Magukban talán sokan megrónak azért, hogy Tündérházi Tündérkéről, Eltűntetőházi Tündérházi Mátyás király egyetlen leányáról, éppen a közeli Nőnapon írom meg egyetlen picurka hibáját a dicséretek mellé: szépségesen szép volt, ez igaz, okosan okos volt, ez is igaz, kedvesen bájos volt, valamint bűbájosan barátságos, ez is igaz, erényesen és erélyesen erszényes volt, különösen, ha saját erszényéről volt szó, ez mind igaz, - már ha, persze, nem szemenszedett hazugság, - de, - mi tagadás! – egy hónapban egyszer rájött az óra, amire, - legalábbis paraszti köznépek, - azt szokták mondani: nem áll az Észbeli Himalája csúcsán. Néha ez az óra toronyórát is kitett, lánccal! Esetleg kettőt is, vagy többet! No és nemegyszer…

Már, ha ez nem is szép tőlem, de megírom. Megírtam én már egyebeket is Eltűntetőházi Tündérházi Mátyás Világvége Királyságáról, hát az is úgy a Világ Végén volt, és ott a világvége olyan mindennapos volt, hogy…! A legtöbb ember már fel sem vette a világvégét, csak sokan nagyot köptek az elejére!

Eltűntetőházi Tündérházi Mátyás király, amikor leánya, nem árulom el, hogy hány éves lett, és éppen toronyórázott, így szólt Elnéző Péterhez, a királyi főtisztviselőhöz, aki óvatosan kinézett a király mellényzsebéből, parancsra váróan:
- Megint itt a Himalája! Ne adjunk lovat alája!

A királyi főtisztviselő elnézett és egyetértett. Mint mindig. Mindenben. A királykisasszonynak királyfi kell. A királyfinak királykisasszony. A macskának egér. Az egérnek meg macska? Hát az is lehet, hadd fusson fel fára evet!

Ki is hirdették a Világvége Királyságban, hogy lehet kéregetni. Mindent, de a királykisasszony kezét is. Az más kérdés, hogy ki fog kapni, és mit. No és hol? A Házban? A Vázban? A lázban? A gyászban?

Ám előbb a Hipp-hopp hoppmester, meg a király beszélt a királykisasszony kezét kéregetőkkel.

Sokan voltak az ilyen kézkéregetők, mert, - nem árulok el titkot!, - nem volt üres a királykisasszony kincstára. A felsorolt külső és belső királykisasszonyi jó tulajdonságok mellett tele volt az! A Világvége Királyság minden kincse oda kéredzkedett! Ha nem kéredzkedett, akkor is odavitette a király. Hová vitethette volna? Talán a királyság közkincstárába? Már ne nevettessen ilyen ötletekkel senki!

Hát azok, akik a királykisasszony kezére igényt tartottak, nem voltak kevesen. Volt közöttük egy nagyhangú, aki ezúttal, a kézkérésnél, még csak nem is hazudott. Így jelentették be:
- Török!

No, ez a török tört is, zúzott is, mi mindent, otthon is, de főleg a szomszédos országokban. Ilyen becsületes törő-zúzó volt! Meg a tőrrel is…

A Miska? Hát az nagy medve volt, de az is királykisasszony kezet akart. Eltűntetőházi Tündérházi Mátyás király vissza is emlékezett apja idejének egy mondókájára, miközben a medvével társalgott, amiben a „dugd be és húzd ki” szerepelt. A bedugottat ugyan nem Mátyás király húzta ki, - de hát a királynak is megengedhető egy kis füllentés. Mármint eleinte, mert később azután a füllentésbe is bele lehet jönni, mint ahogy kis kutya is belejön a rettentően nagy ugatásba.

A királykisasszony figyelmét azonban egy különösen viselkedő madár vonta magára, nem a kezét kéregető királyfiak.

Milyen madár?

Hát a turul is lehetett volna, ez az állítólagos sasféleség, de még nem az volt, akkor, amikor ez történet ott volt, - hanem egy szarka.

A szarka, közismert róla, lop. Fényes tárgyakat, és ez rendben is volt a Világvége Királyságban, mivel ott sok minden eltűnt, naponta. Kaponta nem volt utóbbiakért, még évente sem, mert Eltűntetőházi Tündérházi Mátyás király elintézte, elintéztette Elnéző Péterrel, a mellényzsebéből kikandikáló királyi főtisztviselővel, aki, azóta, már a „vitéz feketepéteri” előnevet is megkapta utólag.

Ez a fordítottan viselkedő madár most nem turul volt, hanem szarka. Ebben nincs semmi különös, de abban már igen: csőrében gyűrűt tartott, bár nem is holló volt (bár a holló is önhaszon elvű madár), no de – hihetetlen! – a csőrében tartott aranygyűrűt nem lopta, hanem hozta! Különben lehet, hogy lopta, de most, mindenesetre, hozta. Ilyen nagy, becsületre valló, botrányt, - ebben a másfajta botrányokkal tele világvégi királyságban!

Össze is parancsolta ez a Mátyás király az igazságosnak hirdetett királyi tanácsot. A Hipp-hopp hoppmester kifakadt (volt miből, mert tele volt felkelésért kiáltó gennyes kelésekkel):
- Mi lesz velünk, ha már a szarka is letér a becsületes csenés útjáról! Maholnap a varjak nem arra mondják majd a „Kárt!”, ami nekünk haszon! Még a gólya is más madár lesz, nem oda viszi a babát, ahová mi parancsoljuk! A bagoly eddig is gyanús volt nekem, - nekünk huhog, az igaz, de titokban a tudományt pártolja!

Felbolydult a királyi tanács, mint a felborított méhkas. Már készültek is a Nagy Madárirtásra! Ki kell irtani minden fordítottan ferdén viselkedő madarat! Ki kell vágatni minden fát, amelyen ott van a lázadás fészke!

A helyzetet maga a királykisasszony mentette meg, aki beviharzott a királyi tanácsba, boszorkányos gyorsasággal, és ezt kiáltotta:
- Minden rendben! A szarka megkocogtatta az ablakot, kinyitottam, erre a madár a tenyerembe ejtette a gyűrűt, és feketén-fehéren azt csörögte:
- Ezt a gazdám küldi!

Így hát semmi baj! A gazdája nagy bunkó, bunkója is van, és József küldte, az a katona, a drámájából, aminek a rámájából mi már… Most még szegény ez a bunkó, de holnap már…! Készül az új hon, új honlap, ahol…

Eltűntetőházi Tündérházi Mátyás király a Világvégi Királyságban megnyugodott. Ha ő igen, akkor a királyi tanács minek nyugtalankodjon? Táncra, bálra, bulira, te is táncolj, bugyuta! Fel is ház, le is Ház, ihaj-csuhaj, ne vitázz, - sohse halunk meg!

Minden rendbejött, legalábbis a fizetett harsonázók szerint. Igaz, sok minden összeomlott, aminek nem kellett volna, rengeteg birka térdre omlott, a királykisasszony viszont kedvesen elbeszélgetett házi isteneivel, a piszkos pelenkát ugyan nem mosták ki, de ízlésesen kidobták az úttestre, és bár semmi sem jött rendbe, azért a rendetlenség még nőtt is.

Dübörgött a rendetlenség, még a koronavírus is arra gondolt: inkább másutt kéri a koronát, ennek a Világvégi Királyságnak már úgyis annyi!

(2020)

Illusztráció: Pixabay.