Az őszben csend, kék csend, csillog, s beszédes,
mondja, amit tud. Az sok vagy kevés?
Tudásnak kevés (az ősz fáradt ember),
s léleknek túl sok, ismert szenvedés.

Mit mondhatna? Elmúlás? Ismeretlen.
Anyag? Mikor, miként keletkezett?
Ki tudja? Az élőt már az Anyag vitte,
akkor, mikor még nem is létezett?

A tervét vitte. Az Anyag az Isten?
A költőnek ez tetszik? Nem nagyon, -
de azért nem fogunk Istent hazudni,
nem tetsző materializmusom!

Az ősz megfáradt ember és az őszben,
csillogó csendben én is az vagyok, -
de nem fogok kezet hazug világgal,
s megvető tekintettel meghalok.

Mit mondhatna az ősz? Az Anyag Isten?
Holt Anyagnak születő álma él.
Kékség elcsillog évszak-végtelenben,
és Istenként az Anyag mint ítél?

Úgy ítél, hogy önmagát elítéli,
rossz önmagát, s felépíti a jót,
jelennél jobbat, mely holnapra gyengébb,
s erősebb jobbnak kér csillaghajót

a Végtelenből, - vagyis önmagából.
Vérvörös jelek jönnek: új szavak
csillognak át egy megújult tavasznak,
mely a volt tavaszoknál igazabb.

Az ősz mondja ezt, amit meg sem érthet
az, akinél a lélek nem szabad:
az Anyag újul széttört pillanatban,
s belőle épül fénytelt pillanat.

Volna más Isten? Elárult csodákat
ne említs itt! Úgy vannak: nincsenek, -
csodák ébrednek az Anyag kezében,
jövő csodák, újabb Végtelenek.

Tetszik, nem tetszik: mindenkit Anyag szült, -
önmagából. Az Anyag része vagy.
S Anyag vívja a harcát önmagával:
pusztít és épít minden pillanat.

Mit mondhatnál, ősz? Leveleken könnycsepp.
Kis kék tükrében bánat és öröm.
Ki őszön túl lát: lát egész világot.
Anyagnak nem jár kérem, s köszönöm.

Anyagnak nem jár ima, nem jár hála.
Az Neked jár, ha látod, s hallgatod
jeleit Anyag-múltnak és jelennek,
szépséges őszben, leendő halott!

(2019)

Illusztráció: Pixabay.