Feltöltve: 2020-01-30 15:42:24
Megtekintve: 1381
A pincsi kutyus
Károgó Pista apja, Márton, szigorú ember volt. Azt mondta legényfiának:
- Szedd a lábad, Pista, hozz a boltból egy rúd kolbászt! Megint rám jár a rúd, jön egykori katonacimborám, Sámli Bácsi, és az kolbászt akar majd enni. A fene egye meg a kényes belét, de mivel a háborúban megmentette az életem… Igaz, én is az övét, de én ritkábban szoktam meglepni őket, és többnyire csak akkor, amikor csirkepaprikást készített a felesége… Azt, persze, kiszagolom…
Ment Pista a boltba, sietősen. Erős legény volt, és már leszokott iskolai rossz szokásáról, mert kijárta az iskolát.
Mi volt ez a rossz szokás? Hát többnyire kölcsönkért másoktól ceruzát, radírt, tintát… Azt a többiek nem szerették, pedig mindig visszaadta a radírt is, meg a ceruzát is, kivéve egyszer, amikor a szebbik nevén törlőguminak nevezett radír eltűnt… Akkor Kenderkócos Jancsi, a radírkárosult, azt mondta neki:
- Károgó károkozó!
Még kettő fiú is ezt mondta, bár őket nem érte kár. Pista mindhármat jól elverte, mire a tanító úr bezárta őt az iskolába, ott ült a padban, tanítás után, egyedül. Talán éhen veszik, ha Csattogó Julcsa, aki egy osztállyal alatta járt, nem adogat be neki az ügyesen kinyitott ablakon mindenféle jót, amit becsületesen szerzett a leány, bár nem a saját kamrájukból.
Így kezdődött Pista és Julcsa szerelme, költői szóval románca. Erre gondolt Pista, amíg megvette a rúd kolbászt, és beletette a magával hozott igen nagy, fedeles kosárba. Olvasóimnak, ha nem lennének olyan lusták és utálatosak, hogy csak esőt síró ünnepnapokon olvasnak el tőlem valamit, most azt tanácsolnám: mindig vigyenek magukkal mindig egy nagy fedeles kosarat, mert, ha az ember csak egy rúd kolbászért megy is, attól még sok mindent találhat!
A kolbász bekerült a kosárba, és Pista kilépett a boltból, de - nini! Kit látott meg?
Csattogó Julcsát, szívszerelmét, de annak nem csattogott a facipője, mert most nem az volt a lábán.
Julcsa Nézem Elemér Bácsinál, a bogártudósnál volt háztartás vezető. A házra nem volt gondja, azt nem kellett tartani, csak a konyha, meg a kamra volt a leány felségterülete. Nézem Elemér bácsi azért költözött falura, mert úgy vélte: a természetben több a bogár, mint a városban. Ezt jól vélte.
Julcsa kedvelte Elemér bácsit, mert az ebéd és vacsora közben is a bogarakon gondolkozott, és akkor mindent megevett, amit elébe tettek. Egyszer-kétszer még a papírszalvétát is, de Julcsa erről a tévedéséről nem világosította fel, mert igen okos leány volt. Már az iskolában megjegyzett egy bölcsnek hitt mondást: „Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk”. Azt elfelejtette, hogy ki mondta, de egyébként ő maga bölcsen viselkedett, mert az iskolában színlelte erősen: ő az iskolának is nagyon tanul, de valójában az életnek tanult. Igen életrevaló leány volt!
A faluban volt egy igen nagy és szép bokor, mellette paddal, arra leült Pista és Julcsa. Julcsa igen csinosan gömbölyű leány volt, Pista sem apró termetű, de a leány igyekezett úgy összegömbölyödni a padon, hogy Pista is kényelmesen elférjen, a padon is, rajta is. A kosár, a rúd kolbásszal, lekerült a pad mellé.
Baj történt, amit nem lehetett előre látni.
Egy olyan állat jelent meg észrevétlenül, amit a faluban még sohasem látott senki. Félresikerült, egy jól sikerült kutyánál alacsonyabb termetű, csupa szőr állat, még a buksiját, fejét is dús szőrzet koszorúzta.
Amikor a két csók között Julcsa észrevette a különös állat garázdálkodását, az már a rúd kolbász végét nyelte. Persze, kereket akart oldani, de Julcsa és Pista utána futott, elkapták. Bezárták a fedeles kosárba.
Azt mondta Julcsa Pistának:
- Több is veszett Mohácsnál, ha ugyan igaz a mondás, ebben a hazudós világban! Kölcsönveszek egy rúd kolbászt Elemér bácsi kamrájából, azt elviszem édesapádnak, megmondom, hogy te küldted. Ezzel a viharfelhők ott elvonulnak, azaz meg sem jelennek.
Utána visszajövök hozzád, és ezt a kutyafélét eladjuk valakinek, aki elég féleszű ilyen vásárláshoz. Annyit tudok: ez az állat különös kutyafajta. Milyen fajta? Azt nem tudom, de egy képeslapban már láttam ezt a szőrmókot, igen gazdagnak látszó grófné sétáltatta. Úri kutya ez! Persze, itt a faluban alig van úr, de a tanító úr mégiscsak félig-meddig úr, ha egyszer annak mondják, és talán ad érte valamit.
A tanító úrnak tetszett a csupaszőr kutya. Kijelentette: ez a kedves állat pekingi palotapincsi, őse Kínából származik. Ő azonban, bár tanító úr, nem akkora úr, hogy kínai palotapincsit tartson, mert ilyesmiért a faluban nevetnék, és oda lenne a tekintélye.
Ám ad egy tanácsot. A város nincs túl messze, és útközben is akadhat olyan úr, akinek nem sovány a pénztárcája. No meg a városban az is kiderülhet, hogy valaki keresi az elveszett pekingi palotapincsijét. Általában az ilyesféle kincset megtaláló jutalmat szokott kapni, de, ha az illető csak köszönetet mond, hát azt is jó érzés hallgatnia a megtalálónak.
Utóbbi köszönetről (pénz helyett) Pista is, Julcsa is valami csúnyát gondolt, de azt, hogy mit, hát azt nem írom ide, mert e történet írójának szép példát kell mutatnia, még akkor is, ha inkább tanító nádpálcát érdemelne ez a világ!
Julcsa elkísérte Pistát a falu határáig, de akkor vissza kellett fordulnia, mert Elemér bácsi hozzászokott ahhoz, hogy időnként otthon megebédel. Búcsúzás előtt még alkudni próbáltak a faluvégi cigányokkal pincsikutya vásár ügyben.
A cigányok nagyokat röhögtek a kínai palotapincsin, de a magát vajdának nevező főnökük felvilágosította Pistát és Julcsát:
- Tetszik nekünk ez a szellemszőrös kutyanevetség, de nem tarthatjuk meg, ezért nekünk nem ér semmit, de még bajt is hozhat ránk! Tudatlan és gonosz emberek ránk fognánk: loptuk, ez úri kutya, és a cigánynak vigyáznia kell a becsületére, mindaddig, amíg… (Itt mondott valamit, amit nem akarok megismételni, mert bizonyos szavakra nem taníthatom olvasóimat, egyébként az egyik szó jelentését nekem is meg kellett néznem az értelmező szótárban.)
Kissé lógó orral ért be Pista a városkába.
Ott azonban szélvihar kerekedett, ami fordított egy fél fordulatot a dolgon.
Pancsika Péter újságárus áruját ugyanis félig-meddig szétzilálta a vihar. Pista segített neki összeszedni a napi-, heti- és képeslapokat, és ezért Pancsika Péter, jutalmul, kölcsönadta neki az aznapi városi napilapot, tanulmányozásra. Okosodjon a városi hírekből ez a falusi tuskó!
No és Károgó Pista tényleg okosabb lett, mivel az egyik oldalon ott szerepelt a pekingi palotapincsi, mint a polgármester feleségének, Mindentmagamnak Aladárnénak, hőn szeretett kutyusa, és e kutyus elvesztése miatti már-már halált közelítő bánata!
Pista tudta, hogy hol lakik a polgármester, és, okosan, feltételezte: akkor a felesége is ott. Ám nem rontott ajtóstól a házba.
Ám a polgármester felesége, nagyságos Mindentmagamnak Aladárné, született Nemessy Amália, volt az, aki rárontott egy elhamarkodott kérdéssel a belépő Pistára:
- Maga a mezőőri állás miatt jött?
Azt gondolta ugyanis, hogy, ha a mezőőri állás miatt jött a legény, és ekkora kosárral, akkor a kosárban lehet valami, ami az ő kamrájába kívánkozik.
Pista a mezőőri állásról még semmit sem hallott, de észkereke gyorsan forgott, és azt mondta:
- Már a bölcsőmben is mezőőrségre vágytam, Méltóságos Asszonyom! Olyan a szemem, mint a sasé! Most is megyek a mezőn, és mit látok? Méltóságos Asszonyom eltévedt pekingi palotapincsijét, ezt a nagyon kedves, barátságos, csodaszép kutyát! Megetettem, megitattam, itt van a kosaramban!
A polgármester felesége nagyon megörült. Volt azonban e hölgynek egy aprócska hibája, ami nem annyira ritkaság a nagyvilágban, mint amennyire híresztelik: nem szeretett pénzt adni másoknak, csak pénzt kapni másoktól. Sok általa beképzelt jó tulajdonságáról most nem emlékezem meg, mert ez nem az ő története, de gondolt egyet: beajánlja a legényt férjének a mezőőri tisztségre. Az nem kerül neki semmibe, és ki a csudát érdekel, hogy a városnak mibe kerül!
A beajánlás tulajdonképpen a férjének szóló őrmesteri parancs volt, de olyan udvarias formában, hogy, ha azt véletlenül valaki meghallja, ne gondolhasson arra: itt sérült a város első emberének, vezetőjének tekintélye.
Azt mondta a polgármester Pistának:
- Rendben van, látom, hogy maga nagytermetű ember, és, mint a feleségem mondja, éles sasszeme van, még Puszipiszit, a pincsikutyát is meglátta a mezőn. Menjen be a hivatalomba ezzel az írással, amit adok! A megüresedett mezőőri házikóba, ami ott van a város és a falu határán, már holnap beköltözhet. Új puskát azonban nem kap, mert, úgy tudom, a régi még működik, és a tölténnyel is takarékoskodnia kell!
Pista meghajtotta magát:
- Köszönöm, Méltóságos Uram! Én ritkán lövök mellé, szinte sohasem, de meg legtöbbször elég ráordítanom a gyanús emberre, és az máris szedi a lábát!
Így történt, hogy amikor Pista aznap visszatért a városba, nem is hazament először, hanem Julishoz. Azt kérdezte:
- Te, Julis, hozzámennél feleségül egy mezőőrhöz?
Julis azt felelte, rákvörösen és igen mérgesen:
- Ezt te mondod nekem, te akasztófára való, aki már két éve várok arra, hogy megkérd a kezem! Meg fogod te még bánni ezt, de annyira, hogy magad is elámulsz saját kínodon!
Pista elnevette magát:
- Én vagyok az a mezőőr, a mai naptól, kis házzal, használt puskával, és megkérem a kezed, de még a lábadról is leveszlek! Köszönet jár e mezőőrségért a talált pincsi kutyusnak, a polgármester feleségének, meg a polgármesternek is, amiért olyan nagy papucs a felesége mellett, és nem kisebb! Meg, nem utolsósorban, neked is, Julcsa, hiszen együtt fogtuk meg azt szénaboglyás szőrkutyát, és te vittél apámnak egy rúd kolbászt, a kutya által felzabált helyett!
A leány egyből hangot váltott, de tettre is váltott, mert kézen fogta a legényt, és már vitte is a paphoz.
Útközben elmagyarázta Pistának, hogy esküvő és lakodalom után ő megmarad házvezetőnőnek a tudós Elemér bácsinál, és szerelmeskedésre elég Pistával az éjszaka, de meg egyelőre három személyre nem nehezebb főznie és sütnie, később még többre sem. A mezőn pedig sokféle érdekes bogár van, és Elemér bácsi is ott szokott csatangolni…
Így hát minden jóra fordult, házasság is lett, ház is lett, új kolbász, meg új kutya is lett, nem pincsi, hanem hatalmas eb, amelyik tiszteletet követelt, mint segéd-mezőőr, már az ugatásával is…
(2020)
A képen:
Pekingi palotapincsi, Lilly M felvétele, forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Pekingi_palotakutya#/media/F%C3%A1jl:Peki%C5%84czyk_f64.jpg
- Szedd a lábad, Pista, hozz a boltból egy rúd kolbászt! Megint rám jár a rúd, jön egykori katonacimborám, Sámli Bácsi, és az kolbászt akar majd enni. A fene egye meg a kényes belét, de mivel a háborúban megmentette az életem… Igaz, én is az övét, de én ritkábban szoktam meglepni őket, és többnyire csak akkor, amikor csirkepaprikást készített a felesége… Azt, persze, kiszagolom…
Ment Pista a boltba, sietősen. Erős legény volt, és már leszokott iskolai rossz szokásáról, mert kijárta az iskolát.
Mi volt ez a rossz szokás? Hát többnyire kölcsönkért másoktól ceruzát, radírt, tintát… Azt a többiek nem szerették, pedig mindig visszaadta a radírt is, meg a ceruzát is, kivéve egyszer, amikor a szebbik nevén törlőguminak nevezett radír eltűnt… Akkor Kenderkócos Jancsi, a radírkárosult, azt mondta neki:
- Károgó károkozó!
Még kettő fiú is ezt mondta, bár őket nem érte kár. Pista mindhármat jól elverte, mire a tanító úr bezárta őt az iskolába, ott ült a padban, tanítás után, egyedül. Talán éhen veszik, ha Csattogó Julcsa, aki egy osztállyal alatta járt, nem adogat be neki az ügyesen kinyitott ablakon mindenféle jót, amit becsületesen szerzett a leány, bár nem a saját kamrájukból.
Így kezdődött Pista és Julcsa szerelme, költői szóval románca. Erre gondolt Pista, amíg megvette a rúd kolbászt, és beletette a magával hozott igen nagy, fedeles kosárba. Olvasóimnak, ha nem lennének olyan lusták és utálatosak, hogy csak esőt síró ünnepnapokon olvasnak el tőlem valamit, most azt tanácsolnám: mindig vigyenek magukkal mindig egy nagy fedeles kosarat, mert, ha az ember csak egy rúd kolbászért megy is, attól még sok mindent találhat!
A kolbász bekerült a kosárba, és Pista kilépett a boltból, de - nini! Kit látott meg?
Csattogó Julcsát, szívszerelmét, de annak nem csattogott a facipője, mert most nem az volt a lábán.
Julcsa Nézem Elemér Bácsinál, a bogártudósnál volt háztartás vezető. A házra nem volt gondja, azt nem kellett tartani, csak a konyha, meg a kamra volt a leány felségterülete. Nézem Elemér bácsi azért költözött falura, mert úgy vélte: a természetben több a bogár, mint a városban. Ezt jól vélte.
Julcsa kedvelte Elemér bácsit, mert az ebéd és vacsora közben is a bogarakon gondolkozott, és akkor mindent megevett, amit elébe tettek. Egyszer-kétszer még a papírszalvétát is, de Julcsa erről a tévedéséről nem világosította fel, mert igen okos leány volt. Már az iskolában megjegyzett egy bölcsnek hitt mondást: „Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk”. Azt elfelejtette, hogy ki mondta, de egyébként ő maga bölcsen viselkedett, mert az iskolában színlelte erősen: ő az iskolának is nagyon tanul, de valójában az életnek tanult. Igen életrevaló leány volt!
A faluban volt egy igen nagy és szép bokor, mellette paddal, arra leült Pista és Julcsa. Julcsa igen csinosan gömbölyű leány volt, Pista sem apró termetű, de a leány igyekezett úgy összegömbölyödni a padon, hogy Pista is kényelmesen elférjen, a padon is, rajta is. A kosár, a rúd kolbásszal, lekerült a pad mellé.
Baj történt, amit nem lehetett előre látni.
Egy olyan állat jelent meg észrevétlenül, amit a faluban még sohasem látott senki. Félresikerült, egy jól sikerült kutyánál alacsonyabb termetű, csupa szőr állat, még a buksiját, fejét is dús szőrzet koszorúzta.
Amikor a két csók között Julcsa észrevette a különös állat garázdálkodását, az már a rúd kolbász végét nyelte. Persze, kereket akart oldani, de Julcsa és Pista utána futott, elkapták. Bezárták a fedeles kosárba.
Azt mondta Julcsa Pistának:
- Több is veszett Mohácsnál, ha ugyan igaz a mondás, ebben a hazudós világban! Kölcsönveszek egy rúd kolbászt Elemér bácsi kamrájából, azt elviszem édesapádnak, megmondom, hogy te küldted. Ezzel a viharfelhők ott elvonulnak, azaz meg sem jelennek.
Utána visszajövök hozzád, és ezt a kutyafélét eladjuk valakinek, aki elég féleszű ilyen vásárláshoz. Annyit tudok: ez az állat különös kutyafajta. Milyen fajta? Azt nem tudom, de egy képeslapban már láttam ezt a szőrmókot, igen gazdagnak látszó grófné sétáltatta. Úri kutya ez! Persze, itt a faluban alig van úr, de a tanító úr mégiscsak félig-meddig úr, ha egyszer annak mondják, és talán ad érte valamit.
A tanító úrnak tetszett a csupaszőr kutya. Kijelentette: ez a kedves állat pekingi palotapincsi, őse Kínából származik. Ő azonban, bár tanító úr, nem akkora úr, hogy kínai palotapincsit tartson, mert ilyesmiért a faluban nevetnék, és oda lenne a tekintélye.
Ám ad egy tanácsot. A város nincs túl messze, és útközben is akadhat olyan úr, akinek nem sovány a pénztárcája. No meg a városban az is kiderülhet, hogy valaki keresi az elveszett pekingi palotapincsijét. Általában az ilyesféle kincset megtaláló jutalmat szokott kapni, de, ha az illető csak köszönetet mond, hát azt is jó érzés hallgatnia a megtalálónak.
Utóbbi köszönetről (pénz helyett) Pista is, Julcsa is valami csúnyát gondolt, de azt, hogy mit, hát azt nem írom ide, mert e történet írójának szép példát kell mutatnia, még akkor is, ha inkább tanító nádpálcát érdemelne ez a világ!
Julcsa elkísérte Pistát a falu határáig, de akkor vissza kellett fordulnia, mert Elemér bácsi hozzászokott ahhoz, hogy időnként otthon megebédel. Búcsúzás előtt még alkudni próbáltak a faluvégi cigányokkal pincsikutya vásár ügyben.
A cigányok nagyokat röhögtek a kínai palotapincsin, de a magát vajdának nevező főnökük felvilágosította Pistát és Julcsát:
- Tetszik nekünk ez a szellemszőrös kutyanevetség, de nem tarthatjuk meg, ezért nekünk nem ér semmit, de még bajt is hozhat ránk! Tudatlan és gonosz emberek ránk fognánk: loptuk, ez úri kutya, és a cigánynak vigyáznia kell a becsületére, mindaddig, amíg… (Itt mondott valamit, amit nem akarok megismételni, mert bizonyos szavakra nem taníthatom olvasóimat, egyébként az egyik szó jelentését nekem is meg kellett néznem az értelmező szótárban.)
Kissé lógó orral ért be Pista a városkába.
Ott azonban szélvihar kerekedett, ami fordított egy fél fordulatot a dolgon.
Pancsika Péter újságárus áruját ugyanis félig-meddig szétzilálta a vihar. Pista segített neki összeszedni a napi-, heti- és képeslapokat, és ezért Pancsika Péter, jutalmul, kölcsönadta neki az aznapi városi napilapot, tanulmányozásra. Okosodjon a városi hírekből ez a falusi tuskó!
No és Károgó Pista tényleg okosabb lett, mivel az egyik oldalon ott szerepelt a pekingi palotapincsi, mint a polgármester feleségének, Mindentmagamnak Aladárnénak, hőn szeretett kutyusa, és e kutyus elvesztése miatti már-már halált közelítő bánata!
Pista tudta, hogy hol lakik a polgármester, és, okosan, feltételezte: akkor a felesége is ott. Ám nem rontott ajtóstól a házba.
Ám a polgármester felesége, nagyságos Mindentmagamnak Aladárné, született Nemessy Amália, volt az, aki rárontott egy elhamarkodott kérdéssel a belépő Pistára:
- Maga a mezőőri állás miatt jött?
Azt gondolta ugyanis, hogy, ha a mezőőri állás miatt jött a legény, és ekkora kosárral, akkor a kosárban lehet valami, ami az ő kamrájába kívánkozik.
Pista a mezőőri állásról még semmit sem hallott, de észkereke gyorsan forgott, és azt mondta:
- Már a bölcsőmben is mezőőrségre vágytam, Méltóságos Asszonyom! Olyan a szemem, mint a sasé! Most is megyek a mezőn, és mit látok? Méltóságos Asszonyom eltévedt pekingi palotapincsijét, ezt a nagyon kedves, barátságos, csodaszép kutyát! Megetettem, megitattam, itt van a kosaramban!
A polgármester felesége nagyon megörült. Volt azonban e hölgynek egy aprócska hibája, ami nem annyira ritkaság a nagyvilágban, mint amennyire híresztelik: nem szeretett pénzt adni másoknak, csak pénzt kapni másoktól. Sok általa beképzelt jó tulajdonságáról most nem emlékezem meg, mert ez nem az ő története, de gondolt egyet: beajánlja a legényt férjének a mezőőri tisztségre. Az nem kerül neki semmibe, és ki a csudát érdekel, hogy a városnak mibe kerül!
A beajánlás tulajdonképpen a férjének szóló őrmesteri parancs volt, de olyan udvarias formában, hogy, ha azt véletlenül valaki meghallja, ne gondolhasson arra: itt sérült a város első emberének, vezetőjének tekintélye.
Azt mondta a polgármester Pistának:
- Rendben van, látom, hogy maga nagytermetű ember, és, mint a feleségem mondja, éles sasszeme van, még Puszipiszit, a pincsikutyát is meglátta a mezőn. Menjen be a hivatalomba ezzel az írással, amit adok! A megüresedett mezőőri házikóba, ami ott van a város és a falu határán, már holnap beköltözhet. Új puskát azonban nem kap, mert, úgy tudom, a régi még működik, és a tölténnyel is takarékoskodnia kell!
Pista meghajtotta magát:
- Köszönöm, Méltóságos Uram! Én ritkán lövök mellé, szinte sohasem, de meg legtöbbször elég ráordítanom a gyanús emberre, és az máris szedi a lábát!
Így történt, hogy amikor Pista aznap visszatért a városba, nem is hazament először, hanem Julishoz. Azt kérdezte:
- Te, Julis, hozzámennél feleségül egy mezőőrhöz?
Julis azt felelte, rákvörösen és igen mérgesen:
- Ezt te mondod nekem, te akasztófára való, aki már két éve várok arra, hogy megkérd a kezem! Meg fogod te még bánni ezt, de annyira, hogy magad is elámulsz saját kínodon!
Pista elnevette magát:
- Én vagyok az a mezőőr, a mai naptól, kis házzal, használt puskával, és megkérem a kezed, de még a lábadról is leveszlek! Köszönet jár e mezőőrségért a talált pincsi kutyusnak, a polgármester feleségének, meg a polgármesternek is, amiért olyan nagy papucs a felesége mellett, és nem kisebb! Meg, nem utolsósorban, neked is, Julcsa, hiszen együtt fogtuk meg azt szénaboglyás szőrkutyát, és te vittél apámnak egy rúd kolbászt, a kutya által felzabált helyett!
A leány egyből hangot váltott, de tettre is váltott, mert kézen fogta a legényt, és már vitte is a paphoz.
Útközben elmagyarázta Pistának, hogy esküvő és lakodalom után ő megmarad házvezetőnőnek a tudós Elemér bácsinál, és szerelmeskedésre elég Pistával az éjszaka, de meg egyelőre három személyre nem nehezebb főznie és sütnie, később még többre sem. A mezőn pedig sokféle érdekes bogár van, és Elemér bácsi is ott szokott csatangolni…
Így hát minden jóra fordult, házasság is lett, ház is lett, új kolbász, meg új kutya is lett, nem pincsi, hanem hatalmas eb, amelyik tiszteletet követelt, mint segéd-mezőőr, már az ugatásával is…
(2020)
A képen:
Pekingi palotapincsi, Lilly M felvétele, forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Pekingi_palotakutya#/media/F%C3%A1jl:Peki%C5%84czyk_f64.jpg
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!