Fonnyadt tavasz. A hó esik.
Kint szemek a prédát lesik.
Szívéhes csend bentről kiles.
S itt-ott sóhaj: holnap mi lesz?

Rossz tavasz. Minden, ami van,
szétziláltan bizonytalan.
Templomokban álszent lomok
őrzik középkor-tegnapok

keresztjeit, s fekete hit
egy ismeretlent istenít.
Egy ismeretlent? Ismerős,
s félelmet kelt, ha oly erős:

már nem kell neki Értelem,
csak Hit, szolgáló Végtelen…
Egymás sarkában tolvajok.
Markukat tartják zord papok.

A jó Isten? Ki mondja: - Itt?!
A rossz Istent, - azt hirdetik,
mondják jónak! A Jó, szegény,
Húsvétok hamis ünnepén

nem támad fel, igazi hír:
Őt őrzi az a sziklasír.
Ember volt Ő, megtagadott,
s az Emberekért lett halott.

Persze, butuska nénikék
s bácsikák e csaló mesét
ma is hiszik, de valahol
markába röhög két lator,

két színész, jól megfizetett,
ők készek bármilyen hitet
pénzért eladni, s Fent, ki lop,
szól: - Júdás olcsón dolgozott!

Fonnyadt tavasz. Fonnyadt világ…
A csőcselékig látok át,
s rajta is át…, de hogy mi van
még távolabb? Bizonytalan.

Lehet: egy világ, vérpiros,
csak messze még. Szívcsillagos.
Új Isten Eszme. Új Jövő,
hihetetlenből érkező.

Sokféle vírust koronáz
vak világban királyi Ház,
sok tolvajt, rablót tűr meg itt,
s istentelen isteneit

dicsőíti. Az ál-tavasz
becstelenségre úgy szavaz:
hazug hirdet Kereszt-mesét, -

s tolvaj arcon szégyen nem ég!

(2020)

Illusztráció: Pixabay.