Feltöltve: 2020-05-14 15:27:44
Megtekintve: 1353
A csókkérő paloták
Miként jutott Bátran János, Mincula nevű cicájával, arra a távoli, hegyes tájra, ahol még erdő sem volt a hegyek kőkoponyáján, csak itt-ott bokrok?
Hát ez kalandok egymást űző sora volt, hosszú volna kitérni rá, de most itt voltak.
János tarisznyája kiürült. Azt mondta neki a cica:
- Ha üres a tarisznyád, tedd bele a Minculád! Szeretnék úriasan utazni!
- Hű, azt kényelemszerető egérvadász bajuszod! – méltatlankodott János. Neked négy lábad van, nekem csak kettő, mégis velem akarod cipeltetni magad?
Ám úgy szerette cicáját, hogy mégis beletette, vitte.
Éhes volt János. Ám az éhség csak éhség, annál rosszabb a szomjúság. Voltak azonban ott fura levelű tüskés bokrok, gondolta, azok leveleit rágcsálja. Azokban is kell lennie némi nedvnek, bár jobb volna forrást vagy patakot találni.
Hát jobb lett volna, de nem talált. Felfelé is nézegetett, az égre, mert, ha eső jönne, akkor az is megoldás lehetne. Levette a kalapját, mutogatta felfelé, de fent az égi hatalom aludt, vagy nem értette János kérését, - vagy talán ki akarta próbálni: meddig bírja a legény a víznélküliséget?
Ha forrást, patakot, vagy más vizet tartalmazó helyet nem is talált János, valami még örömteljesebb dolgot igen: egy csinos kis palotát. Csak három tornya volt ugyan, de az ember ne akarjon egy ilyen kopár hegyekkel telerakott vidéken mindjárt héttornyúra lelni.
Bekopogtatott a díszes vaskapun.
Kinyílt egy idő után a kapu, és ott volt egy csinos leány. János vizet kért, kissé telhetetlenül egy nagy pohárral, bár igen udvariasan.
Azt mondta a csinos leány:
- Egy csók a pohár víz ára, mert itt a víz nagyon drága!
Nos, biztosan vannak legények, akik egy csinos leánytól nem sajnálnának egy pohár vízért egy csókot, de János másképpen vélekedett:
- Kedves Kisasszony, Ön nagyon csinos, azt sem tagadom le, hogy nagyon tetszik, de én megfogadtam: az első csók a szívszerelmemé. Hát lehet, hogy Ön lesz a szívszerelmem, de most még nem az. Nem kívánhatja, hogy szomjan haljak, mert akkor én bizony inkább a hűségnél maradok, és jövendőbelimé az első csók!
A cica kinyávogott a tarisznyából:
- Nekem hozz egy tál tejet, fogok neked egeret! Így fizetek a tejért, okos lány ilyet megért!
A csinos leány, úgy látszik, okos volt, mert mindjárt hozott a cicának egy tál tejet. Az rögtön benyelvelte, a leány meg azt mondta:
- Én nem kérek egeret, ingyen kaptad a tejet!
Még meg is simogatta a fehér cica buksiján a fekete foltot. Ezt követően becsapta János előtt a palota kapuját, de úgy, hogy az akkorát dörrent, mint egy ágyú.
- Nálad siker, nálam kudarc! – ismerte el János. A cica nem vigasztalta, visszaugrott a tarisznyába, ott összegömbölyödött. Később, elalvás előtt, mégis megszánta gazdáját, és kinyávogta a tarisznyából:
- Elhiszed a kudarcod, mert nem láttad az arcot! Ha meg láttad, hát nem jól, és ezért miaózol!
Rágcsálta a bokorról szedett leveleket János, mutogatta kalapját az égnek, esőt kérően, de hiába. Forrás nem fakadt, patak nem sietett elébük, János cifra szavakra fakadt volna, de arról is letett, mert semmiféle szópatak nem segíthet a szomjúságon, sőt, még egy hatalmas, örvényes szófolyam sem.
Ha forrást, patakot, vagy más vizet tartalmazó helyet nem is talált János, valami még örömteljesebb dolgot, némi útkanyargás után, megint igen: egy szép kis palotát. Ennek is csak három tornya volt ugyan, de az ember ne akarjon egy ilyen kopár hegyekkel telerakott vidéken mindjárt héttornyúra lelni.
Bekopogtatott a díszes vaskapun.
Kinyílt egy idő után a kapu, és ott volt egy nagyon szép leány. Szebb volt, mint az első palota leánya. János vizet kért, kissé telhetetlenül egy nagy pohárral, bár igen udvariasan.
Azt mondta a szépséges leány:
- Kap, ha ajka arcomhoz ér! Ennyit friss víz talán megér! Egy baráti puszika, attól nem lesz nyuszi! Na? Az még nem csók: ígéret, - arra nem jön ítélet!
Nos, biztosan vannak legények, akik egy csinos leánytól nem sajnálnának egy pohár vízért egy arcra adott csókot, de János másképpen vélekedett:
- Kedves Kisasszony, Ön nagyon szépséges, nem tagadom, hogy dobogtatja látványa a szívemet, de én megfogadtam, hogy az első csók a szívszerelmemé, de még az első puszi is az arcára. Hát lehet, hogy Ön lesz a szívszerelmem, de most még nem az. Nem kívánhatja, hogy szomjan haljak, mert akkor én bizony inkább a hűségnél maradok, és jövendőbelimé az első csók, meg amellett az első puszi is, persze, akkor, ha mégsem halok szomjan!
A cica kinyávogott a tarisznyából:
- Nekem hozz egy tál tejet, fogok neked egeret! Így fizetek a tejért, okos lány ilyet megért!
A szépséges leány, úgy látszik, okos volt, mert mindjárt hozott a cicának egy tál tejet. Az rögtön benyelvelte, a leány meg azt mondta:
- Én nem kérek egeret, ingyen kaptad a tejet!
Még meg is simogatta a fehér cica buksiján a fekete foltot. Ezt követően becsapta János előtt a palota kapuját, de úgy, hogy az akkorát dörrent, mint egy ágyú, amit kétszer sütöttek el.
- Nálad siker, nálam kudarc! – ismerte el János. A cica nem vigasztalta, visszaugrott a tarisznyába, ott összegömbölyödött. Később, elalvás előtt, mégis megszánta gazdáját, és kinyávogta a tarisznyából:
- Elhiszed a kudarcod, mert nem láttad az arcot! Ha meg láttad, hát nem jól, és ezért miaózol!
Szomjas volt János, árnyékot keresett, de árnyékból is csak soványat talált, nem kövéret, mert a bokorárnyék nem olyan jó, mint egy nagy fáé. Leült az árnyékba, gondolkodott.
Milyen furcsa!
Mindét leányban, a csinosban is, a szépségesben is volt valami közös. A ruhájuk különbözött ugyan, mert az elsőn kék selyemruha volt, a másodikon zöld, de a szemük! No és mindkét palota csak háromtornyos volt, úgy látszik, hogy errefelé ilyeneket építenek. Egymást majmolják ezek a gazdagok, akik még egy pohár vizet is sajnálnak a vándoroktól. Persze, a cica tejet kapott, - jobban szeretik itt az állatokat, mint az embereket? Igaz, ami igaz, szép is az ő fehérbundás cicája, Mincula, azzal a fekete folttal a fején, de azért mégis…
Rágcsálta a bokorról szedett leveleket János, mutogatta kalapját az égnek, esőt kérően, de hiába. Forrás nem fakadt, patak nem sietett elébük, János cifra szavakra fakadt volna, de arról is letett, mert semmiféle szópatak nem segíthet a szomjúságon, de még egy hatalmas, örvényes szófolyam sem.
Ha forrást, patakot, vagy más vizet tartalmazó helyet nem is talált János, valami még örömteljesebb dolgot megint igen, harmadszor is: egy büszke kis palotát. Ennek is csak három tornya volt ugyan, de az ember ne akarjon egy ilyen kopár hegyekkel telerakott vidéken mindjárt héttornyúra lelni.
Bekopogtatott a díszes vaskapun.
Kinyílt egy idő után a kapu, és ott volt egy gyönyörű tündérleány. Szebb volt, mint az első két palota leánya, sőt, olyan szép, hogy a tündérek között is királykisasszony lehetett volna. János vizet kért, kissé telhetetlenül egy nagy pohárral, bár igen udvariasan.
Azt mondta a ragyogó szépségű tündérleány:
- Ha megcsókolja szoknyám szegélyét, ígérem, kap! Én meg nem szegnék ígéretet, bármit ígérek. Kap vizet. Esküszöm az Égnek!
Nos, biztosan vannak legények, akik egy tündérszépségű leánytól nem sajnálnának egy pohár vízért egy szoknyája szélére adott csókot, de még egy tucatot sem, ám János elkomorult:
- Kedves Tündérkisasszony! Ön légiesen égi Szépség, és a szívem már szállni akar Ön felé, mint a táltos csikó, ám én megfogadtam, hogy az első csók a szívszerelmemé, de még az első puszi is az arcára, és szoknyája szélére az első csók. Meg a többi is, utána! Hát lehet, hogy Ön lesz a szívszerelmem, de most még nem tudom teljesen: az-e vagy mégsem? Nem kívánhatja, hogy szomjan haljak tűnődésem közben, mert akkor én bizony inkább a hűségnél maradok, és jövendőbelimé az első csók, meg amellett az első puszi is, szoknyája szélére az első csók is, meg minden további csók is, persze, akkor, ha mégsem halok szomjan!
A cica kinyávogott a tarisznyából:
- Nekem hozz egy tál tejet, fogok neked egeret! Így fizetek fincsi tejért, okos leány ilyet megért!
A tündérleány, úgy látszik, okos volt, mert mindjárt hozott a cicának egy tál tejet. Az rögtön benyelvelte, a cica pedig szerényen azt nyávogta, hogy, ha libamájat is kapna, akkor két egeret is fogna neki a palotakamrában.
A leány is szerénykedett, azt mondta:
- Én nem kérek egeret, ingyen kaptad a tejet! Egérfogás szándék szép, de nem kérek egérkét!
Ám a tündérleány Jánossal már nem bánt ilyen enyhén:
- Ha a szoknyám szegélyére sem adsz csókot, hogy ne szegd meg még meg sem ismert szívszerelmednek adott hűséged, - akkor vigyen el az ördög!
Még meg is simogatta a fehér cica buksiján a fekete foltot. Ezt követően becsapta János előtt a palota kapuját, de úgy, hogy az akkorát dörrent, mint egy ágyú, amit háromszor sütöttek el.
- Nálad siker, nálam kudarc! – ismerte el János. A cica nem vigasztalta, visszaugrott a tarisznyába, ott összegömbölyödött. Később, elalvás előtt, mégis megszánta gazdáját, és kinyávogta a tarisznyából:
- Elhiszed a kudarcod, mert nem láttad az arcot! Ha meg láttad, hát nem jól, és ezért miaózol!
Leült János egy nagy szikla árnyékába, de ott sem volt hűvös, mert a nap túlfűtötte a sziklát. Tovább gondolkodott.
Milyen furcsa!
Mindhárom leányban, a csinosban is, a szépségesben, és a tündérien gyönyörűben is volt valami nagyon közös. A ruhájuk különbözött ugyan, mert az elsőn kék selyemruha volt, a másodikon zöld, a harmadikon piros, - de a szemük! No és mindhárom palota csak háromtornyos volt, úgy látszik, hogy errefelé ilyeneket építenek. Egymást majmolják ezek a gazdagok, akik még egy pohár vizet is sajnálnak a vándoroktól. Persze, a cica tejet kapott, - jobban szeretik itt az állatokat, mint az embereket? Igaz, ami igaz, szép is az ő fehérbundás cicája, Mincula, azzal a fekete folttal a fején, de azért mégis… Érthetetlen viszont, hogy egy leány egy megtagadott csók miatt ne adjon a vándorlegénynek egy pohár vizet, haragból… Haragból? A palota ajtaját ugyan becsapták, de most, hogy jobban utánagondol, a szemükben mintha öröm villant volna fel, egyre nagyobb… Vagy képzelődik?
Mit is mondott a tündérleány? Azt, hogy vigye el őt az ördög! Ám ezt mérgesen mondta? Mintha nem olyan hangon tette volna, hanem inkább boldogan… Mindegy most már, bolond egy táj ez, itt nem élhet az ő ismeretlen szívszerelme… Az nemcsak gyönyörű, hanem jószívű, kedves…
Amíg így tűnődött, a cica kinyávogott a tarisznyából:
- Tejeltek e leányok, de nem volt libamáj ott? Hát, ekkora palota, s nem a libamáj hona? Szép lányok - és nagy libák? Itt valami hamisság! Mit cicaszív várva vár, tálon csinos libamáj!
Elaludt volna János, de megjelent a tündérleány által beígért ördög! Hát milyen fura bubaság! Ez is leány volt, - és milyen csúnya!
Arca egy varangyos békához hasonlított, rücskös volt, ráncos. Fekete ruhában volt, szoknyája meg gyűrött, mintha kutya szájából húzták volna ki. Kezének ujjairól karmok lógtak le, az egyik már megunta a lógást, és le is esett. Az ördögleány púpos is volt, és mindkét lábára sántított, ami nem könnyű dolog, mármint két lábra sántítani.
Ám nem az ördögleány volt az igazi csoda, hanem János szíve!
Amint meglátta a leányt, nagyot ugrott, azaz dobbantott ez a legényszív, majd pedig vad vágtába kezdett, és János azt kiáltotta az ördögleánynak:
- Én megbolondultam! Három szép leánytól minden csókot megtagadtam, neked meg annyi csókot adnék, hogy azt ki sem tudnám mondani!
Az ördögleány boldogan elmosolyodott:
- Én még nem kaptam eddig egy csókot sem, mert egy legényt sem vittem a pokolba, te vagy az első, de azt hiszem: a bolondul adott csókok lehetnek a legjobbak. Ne csak akarj csókot adni, hanem adj is!
János nem kérette magát, úgy összevissza csókolta az ördögleányt, nem csak az ajkán, arcán, ruháján, hogy az fergeteges csókzuhatag volt.
Ezt követően a leány boldogan mondta:
- No, ez jólesett a szívemnek! Most már mehetünk!
Mincula, a cica, úgy látszik, nem volt eléggé romantikus rokona az oroszlánnak, mert a csókzuhatag alatt is valami libamájfélét emlegetett, bár később már libacombbal is beérte volna…
- Igen! Mehetünk! – mondta az ördöglány elégedetten. Ez jólesett, majd megismételjük!
- Igen, ott is megismételjük, a pokolban! – jelentette ki János.
- A pokolban? – csodálkozott az ördöglány. Minek mennénk a pokolba? Természetesen az esküvőre megyünk!
- Kinek az esküvőjére? – nézett nagyot János.
- Természetesen a miénkre! – válaszolt a leány. Már négyszer is megkérted a kezem, én vagyok Merészszívű Éva, és te nagyon hűségesen viselkedtél, nevedhez méltóan, Bátor János! Büszke vagyok rád! Hűséges férj lesz belőled, belőlem meg hűséges feleség!
- Megkértem a kezed? Négyszer is? – csodálkozott János.
- A tekinteteddel! – mondta a leány. Ez itt így szokás. Először csinos voltam, utána szép, még utána gyönyörű, legvégül pedig látszatra csúnya, de a szívem már akkor kinyitotta a kapuját, amikor a palotakaput becsaptam előtted!
Ekkor Éva levetette ördögálarcát, és megjelent János előtt a világszép tündér!
Az esküvő alatt nem kívánatos dolog is történt, de hát ilyen az élet, még esküvői napon is! Mincula cica ugyanis az egész esküvői szertartás alatt így nyávogott:
- Hol van az a libamáj, - nincs itt, és ez hiba már! Ha lesz cicaesküvőm, az ilyesmit nem tűröm! Sokféle máj, hús és hal, lakodalmas így nyaral! Lakodalom kell előbb, tudja minden cicahölgy!
Ám az esküvőt követő lakodalmon a cica is megvigasztalódott. Volt ugyan ott némi összetűzése egy kövér kutyával, de az ebé csak a kolbász vége lett, a nagyobb része a cicáé.
(2020)
Az illusztrációt DORA WIESZT készítette.
Hát ez kalandok egymást űző sora volt, hosszú volna kitérni rá, de most itt voltak.
János tarisznyája kiürült. Azt mondta neki a cica:
- Ha üres a tarisznyád, tedd bele a Minculád! Szeretnék úriasan utazni!
- Hű, azt kényelemszerető egérvadász bajuszod! – méltatlankodott János. Neked négy lábad van, nekem csak kettő, mégis velem akarod cipeltetni magad?
Ám úgy szerette cicáját, hogy mégis beletette, vitte.
Éhes volt János. Ám az éhség csak éhség, annál rosszabb a szomjúság. Voltak azonban ott fura levelű tüskés bokrok, gondolta, azok leveleit rágcsálja. Azokban is kell lennie némi nedvnek, bár jobb volna forrást vagy patakot találni.
Hát jobb lett volna, de nem talált. Felfelé is nézegetett, az égre, mert, ha eső jönne, akkor az is megoldás lehetne. Levette a kalapját, mutogatta felfelé, de fent az égi hatalom aludt, vagy nem értette János kérését, - vagy talán ki akarta próbálni: meddig bírja a legény a víznélküliséget?
Ha forrást, patakot, vagy más vizet tartalmazó helyet nem is talált János, valami még örömteljesebb dolgot igen: egy csinos kis palotát. Csak három tornya volt ugyan, de az ember ne akarjon egy ilyen kopár hegyekkel telerakott vidéken mindjárt héttornyúra lelni.
Bekopogtatott a díszes vaskapun.
Kinyílt egy idő után a kapu, és ott volt egy csinos leány. János vizet kért, kissé telhetetlenül egy nagy pohárral, bár igen udvariasan.
Azt mondta a csinos leány:
- Egy csók a pohár víz ára, mert itt a víz nagyon drága!
Nos, biztosan vannak legények, akik egy csinos leánytól nem sajnálnának egy pohár vízért egy csókot, de János másképpen vélekedett:
- Kedves Kisasszony, Ön nagyon csinos, azt sem tagadom le, hogy nagyon tetszik, de én megfogadtam: az első csók a szívszerelmemé. Hát lehet, hogy Ön lesz a szívszerelmem, de most még nem az. Nem kívánhatja, hogy szomjan haljak, mert akkor én bizony inkább a hűségnél maradok, és jövendőbelimé az első csók!
A cica kinyávogott a tarisznyából:
- Nekem hozz egy tál tejet, fogok neked egeret! Így fizetek a tejért, okos lány ilyet megért!
A csinos leány, úgy látszik, okos volt, mert mindjárt hozott a cicának egy tál tejet. Az rögtön benyelvelte, a leány meg azt mondta:
- Én nem kérek egeret, ingyen kaptad a tejet!
Még meg is simogatta a fehér cica buksiján a fekete foltot. Ezt követően becsapta János előtt a palota kapuját, de úgy, hogy az akkorát dörrent, mint egy ágyú.
- Nálad siker, nálam kudarc! – ismerte el János. A cica nem vigasztalta, visszaugrott a tarisznyába, ott összegömbölyödött. Később, elalvás előtt, mégis megszánta gazdáját, és kinyávogta a tarisznyából:
- Elhiszed a kudarcod, mert nem láttad az arcot! Ha meg láttad, hát nem jól, és ezért miaózol!
Rágcsálta a bokorról szedett leveleket János, mutogatta kalapját az égnek, esőt kérően, de hiába. Forrás nem fakadt, patak nem sietett elébük, János cifra szavakra fakadt volna, de arról is letett, mert semmiféle szópatak nem segíthet a szomjúságon, sőt, még egy hatalmas, örvényes szófolyam sem.
Ha forrást, patakot, vagy más vizet tartalmazó helyet nem is talált János, valami még örömteljesebb dolgot, némi útkanyargás után, megint igen: egy szép kis palotát. Ennek is csak három tornya volt ugyan, de az ember ne akarjon egy ilyen kopár hegyekkel telerakott vidéken mindjárt héttornyúra lelni.
Bekopogtatott a díszes vaskapun.
Kinyílt egy idő után a kapu, és ott volt egy nagyon szép leány. Szebb volt, mint az első palota leánya. János vizet kért, kissé telhetetlenül egy nagy pohárral, bár igen udvariasan.
Azt mondta a szépséges leány:
- Kap, ha ajka arcomhoz ér! Ennyit friss víz talán megér! Egy baráti puszika, attól nem lesz nyuszi! Na? Az még nem csók: ígéret, - arra nem jön ítélet!
Nos, biztosan vannak legények, akik egy csinos leánytól nem sajnálnának egy pohár vízért egy arcra adott csókot, de János másképpen vélekedett:
- Kedves Kisasszony, Ön nagyon szépséges, nem tagadom, hogy dobogtatja látványa a szívemet, de én megfogadtam, hogy az első csók a szívszerelmemé, de még az első puszi is az arcára. Hát lehet, hogy Ön lesz a szívszerelmem, de most még nem az. Nem kívánhatja, hogy szomjan haljak, mert akkor én bizony inkább a hűségnél maradok, és jövendőbelimé az első csók, meg amellett az első puszi is, persze, akkor, ha mégsem halok szomjan!
A cica kinyávogott a tarisznyából:
- Nekem hozz egy tál tejet, fogok neked egeret! Így fizetek a tejért, okos lány ilyet megért!
A szépséges leány, úgy látszik, okos volt, mert mindjárt hozott a cicának egy tál tejet. Az rögtön benyelvelte, a leány meg azt mondta:
- Én nem kérek egeret, ingyen kaptad a tejet!
Még meg is simogatta a fehér cica buksiján a fekete foltot. Ezt követően becsapta János előtt a palota kapuját, de úgy, hogy az akkorát dörrent, mint egy ágyú, amit kétszer sütöttek el.
- Nálad siker, nálam kudarc! – ismerte el János. A cica nem vigasztalta, visszaugrott a tarisznyába, ott összegömbölyödött. Később, elalvás előtt, mégis megszánta gazdáját, és kinyávogta a tarisznyából:
- Elhiszed a kudarcod, mert nem láttad az arcot! Ha meg láttad, hát nem jól, és ezért miaózol!
Szomjas volt János, árnyékot keresett, de árnyékból is csak soványat talált, nem kövéret, mert a bokorárnyék nem olyan jó, mint egy nagy fáé. Leült az árnyékba, gondolkodott.
Milyen furcsa!
Mindét leányban, a csinosban is, a szépségesben is volt valami közös. A ruhájuk különbözött ugyan, mert az elsőn kék selyemruha volt, a másodikon zöld, de a szemük! No és mindkét palota csak háromtornyos volt, úgy látszik, hogy errefelé ilyeneket építenek. Egymást majmolják ezek a gazdagok, akik még egy pohár vizet is sajnálnak a vándoroktól. Persze, a cica tejet kapott, - jobban szeretik itt az állatokat, mint az embereket? Igaz, ami igaz, szép is az ő fehérbundás cicája, Mincula, azzal a fekete folttal a fején, de azért mégis…
Rágcsálta a bokorról szedett leveleket János, mutogatta kalapját az égnek, esőt kérően, de hiába. Forrás nem fakadt, patak nem sietett elébük, János cifra szavakra fakadt volna, de arról is letett, mert semmiféle szópatak nem segíthet a szomjúságon, de még egy hatalmas, örvényes szófolyam sem.
Ha forrást, patakot, vagy más vizet tartalmazó helyet nem is talált János, valami még örömteljesebb dolgot megint igen, harmadszor is: egy büszke kis palotát. Ennek is csak három tornya volt ugyan, de az ember ne akarjon egy ilyen kopár hegyekkel telerakott vidéken mindjárt héttornyúra lelni.
Bekopogtatott a díszes vaskapun.
Kinyílt egy idő után a kapu, és ott volt egy gyönyörű tündérleány. Szebb volt, mint az első két palota leánya, sőt, olyan szép, hogy a tündérek között is királykisasszony lehetett volna. János vizet kért, kissé telhetetlenül egy nagy pohárral, bár igen udvariasan.
Azt mondta a ragyogó szépségű tündérleány:
- Ha megcsókolja szoknyám szegélyét, ígérem, kap! Én meg nem szegnék ígéretet, bármit ígérek. Kap vizet. Esküszöm az Égnek!
Nos, biztosan vannak legények, akik egy tündérszépségű leánytól nem sajnálnának egy pohár vízért egy szoknyája szélére adott csókot, de még egy tucatot sem, ám János elkomorult:
- Kedves Tündérkisasszony! Ön légiesen égi Szépség, és a szívem már szállni akar Ön felé, mint a táltos csikó, ám én megfogadtam, hogy az első csók a szívszerelmemé, de még az első puszi is az arcára, és szoknyája szélére az első csók. Meg a többi is, utána! Hát lehet, hogy Ön lesz a szívszerelmem, de most még nem tudom teljesen: az-e vagy mégsem? Nem kívánhatja, hogy szomjan haljak tűnődésem közben, mert akkor én bizony inkább a hűségnél maradok, és jövendőbelimé az első csók, meg amellett az első puszi is, szoknyája szélére az első csók is, meg minden további csók is, persze, akkor, ha mégsem halok szomjan!
A cica kinyávogott a tarisznyából:
- Nekem hozz egy tál tejet, fogok neked egeret! Így fizetek fincsi tejért, okos leány ilyet megért!
A tündérleány, úgy látszik, okos volt, mert mindjárt hozott a cicának egy tál tejet. Az rögtön benyelvelte, a cica pedig szerényen azt nyávogta, hogy, ha libamájat is kapna, akkor két egeret is fogna neki a palotakamrában.
A leány is szerénykedett, azt mondta:
- Én nem kérek egeret, ingyen kaptad a tejet! Egérfogás szándék szép, de nem kérek egérkét!
Ám a tündérleány Jánossal már nem bánt ilyen enyhén:
- Ha a szoknyám szegélyére sem adsz csókot, hogy ne szegd meg még meg sem ismert szívszerelmednek adott hűséged, - akkor vigyen el az ördög!
Még meg is simogatta a fehér cica buksiján a fekete foltot. Ezt követően becsapta János előtt a palota kapuját, de úgy, hogy az akkorát dörrent, mint egy ágyú, amit háromszor sütöttek el.
- Nálad siker, nálam kudarc! – ismerte el János. A cica nem vigasztalta, visszaugrott a tarisznyába, ott összegömbölyödött. Később, elalvás előtt, mégis megszánta gazdáját, és kinyávogta a tarisznyából:
- Elhiszed a kudarcod, mert nem láttad az arcot! Ha meg láttad, hát nem jól, és ezért miaózol!
Leült János egy nagy szikla árnyékába, de ott sem volt hűvös, mert a nap túlfűtötte a sziklát. Tovább gondolkodott.
Milyen furcsa!
Mindhárom leányban, a csinosban is, a szépségesben, és a tündérien gyönyörűben is volt valami nagyon közös. A ruhájuk különbözött ugyan, mert az elsőn kék selyemruha volt, a másodikon zöld, a harmadikon piros, - de a szemük! No és mindhárom palota csak háromtornyos volt, úgy látszik, hogy errefelé ilyeneket építenek. Egymást majmolják ezek a gazdagok, akik még egy pohár vizet is sajnálnak a vándoroktól. Persze, a cica tejet kapott, - jobban szeretik itt az állatokat, mint az embereket? Igaz, ami igaz, szép is az ő fehérbundás cicája, Mincula, azzal a fekete folttal a fején, de azért mégis… Érthetetlen viszont, hogy egy leány egy megtagadott csók miatt ne adjon a vándorlegénynek egy pohár vizet, haragból… Haragból? A palota ajtaját ugyan becsapták, de most, hogy jobban utánagondol, a szemükben mintha öröm villant volna fel, egyre nagyobb… Vagy képzelődik?
Mit is mondott a tündérleány? Azt, hogy vigye el őt az ördög! Ám ezt mérgesen mondta? Mintha nem olyan hangon tette volna, hanem inkább boldogan… Mindegy most már, bolond egy táj ez, itt nem élhet az ő ismeretlen szívszerelme… Az nemcsak gyönyörű, hanem jószívű, kedves…
Amíg így tűnődött, a cica kinyávogott a tarisznyából:
- Tejeltek e leányok, de nem volt libamáj ott? Hát, ekkora palota, s nem a libamáj hona? Szép lányok - és nagy libák? Itt valami hamisság! Mit cicaszív várva vár, tálon csinos libamáj!
Elaludt volna János, de megjelent a tündérleány által beígért ördög! Hát milyen fura bubaság! Ez is leány volt, - és milyen csúnya!
Arca egy varangyos békához hasonlított, rücskös volt, ráncos. Fekete ruhában volt, szoknyája meg gyűrött, mintha kutya szájából húzták volna ki. Kezének ujjairól karmok lógtak le, az egyik már megunta a lógást, és le is esett. Az ördögleány púpos is volt, és mindkét lábára sántított, ami nem könnyű dolog, mármint két lábra sántítani.
Ám nem az ördögleány volt az igazi csoda, hanem János szíve!
Amint meglátta a leányt, nagyot ugrott, azaz dobbantott ez a legényszív, majd pedig vad vágtába kezdett, és János azt kiáltotta az ördögleánynak:
- Én megbolondultam! Három szép leánytól minden csókot megtagadtam, neked meg annyi csókot adnék, hogy azt ki sem tudnám mondani!
Az ördögleány boldogan elmosolyodott:
- Én még nem kaptam eddig egy csókot sem, mert egy legényt sem vittem a pokolba, te vagy az első, de azt hiszem: a bolondul adott csókok lehetnek a legjobbak. Ne csak akarj csókot adni, hanem adj is!
János nem kérette magát, úgy összevissza csókolta az ördögleányt, nem csak az ajkán, arcán, ruháján, hogy az fergeteges csókzuhatag volt.
Ezt követően a leány boldogan mondta:
- No, ez jólesett a szívemnek! Most már mehetünk!
Mincula, a cica, úgy látszik, nem volt eléggé romantikus rokona az oroszlánnak, mert a csókzuhatag alatt is valami libamájfélét emlegetett, bár később már libacombbal is beérte volna…
- Igen! Mehetünk! – mondta az ördöglány elégedetten. Ez jólesett, majd megismételjük!
- Igen, ott is megismételjük, a pokolban! – jelentette ki János.
- A pokolban? – csodálkozott az ördöglány. Minek mennénk a pokolba? Természetesen az esküvőre megyünk!
- Kinek az esküvőjére? – nézett nagyot János.
- Természetesen a miénkre! – válaszolt a leány. Már négyszer is megkérted a kezem, én vagyok Merészszívű Éva, és te nagyon hűségesen viselkedtél, nevedhez méltóan, Bátor János! Büszke vagyok rád! Hűséges férj lesz belőled, belőlem meg hűséges feleség!
- Megkértem a kezed? Négyszer is? – csodálkozott János.
- A tekinteteddel! – mondta a leány. Ez itt így szokás. Először csinos voltam, utána szép, még utána gyönyörű, legvégül pedig látszatra csúnya, de a szívem már akkor kinyitotta a kapuját, amikor a palotakaput becsaptam előtted!
Ekkor Éva levetette ördögálarcát, és megjelent János előtt a világszép tündér!
Az esküvő alatt nem kívánatos dolog is történt, de hát ilyen az élet, még esküvői napon is! Mincula cica ugyanis az egész esküvői szertartás alatt így nyávogott:
- Hol van az a libamáj, - nincs itt, és ez hiba már! Ha lesz cicaesküvőm, az ilyesmit nem tűröm! Sokféle máj, hús és hal, lakodalmas így nyaral! Lakodalom kell előbb, tudja minden cicahölgy!
Ám az esküvőt követő lakodalmon a cica is megvigasztalódott. Volt ugyan ott némi összetűzése egy kövér kutyával, de az ebé csak a kolbász vége lett, a nagyobb része a cicáé.
(2020)
Az illusztrációt DORA WIESZT készítette.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!