Öröm is utazott már
velem, és bánat is.
Mindkettő őszintén szólt,
egyik sem volt hamis.

Az öröm elbúcsúzott.
A bánat itt maradt.
A sors feltett az égre
közöny-csillagokat.

Fájó test eltűnődik,
de mit tehet, szegény?
Mit ér örömtelenben
könnycseppes költemény?

Vonat visz sötét tájon.
Jelzőfény elmaradt.
S az öröm hová vitt el
Szépség-csillagokat?

Öröm is volt tanítóm.
Tanított bánat is.
Vonat visz, táj mutatja
saját bánatait.

Úttárs tűnő élet,
és készülő halál,
és öröm állomáson
e vonat meg nem áll.

Ember? Csacskán tudatlan
tudós is, hit, ha ott:
létezik örök élet,
halhatatlan halott.

Ó, útitársam, Bánat!
Értőn szemembe nézz:
a költemény-varázslat
legyen igaz Egész!

Igaz szó alig kell már, -
de ne törődj bele!
A vers a Végtelennek
vég-sorsú gyermeke.

A sors felrakott égre
közöny-csillagokat,
de Végtelen visz, együtt,
valót és igazat.

(2020)

Illusztráció: Pixabay.