A hegyek már sötétek voltak.
Búcsúztatta a mát a holnap,
de még ma volt. Hold felé szálltak
a fák felől fekete szárnyak.

A hegyek már sötétek voltak,
de a csillagok átragyogtak
mán, holnapon, egy életégen,
szív közelbe jött messzeségen.

A hegyek már sötétek voltak,
de már nem volt ma, nem volt holnap,
csak a csillagok égő csendje
nézett világra, végtelenre.

A hegyek már sötétek voltak.
Meghalt a ma, meghalt a holnap,
eltűnt a hold, mely oly fehéren
ott volt egy szívből jött mesémben.

A hegyek már sötétek voltak.
A rosszabb győzte le a jobbat,
s hamis keresztfán hamis isten
azt akarta, hogy istenítsem,

de lelkemben más hegyek voltak,
más erdők, más élők és holtak,
s szívemben más isten teremtett
szépség-szerelmes csillagcsendet,

s mondtam egy álom-csillagcsendben:
egy másik világot szerettem,
álom-hazát és álom-népet, -

egyszer eljövő Messzeséget.

(2019)

Illusztráció: Pixabay.