Feltöltve: 2020-01-01 13:51:30
Megtekintve: 1357
Az Újév és a varázsló
Kakukkröppentő Károly kedves, jószívű varázsló volt, szerényen éldegélt kakasföldi kastélyában, hű szolgájával, Hümhüm Balázzsal, aki nem akármilyen szolga volt, mert önmagát is kiszolgálta, önmagához is hű volt, és rejtélyes is, mert termetéről az ördög sem tudta eldönteni: nagy manó - vagy kicsi törpe?
Ám az ördög ezen nem törte a fejét, sőt, a kakasföldi kastélyt, még a környékét is, elkerülte, utóbbinak okait most nem akarom olvasóim orrára kötni, még annak sem, akinek az orra megérdemelne egy koppintást. Esetleg kettőt is!
Azt mondta ez a varázsló Hümhüm Balázsnak:
- Az Újév, az új év, az új lány, az új lány, az új ló, az új ló, - de utóbbiból olykor jobb a régi, kivéve azt, amikor mégsem, mert a táltos, hát az mégis táltos!
Hümhüm Balázs értette a csíziót, de még feltört magának tíz diót, belüket megette, és a választ kitette:
- Méltóságos Varázsló Uram, arra gondol, hogy miután az elmúlt évben bemutatott 212 gyönyörű leány képéből egyet sem tartott saját magához méltónak, így életében való személyes megjelenésükre sem tartott igényt, most, az Újévben, ismét megnézné néhány új leány képes fizimiskáját, meg egyéb testrészeit?
Kakukkröppentő Károly szerényen megjegyezte:
- Ne kezdjük az Újévet mindjárt a nehezével, mert a végén a könnyűjének sem tudunk majd örülni, - habár olyan nem is lesz! Nézzünk körül tizenkét hegyen, de a tizenharmadikat hagyjuk békén, mert az szerencsétlen szám, és nem kell akkora rakás szerencsétlenség! Ütött az óra, táltos lóra!
Ott is termett Nyihahafi, a táltos ló, felpattantak rá, méghozzá Balázs a kezében levő tele tállal, és úgy ott voltak, hogy még itt sem! Nem könnyű az ilyen száguldás!
Leszállt velük a ló, egy ménkű magas bükkfánál, amelynek tetején nagy fészek terpeszkedett.
A fészekben csodaszép leány ült és igen szépen szomorkodott. Lekiáltott:
- Hé! Te legény! Azon a szárnyas lovon! Segíts rajtam! A nevem Göndörke Klára, de nem az a Klára, aki a múltkor… Én felmásztam erre a fára, felvitt a kíváncsiság, mert úgy gondoltam, ha kis fészekbe fényes gyűrűt visz olykor a tolvaj szarka, mekkora kincs lehet egy ilyen nagyban, ha nem is szarka lakja, hanem nagy és lopós madár! Hát az, amit itt találtam, még csak nem is szarka… Benne vagyok a… Hát azért, mert nem tudok lemászni… Felmászni tudtam, lemászni nem tudok… Nem tudhat mindent az ember lánya…
Azt kiáltotta vissza a varázsló:
- Az én nevem Kakukkröppentő Károly! Nem minden kaka kakukkol, van olyan, amelyik csak elbújik! Nézz körül a fészekben, jobban, a balszemed is használd!
Körülnézett a fészekben Göndörke Klára, és tényleg! Talált egy barna zacskót, de az, ami benne volt, nem volt barna, hanem egy pár sárgán fénylő, nagyobb és szendébb gyémántokkal ékeskedő, mint a leány szemei, fülbevaló. Meg egy gyűrű is volt, szintén sárga, az is egy nagy gyémánttal szerénykedett, és éppen ráillett a leány gyűrűsujjára.
Lekiáltott a leány:
- Köszönöm az aranyat érő tanácsot, te szerencsét hozó legény! Légy szíves, segíts lejönnöm a fáról!
Károly visszakiabálta:
- Segítek, de csak egy csókért! Mesebeliért!
A leány elszomorodott:
- Nem adhatok Neked csókot, mert olyat csak szívből adhatok! Mit gondolnál rólam, aki ártatlan hajadon vagyok, és mit gondolna a falu, hogy én olyan legényt csókolok meg, akinek csak a nevét tudom?
Itt Hümhüm Balázs szólalt meg, bár nem volt olyan erősen férfias hangja, mint a varázslónak:
- Méltóságos Uram, ez a leány nem tehet az ártatlanságáról és szendeségéről, nem lehet mindenki olyan élelmes és talpra esett, mint, én! Nagy kincs egy ilyen igazmondó újévi új leány, ez kenterbe veri a 212 leány képmását! Vagy köntörbe veri? Mindegy, segítsen rajta, Méltóságos Uram!
Elővett a jószívű varázsló egy kötéllétrát, feldobta a leánynak. Lemászott azon Göndörke Klára, és már úgy látszott, köszönetet kap a varázsló, csókot nem.
Ám az utolsó pillanatban a varázsló kapott egy mesebeli csókot, és Klára felkiáltott:
- A szívem adta, nem én!
Azzal elfutott, pirosan, mint a piros rózsa, amelyik tovább vörösödik!
Igen, de Hümhüm Balázs utána futott, követte, és közben egyre beszélt a leány két bájos fülkagylójába. A leány látszólag nem hallgatott rá, csak hallgatott.
Azt mondta Károly, a varázsló, Hümhüm Balázsnak:
- Hüm-hüm, jó volt, ami jó volt! Legyen egy mély verem, leány benne legyen, de ne úgy essen bele, hogy csinos feneke…
Értette ezt Hümhüm Balázs, hogyne értette volna. Kipárnázta az ásott verem fenekét, de még a kis balesetet is úgy rendezte meg, észrevétlenül, hogy inkább báleset legyen belőle… A párnák alatt még néhány hasznos dolgot is volt, ami veremben nélkülözhetetlen, így beszélő képeskönyv mesebeli bőrkötésben, aranyvégű könyvjelzővel, csodanapszemüveggel, meg egyebek…
Amikor a verem mélyéről Göndörke Klára megpillantotta Kakukkröppentő Károlyt, úgy elpirult, mint az érett csipkebogyó, amikor megcsípi a fagy, és így szólt:
- Ó, te legény, hát megint így kell látnod! Balesetet szenvedtem, mert egy bolond itt ásott gödröt, az erdőben, de nem a vadaknak, hanem saját magának, és díszpárnákkal még ki is bélelte, meg lehozott mindenféle érdekes dolgot… Segíts ki e veremből, te legény!
Azt mondta neki Károly:
- Egy csókért kiszabadítlak, sejtem, hogy ki volt az a bolond legény, majd ellátom a baját, a párnákat, meg azt, ami a veremben van, vissza sem kapja, mind a tiéd legyen!
A leány feljajdult:
- Jaj, jaj, azt nem tehetem azt a csókot, még akkor sem, ha örökre itt maradok a veremben! Nem adhatok Neked csókot, mert olyat csak szívből adhatok! Mit gondolnál rólam, aki ártatlan hajadon vagyok, és mit gondolna a falu, hogy én olyan legényt csókolok meg, akinek a nevét tudom ugyan, meg azt is, hogy jó szívű, és lovagias, de azért…?
Itt Hümhüm Balázs megint a varázslóhoz fordult a leány ügyében:
- Méltóságos Uram, ez a leány nem tehet az ártatlanságáról és szendeségéről, nem lehet mindenki olyan kis lókötőcske, mint én! Nagy kincs egy ilyen igazmondó újévi új leány, ez lepipálja, pipa nélkül is, a 212 leány képmását! Segítsen rajta, Méltóságos Uram!
Leengedte Károly a verembe a kötéllétrát, felmászott rajta Klára.
Már úgy látszott, köszönetet kap a varázsló, csókot nem.
Ám az utolsó pillanatban a varázsló kapott egy mesebeli csókot, és Klára felkiáltott:
- A szívem adta, nem én!
Azzal elfutott, pirosan, mint az érett csipkebogyó, amelyiknek nagyon nézik a bogyóit!
Igen, de Hümhüm Balázs utána futott, követte, és közben egyre beszélt a leány két bájos fülkagylójába. A leány látszólag nem hallgatott rá, csak hallgatott.
Azt mondta Károly, a varázsló, Hümhüm Balázsnak:
- Hüm-hüm, jó volt, ami jó volt! Legyen egy rókacsapda, fogja meg a csinos lábacskáját, de úgy, nehogy megsérüljön a lábacska, mert akkor egy félig manó, félig törpe akkora fülhúzásokat fog kapni, hogy még az ordasok is ordítani fognak ijedtükben!
Értette a dolgát Hümhüm Balázs, hamarosan ott volt egy tölgyfánál az arany karperec, leánylábra várakozóan. A lánc, ami a tölgyfához rögzítette, az is nyaklánc volt, nemesfémből, előkelő származást le sem tagadhatta, mert volt rajta egy gyémánt is, árulkodóan.
No, összejött minden: fogságba esett leányláb, leánnyal együtt, varázsló, Hümhüm Balázs, kiszabadítási kérés.
A varázsló megkapta mesebeli csókját, de még egy mesebeli ölelést is kapott hozzá, a leány azonban úgy elrohant vörösen, hogy olyan vörösséget még vörös ördögön sem látott a világ, igaz, már csak azért sem, mert az ördög nem is vörös, csak hazudós emberek átszokták festeni, hogy ijesztőbb legyen! Most még Hümhüm Balázs sem tudta a leányt utolérni!
Azt kiáltotta otthon Klári, apjának, anyjának:
- Apám, Anyám, háromszor megcsókolt a szívem egy bolondos legényt, szégyenemben belebújok a kormos kemencébe. Ne fűtsétek be, úgyis lángol a szívem!
Apja, anyja csak bámult, mint a hatökör, de hát ez nem akkora csoda, hányan bámulnak nagyobb ökrös fogattal!
Amikor Hümhüm Balázs megérkezett, Klári szülei még jobban bámultak, ami érthető, még sohasem láttak törpét, mert csak egyszer volt törpés cirkusz a faluban, igaz, törpe nélküli óriási cirkusz már sokszor.
Azt mondta a szülőknek Balázs:
- Volt három csók, - de az még nem az ártatlanság vége! Az még az ártalom kezdete sem! A gazdám, Kakukkröppentő Károly, módos legény, és jó fészekbe jut leányuk tojása, ha az övébe, oda kakukk nem is jut, mert az Károlytól fél, az felröppenti, elröppenti. Leányuk gyönyörű, de leányoknál sem tart a testi gyönyörűség örökké, és egy vénkisasszony kezét már inkább csak tiszteletből vagy önérdekből csókolgatják. Ha a gazdám, Károly, nem leányuk lábát kéri, hanem a kezét, akkor, bármennyire irul-pirul az a Klára, adják oda!
Erre már meg is érkezett Nyihahafi, a táltos, hátán Kakukkröppentő Károly!
A szülők egyből látták: jobb, ha csak bámulnak, különben szárnyas lovon száll el az újévi szerencséjük!
Károly azt kiáltotta:
- Klári! Megkérem a kezed? Megkapom? Hol vagy!
Erre nyávogás felelt a kemencéből, meg egy leányhang:
- Megkapod! Szeretlek! A kemencében vagyok, a macskával, mert szégyenemben elfelejtettem kitenni a kötényem zsebéből! Nem bújok, mert szégyellem magam! Kormos vagyok, mint a kormos varjú!
Fogta magát a varázsló, egy kis bűvös versikével megnagyobbította a kemence ajtaját, és bemászott Klárához a kemencébe.
Sokáig nem bújtak ki, de Hümhüm Balázs megnyugtatta a szülőket:
- Ez jó jel! Azt sejteti: nem unják egymást a kemence belsejében. Ha a bent levők kibújnak, akkor megbeszéljük az esküvőt, lakodalmat. Maguk is annyit ehetek a lányuk lakodalmán, amennyit akarnak, és a leányuk hozományára se legyen gondjuk! Gazdám kakasföldi kastélya ugyan csak huszonöt szobás, de azért, szükség esetén, meg is lehet nagyobbíttatni. Ha maguk jól megvoltak ebben a csinos háromszobás házikóban…
Ekkor a kemence ajtaján, kormosan, de boldogan, megjelentek négy lábon: Károly, utána Klári, még utána a cica, aki az Egeressy Elemér nevet kapta a varázslótól, meg két májas hurkát…
Azt mondta Hümhüm Balázs:
- Jobb kormosan, de boldogan, mint patyolat tisztán, de boldogtalanul…
Balázsnak tetszett a saját mondása, de a cicának az nem, hogy a kutya magának követelte az egyik májas hurkát.
Végül mindenki elégedett volt. Esküvő után Göndörke Klára a kastélyban elégette a 212 leszerepelt leány képét, de a sajátját, szerényen, csak huszonöt helyen rakta ki…
A keresztelő is nagy ünnepséget jelentett, csak a meghívott falubeli vénasszonyok egy része szedte le falubeli másokról a keresztvizet, de nem a megszületett babáról…
Kakasföld költője, Nagykukurikússy Kelemen, szép dalt költött a nagy nap emlékére, bár a szóban forgó kemence nem kakasföldön volt. Így kezdődött:
Kis kemence, nagy kemence, -
hányan voltak, s lettek benne?
Volt-e benne ejnye-bejnye?
Vártak-e ott török bejre?
Nem vártak ott bejre, bégre!
Legjobb szép, szerelmes béke!
(2020)
Illusztráció: Pixabay.
Ám az ördög ezen nem törte a fejét, sőt, a kakasföldi kastélyt, még a környékét is, elkerülte, utóbbinak okait most nem akarom olvasóim orrára kötni, még annak sem, akinek az orra megérdemelne egy koppintást. Esetleg kettőt is!
Azt mondta ez a varázsló Hümhüm Balázsnak:
- Az Újév, az új év, az új lány, az új lány, az új ló, az új ló, - de utóbbiból olykor jobb a régi, kivéve azt, amikor mégsem, mert a táltos, hát az mégis táltos!
Hümhüm Balázs értette a csíziót, de még feltört magának tíz diót, belüket megette, és a választ kitette:
- Méltóságos Varázsló Uram, arra gondol, hogy miután az elmúlt évben bemutatott 212 gyönyörű leány képéből egyet sem tartott saját magához méltónak, így életében való személyes megjelenésükre sem tartott igényt, most, az Újévben, ismét megnézné néhány új leány képes fizimiskáját, meg egyéb testrészeit?
Kakukkröppentő Károly szerényen megjegyezte:
- Ne kezdjük az Újévet mindjárt a nehezével, mert a végén a könnyűjének sem tudunk majd örülni, - habár olyan nem is lesz! Nézzünk körül tizenkét hegyen, de a tizenharmadikat hagyjuk békén, mert az szerencsétlen szám, és nem kell akkora rakás szerencsétlenség! Ütött az óra, táltos lóra!
Ott is termett Nyihahafi, a táltos ló, felpattantak rá, méghozzá Balázs a kezében levő tele tállal, és úgy ott voltak, hogy még itt sem! Nem könnyű az ilyen száguldás!
Leszállt velük a ló, egy ménkű magas bükkfánál, amelynek tetején nagy fészek terpeszkedett.
A fészekben csodaszép leány ült és igen szépen szomorkodott. Lekiáltott:
- Hé! Te legény! Azon a szárnyas lovon! Segíts rajtam! A nevem Göndörke Klára, de nem az a Klára, aki a múltkor… Én felmásztam erre a fára, felvitt a kíváncsiság, mert úgy gondoltam, ha kis fészekbe fényes gyűrűt visz olykor a tolvaj szarka, mekkora kincs lehet egy ilyen nagyban, ha nem is szarka lakja, hanem nagy és lopós madár! Hát az, amit itt találtam, még csak nem is szarka… Benne vagyok a… Hát azért, mert nem tudok lemászni… Felmászni tudtam, lemászni nem tudok… Nem tudhat mindent az ember lánya…
Azt kiáltotta vissza a varázsló:
- Az én nevem Kakukkröppentő Károly! Nem minden kaka kakukkol, van olyan, amelyik csak elbújik! Nézz körül a fészekben, jobban, a balszemed is használd!
Körülnézett a fészekben Göndörke Klára, és tényleg! Talált egy barna zacskót, de az, ami benne volt, nem volt barna, hanem egy pár sárgán fénylő, nagyobb és szendébb gyémántokkal ékeskedő, mint a leány szemei, fülbevaló. Meg egy gyűrű is volt, szintén sárga, az is egy nagy gyémánttal szerénykedett, és éppen ráillett a leány gyűrűsujjára.
Lekiáltott a leány:
- Köszönöm az aranyat érő tanácsot, te szerencsét hozó legény! Légy szíves, segíts lejönnöm a fáról!
Károly visszakiabálta:
- Segítek, de csak egy csókért! Mesebeliért!
A leány elszomorodott:
- Nem adhatok Neked csókot, mert olyat csak szívből adhatok! Mit gondolnál rólam, aki ártatlan hajadon vagyok, és mit gondolna a falu, hogy én olyan legényt csókolok meg, akinek csak a nevét tudom?
Itt Hümhüm Balázs szólalt meg, bár nem volt olyan erősen férfias hangja, mint a varázslónak:
- Méltóságos Uram, ez a leány nem tehet az ártatlanságáról és szendeségéről, nem lehet mindenki olyan élelmes és talpra esett, mint, én! Nagy kincs egy ilyen igazmondó újévi új leány, ez kenterbe veri a 212 leány képmását! Vagy köntörbe veri? Mindegy, segítsen rajta, Méltóságos Uram!
Elővett a jószívű varázsló egy kötéllétrát, feldobta a leánynak. Lemászott azon Göndörke Klára, és már úgy látszott, köszönetet kap a varázsló, csókot nem.
Ám az utolsó pillanatban a varázsló kapott egy mesebeli csókot, és Klára felkiáltott:
- A szívem adta, nem én!
Azzal elfutott, pirosan, mint a piros rózsa, amelyik tovább vörösödik!
Igen, de Hümhüm Balázs utána futott, követte, és közben egyre beszélt a leány két bájos fülkagylójába. A leány látszólag nem hallgatott rá, csak hallgatott.
Azt mondta Károly, a varázsló, Hümhüm Balázsnak:
- Hüm-hüm, jó volt, ami jó volt! Legyen egy mély verem, leány benne legyen, de ne úgy essen bele, hogy csinos feneke…
Értette ezt Hümhüm Balázs, hogyne értette volna. Kipárnázta az ásott verem fenekét, de még a kis balesetet is úgy rendezte meg, észrevétlenül, hogy inkább báleset legyen belőle… A párnák alatt még néhány hasznos dolgot is volt, ami veremben nélkülözhetetlen, így beszélő képeskönyv mesebeli bőrkötésben, aranyvégű könyvjelzővel, csodanapszemüveggel, meg egyebek…
Amikor a verem mélyéről Göndörke Klára megpillantotta Kakukkröppentő Károlyt, úgy elpirult, mint az érett csipkebogyó, amikor megcsípi a fagy, és így szólt:
- Ó, te legény, hát megint így kell látnod! Balesetet szenvedtem, mert egy bolond itt ásott gödröt, az erdőben, de nem a vadaknak, hanem saját magának, és díszpárnákkal még ki is bélelte, meg lehozott mindenféle érdekes dolgot… Segíts ki e veremből, te legény!
Azt mondta neki Károly:
- Egy csókért kiszabadítlak, sejtem, hogy ki volt az a bolond legény, majd ellátom a baját, a párnákat, meg azt, ami a veremben van, vissza sem kapja, mind a tiéd legyen!
A leány feljajdult:
- Jaj, jaj, azt nem tehetem azt a csókot, még akkor sem, ha örökre itt maradok a veremben! Nem adhatok Neked csókot, mert olyat csak szívből adhatok! Mit gondolnál rólam, aki ártatlan hajadon vagyok, és mit gondolna a falu, hogy én olyan legényt csókolok meg, akinek a nevét tudom ugyan, meg azt is, hogy jó szívű, és lovagias, de azért…?
Itt Hümhüm Balázs megint a varázslóhoz fordult a leány ügyében:
- Méltóságos Uram, ez a leány nem tehet az ártatlanságáról és szendeségéről, nem lehet mindenki olyan kis lókötőcske, mint én! Nagy kincs egy ilyen igazmondó újévi új leány, ez lepipálja, pipa nélkül is, a 212 leány képmását! Segítsen rajta, Méltóságos Uram!
Leengedte Károly a verembe a kötéllétrát, felmászott rajta Klára.
Már úgy látszott, köszönetet kap a varázsló, csókot nem.
Ám az utolsó pillanatban a varázsló kapott egy mesebeli csókot, és Klára felkiáltott:
- A szívem adta, nem én!
Azzal elfutott, pirosan, mint az érett csipkebogyó, amelyiknek nagyon nézik a bogyóit!
Igen, de Hümhüm Balázs utána futott, követte, és közben egyre beszélt a leány két bájos fülkagylójába. A leány látszólag nem hallgatott rá, csak hallgatott.
Azt mondta Károly, a varázsló, Hümhüm Balázsnak:
- Hüm-hüm, jó volt, ami jó volt! Legyen egy rókacsapda, fogja meg a csinos lábacskáját, de úgy, nehogy megsérüljön a lábacska, mert akkor egy félig manó, félig törpe akkora fülhúzásokat fog kapni, hogy még az ordasok is ordítani fognak ijedtükben!
Értette a dolgát Hümhüm Balázs, hamarosan ott volt egy tölgyfánál az arany karperec, leánylábra várakozóan. A lánc, ami a tölgyfához rögzítette, az is nyaklánc volt, nemesfémből, előkelő származást le sem tagadhatta, mert volt rajta egy gyémánt is, árulkodóan.
No, összejött minden: fogságba esett leányláb, leánnyal együtt, varázsló, Hümhüm Balázs, kiszabadítási kérés.
A varázsló megkapta mesebeli csókját, de még egy mesebeli ölelést is kapott hozzá, a leány azonban úgy elrohant vörösen, hogy olyan vörösséget még vörös ördögön sem látott a világ, igaz, már csak azért sem, mert az ördög nem is vörös, csak hazudós emberek átszokták festeni, hogy ijesztőbb legyen! Most még Hümhüm Balázs sem tudta a leányt utolérni!
Azt kiáltotta otthon Klári, apjának, anyjának:
- Apám, Anyám, háromszor megcsókolt a szívem egy bolondos legényt, szégyenemben belebújok a kormos kemencébe. Ne fűtsétek be, úgyis lángol a szívem!
Apja, anyja csak bámult, mint a hatökör, de hát ez nem akkora csoda, hányan bámulnak nagyobb ökrös fogattal!
Amikor Hümhüm Balázs megérkezett, Klári szülei még jobban bámultak, ami érthető, még sohasem láttak törpét, mert csak egyszer volt törpés cirkusz a faluban, igaz, törpe nélküli óriási cirkusz már sokszor.
Azt mondta a szülőknek Balázs:
- Volt három csók, - de az még nem az ártatlanság vége! Az még az ártalom kezdete sem! A gazdám, Kakukkröppentő Károly, módos legény, és jó fészekbe jut leányuk tojása, ha az övébe, oda kakukk nem is jut, mert az Károlytól fél, az felröppenti, elröppenti. Leányuk gyönyörű, de leányoknál sem tart a testi gyönyörűség örökké, és egy vénkisasszony kezét már inkább csak tiszteletből vagy önérdekből csókolgatják. Ha a gazdám, Károly, nem leányuk lábát kéri, hanem a kezét, akkor, bármennyire irul-pirul az a Klára, adják oda!
Erre már meg is érkezett Nyihahafi, a táltos, hátán Kakukkröppentő Károly!
A szülők egyből látták: jobb, ha csak bámulnak, különben szárnyas lovon száll el az újévi szerencséjük!
Károly azt kiáltotta:
- Klári! Megkérem a kezed? Megkapom? Hol vagy!
Erre nyávogás felelt a kemencéből, meg egy leányhang:
- Megkapod! Szeretlek! A kemencében vagyok, a macskával, mert szégyenemben elfelejtettem kitenni a kötényem zsebéből! Nem bújok, mert szégyellem magam! Kormos vagyok, mint a kormos varjú!
Fogta magát a varázsló, egy kis bűvös versikével megnagyobbította a kemence ajtaját, és bemászott Klárához a kemencébe.
Sokáig nem bújtak ki, de Hümhüm Balázs megnyugtatta a szülőket:
- Ez jó jel! Azt sejteti: nem unják egymást a kemence belsejében. Ha a bent levők kibújnak, akkor megbeszéljük az esküvőt, lakodalmat. Maguk is annyit ehetek a lányuk lakodalmán, amennyit akarnak, és a leányuk hozományára se legyen gondjuk! Gazdám kakasföldi kastélya ugyan csak huszonöt szobás, de azért, szükség esetén, meg is lehet nagyobbíttatni. Ha maguk jól megvoltak ebben a csinos háromszobás házikóban…
Ekkor a kemence ajtaján, kormosan, de boldogan, megjelentek négy lábon: Károly, utána Klári, még utána a cica, aki az Egeressy Elemér nevet kapta a varázslótól, meg két májas hurkát…
Azt mondta Hümhüm Balázs:
- Jobb kormosan, de boldogan, mint patyolat tisztán, de boldogtalanul…
Balázsnak tetszett a saját mondása, de a cicának az nem, hogy a kutya magának követelte az egyik májas hurkát.
Végül mindenki elégedett volt. Esküvő után Göndörke Klára a kastélyban elégette a 212 leszerepelt leány képét, de a sajátját, szerényen, csak huszonöt helyen rakta ki…
A keresztelő is nagy ünnepséget jelentett, csak a meghívott falubeli vénasszonyok egy része szedte le falubeli másokról a keresztvizet, de nem a megszületett babáról…
Kakasföld költője, Nagykukurikússy Kelemen, szép dalt költött a nagy nap emlékére, bár a szóban forgó kemence nem kakasföldön volt. Így kezdődött:
Kis kemence, nagy kemence, -
hányan voltak, s lettek benne?
Volt-e benne ejnye-bejnye?
Vártak-e ott török bejre?
Nem vártak ott bejre, bégre!
Legjobb szép, szerelmes béke!
(2020)
Illusztráció: Pixabay.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!