Ember tavaszban születik,
bár rövid lehet e tavasz, -
talán csak egy rügyvillanás,
fényre kiugró pillanat.

Utána sok rossz is jöhet,
vagy jóval keverten a rossz,
a nyári szomj, a nyári hő,
szárazság, gyümölcsgyilkosok,

majd őszben már hulló levél
(életősz hulló pillanat),
s színt váltanak az emberek, -
öröm tűnik, a bú marad!

Nos, színt majdnem mindenki vált,
ki tud: markol a tél előtt,
fosztogat károgó csapat,
s nincsenek hazaszeretők?

Itt-ott akadnak álmodók,
s a télben ágak csontja fáj,
s az álom röppen, száll le, s fel,
megértő szemmel csöpp madár,

s állnak középkor-templomok, -
s álmodókon Isten nevet?
Nem ő. Az ördög vigyorog.
S betörnek orrok és fejek,

de indulnak a gépimák,
s imamalmokat forgató
papok hadáról el ne hidd,
hogy mind jámbor Tibet-lakó!

S jönnek Hit bamba ökrei, -
s a Tudomány meg mit tehet?
Tudása Istenhez kevés, -
s elnéz lelki szegényeket,

legtöbbjük kétszeres szegény,
semmije sincs, és esze sincs.
Nagy palotája ablakán
elhízott tolvaj kitekint,

s ő is meghal tudatlanul,
s a pap is, ki mondott imát,
álszenteskedőn, bár tudta, jól,
mindaz, mit mond: ostobaság,

de hát télben mit is tehet,
mindenki csal, s a püspökök
haszonszándékán torz mosoly
lemarházott pápa mögött.

Ördög Istenre vigyorog,
de már vicsorog háború,
egymáshoz dőlnek fák, ijedt
világ jön, vér- és könnydalú.

Vesztesek: Isten és Világ,
de ki nyertes? Ördög? Anyag?
Tudomány nézi köldökét.
A sziklasírban holt maradt?

Ki költő: hiába tudós.
Még mindig barom a barom.
Egy magát népnek képzelő
szívdobogását hallgatom?

Életévszakok, véresek,
jönnek, s az áruk ottmarad,
s világ pusztítja önmagát,
s bevár új forradalmakat?

Vers óvatosan körbenéz:
bolond világot alkotott
embereknél nagyobb bolond,
s mikor, s hogyan, - s mi volt az ok?

Tudomány nézi köldökét,
s tudja: alig tud valamit.
Hit hirdeti körtáncosan:
- Az Isten itt! Az Isten itt!

Vers óvatosan körbenéz.
Látja: mindenütt máglya gyúl.
S Giordano Brunot égeti
ma is egy népség, megvadult.

Csak vers kíváncsi, senki más.
Villannak életévszakok.
Minden Anyag. A könny, a vér,
hús, csont, - mi él, az is halott?

Tudomány templom küszöbén.
Kioktatják hazug papok:
- Ó, nem! Nem tudni! Hinni kell!
Világot Isten alkotott!

Vers óvatosan körbenéz,
s csodálkozik: - Hát élet ez?
Hit hirdet Istent, s Ördögöt
közben világra ráereszt!

Tettek taposnak Bibliát,
de közben habzó szájakon
Isten neve, s így szól a vers,
köznapi szó: - Csodálkozom!

Csak az csodálkozik, ki lát,
látó szemmel: milyen vidék
e táj, s e Föld, hol máig is
könnyen lesz népből csőcselék?

Holnap Te tűnődsz, egymagad,
vers, míg más többé meg se lát
semmit, s az Ördög vigyorog:
- Mindenki eladta magát!

(2019)

Illusztráció: Pixabay.