kút. Sok fejtörést okozott: miért hoz csak bút? Körülötte más kutak bőven adnak vizet, de ebben az egyben alig van víz. Miért? Ha megtudod, jelentkezz!
János kötélen leengedett a kút sekély vizébe egy üveget, és az így szerzett vízmintát elvitte a vizek tudósához, Vizariusz Buzgáriusz Mátyáshoz. Meghallgatta a tudós véleményét, és máris ment a királynéhoz.
Most már magától letérdelt Amalinda előtt, és a királynő örült János szemeinek, amelyeken látta: tetszik ő ennek a fura legénynek!
Azt mondta János:
- Abban a kútban, a tudós Vizariusz Buzgáriusz Mátyás, aki ehhez jól ért, a vízminta alapján állapította meg ezt, a vízben levő anyagokból, apró élőlényekből, növényekből, csak esővíz van. Ez csak úgy lehet, hogy a kutat alul befalazták, szigetelték. Az ok nem lehetett akármi. Ha értő szemű embereket küld a Felséges Királynő a kút aljára, kibonthatják alul a kutat, és megoldódhat a rejtély.
Így lett.
Kiderült: a kút alján, befalazottan, nagy hordóba jól bezártan. sokféle kincs van, - elbűvölően gyönyörű ékszerek.
Megörült Amalinda, mert ilyen gyönyörű ékszerei, bár sok ékszere volt, még eddig nem is voltak. Elkezdte törni a fejét: minek a kiderítésével bízza meg ezt az eszes és ügyes legényt, akit most már gyakrabban szeretett volna látni.
Megint hívatta, és amikor János letérdelt előtte, még királynői kezét is csókra nyújtotta.
Azt mondta:
- Nagy rejtély, hogy miként tud úgy elbújni egy bagoly a palota körül, hogy esténként huhoghasson, ha tizenkét baglyokhoz értő, hű emberem hónapokon keresztül vizsgálta, és máig sem tudott itt egyetlen baglyot sem találni. Ha te, bölcs bagolyként, megtalálod, számíthatsz a hálámra!
Hát ez már nehezebb feladat volt, de János tudta: nem csak valódi bagoly huhoghat, hanem álbagoly is. Igaz, bagolyszakértőket nem könnyű becsapni, de hát még a rigófüttyöt is lehet jól utánozni! Persze, olyan jól, hogy a rigót megtévessze, hát annyira talán nem…
Ám János kiderítette a dolgot, jelentette a királynőnek, aki már egészen bizalmasan a kezét nyújtotta kézcsókra a térdeplő legénynek:
- Felséges Királynő! Nem bagoly huhog esténként, hanem egyet-kettőt huhog egy picike törpe. Kinek huhog? A felséges királynő törpe udvarhölgyének, Tölgyerdős Amáliának. Ha egymásba szeretnek, amire bíztató jelek utalnak, akkor a született kis törpegyerekek a palota kis díszei lehetnek, vidámságot hozhatnak a mindennapokba.
Azt mondta erre Amalinda:
- Te legény, te olyan eszes vagy, hogy talán akkor viselkednék okosan, ha mindjárt kivégeztetnélek, mert, ha nem, akár a koronámra is szemet vethetsz! Miért vagyok képtelen kiadni a parancsot erre?
János elmosolyodott:
- Én vagyok az egykori kisfiú, aki szüleivel együtt megszökött Édesapád, a király jól őrzött birodalmából, mert előzőleg kiszaladt a száján: „A király bácsi téved”. Én ugyanis, kisgyermekként, arra gondoltam: az ész nem feltétlenül ellensége a szívnek, és a szív sem mindig árt az észnek. Egymás szövetségesei is lehetnek. Ám bevallom, Felséges Királynő, hogy beléd szerettem. Ha nem szeretsz, inkább végeztess ki! Én nem a koronád akarom, hanem a te szíved szerelmét!
Amalinda eltűnődött, látszott, benne az ész és a szív küzd egymással.
Végül azt kérdezte:
- Ha megkapsz engem, feleségként, akkor megmaradhat a koronám, és férjként hűséges alattvalóm leszel? Nem fogja ez bántani férfi önérzeted?
János nevetett:
- Ha kicsit bántja is, majd kibírom, mert nagyon szeretlek. Nem a koronád kell, hanem a szíved! Nos, akkor kivégeztetsz, vagy férjeddé teszel?
A királynő erre átölelte Jánost, és megcsókolta. Erre János csóközönnel válaszolt, amit Amalinda úgy fogadott, mint a szomjas föld az éltető esőt.
Az esküvő és a lakodalom után eljött a pillanat, amikor Amalinda férje fülébe súgta a csókok után:
- Jobb feleségnek lenni, mint királynőnek, de azért a koronát megtartom! A gyermekeink pedig kapják meg Apám vezetéknevét!
Így is lett. A kis Amalindát, a kis Jánost, meg a kis Károlyt egyaránt Tűzönvízenát Sasos gyerekeknek hívták.
Hát, hogy ezek a kis királyfiak, meg a kis királykisasszony milyen remekül eljátszottak a törpe házaspár megszületett kis törpéivel!
(2020)
Illusztráció: Pixabay.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!