Hol is vagyunk? Nem tudjuk. Egy világban,
amelyről az jól látható: nem ép, -
de mint lehetne Végtelenből véges?
S a Véges? Mindig Végtelenbe lép.

Az Ember? Tudom, sok költő imádta,
kiben nagy volt a lélek, szív, s az agy, -
de minden vallás csak önző varázslat,
s szégyen-hit bámul csillagok alatt.

Mit nem tudunk, miként lehetne Isten?
Rossz érdek markol, tolvaj pillanat,
tolvaj évszázad, évezred… A tolvaj
Értelemnek mindig tolvaj marad!

A Legnagyobbak is szánandó népség, -
fosztogatnak rabló, s tolvaj kezek,
s hála helyett csőcselék is követ dob:
butított elmék mindig betegek.

Az Ember még erősen Rosszra hajlik, -
de csak akkor, mikor gyenge a Jó.
Az erős Jó szívnek, észnek parancsol, -
Igazságot is oszthat nyaktiló.

Jobb, ha nincs szükség ily osztásra, persze, -
de önző Érdek mindig gyilkosok
malmára vért hajt a vérpatakokból,
s a háborús malomkerék forog.

Én nem kétlem, hogy Ember lesz az ember,
s méltó Eszmét talál majd Értelem,
de mai Ember, rosszként nagybetűvel,
ha tagadjuk is, még embertelen…

…ám használ-e siránkozás, panaszszó?
Becsapottak bámulnak nincs-csodát.
Ripacshad játszik megvetendő végest,
s még tapsolnak kifosztott ostobák.

Nem tapsolok. Ha meghalok, - magamnak
halok meg, nem kell körém senki sem:
lenéztem egy röhögő csőcseléket,
s az Eszme Szó, - Ő volt az Istenem.

Hol is vagyunk? A Jóra vágyó Rosszban,
s lehet, hogy vérrel eljön az a jobb, -
Jó nem jöhet, azt még a Végtelenben
ember elől elrejtik csillagok.

(2020)

Illusztráció: Pixabay.